2025.10.20.
Ez az egyszerű szokás összefüggésben állhat a kortizolszint csökkenésével
A magas kortilzol- vagyis stressz-szint hosszútávon sokat árt az egészségünknek. Ezért is kell mindenképp foglalkozni vele, hogy ha arra utaló jeleket tapasztalunk, hogy kortizolunk nincs az egészséges tartományban. Mindezt már egy egyszerű napi szokással is megtehetjük!
A brit kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a krónikusan dehidratált emberek nagyobb stresszreakciót mutatnak-e azokkal szemben, akiknek vízfogyasztása optimális. Az eredmény meglepő következtetésekkel zárult.

Ez az egyszerű szokás összefüggésben állhat a kortizolszint csökkenésével
Hogyan zajlott a kutatás?
A kutatásban egészséges, 18–35 év közötti, szabadidősportot végző férfiak és nők vettek részt. A vizsgálat előtt minden jelentkező egy héten át rögzítette a napi folyadékfogyasztását (beleértve minden italfajtát), és két napon, egy hétköznapon és egy hétvégé, vizeletmintát adott.
Csak azok kerülhettek be a tanulmányba, akik folyadékbevitelük alapján alacsony (férfiaknál <1,6 l/nap, nőknél <1,5 l/nap) vagy magas (férfiaknál ≥2,9 l/nap, nőknél ≥2,5 l/nap) hidratáltsági kategóriába tartoztak, és a vizeletük is ezt igazolta.
A résztvevők ezután laboratóriumi vizsgálatokon vettek részt, ahol kérdőíveket töltöttek ki a stresszről, szorongásról és alvásról, valamint megismerték a mentális teljesítményt mérő feladatot. A következő hét napban okos vizespalackot kaptak, hogy betartsák az ajánlott folyadékbevitelt. A kísérlet során vizelet- és vérmintákat adtak, majd a nyolcadik napon elvégezték a Trier Szociális Stressztesztet (TSST), amely egy stresszhelyzetet modellező feladatsor volt (állásinterjú és fejszámolás két megfigyelő előtt).
A kutatók a vizsgálat alatt nyálmintákból mérték a kortizolszintet, valamint folyamatosan követték a pulzusszámot.
Mit találtak a kutatók?
- Az alacsony folyadékbevitelű csoportban a stresszre adott kortizolválasz (nyálban mért érték) szignifikánsan magasabb volt, mint a jól hidratált csoportban.
- A rossz hidratáltság (sötétebb vizelet) erősebb stresszreakcióval járt együtt.
- A pulzusszám és a szorongásérzet hasonlóan nőtt mindkét csoportban, de a hormonális stresszválasz különbözött.
Következtetés
A kutatók szerint az alacsony folyadékbevitel hozzájárulhat a szervezet fokozott stresszreakciójához, ami magyarázhatja, hogy a krónikus dehidratáltság miért járhat együtt kedvezőtlen egészségügyi hatásokkal.
Azonban a vizsgálat nem bizonyít ok-okozati összefüggést, csak kapcsolatot jelez a hidratáltság és a stresszhormon-szint között. A szerzők további, nagyobb léptékű kutatásokat javasolnak a hosszú távú hatások feltárására.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












