Kávézz!

2020.11.30.

Az eldobható pohár története

admin profilképe admin

Az egyszer használatos pohár mindennapjaink egyik alapvető eszközévé vált. Története pedig egybefonódik az emberi szokások változásának történetével.

Ma már alig van olyan háztartás, ahol néhanapján, legalább nagyobb összejövetelek vagy piknikek során ne fordulna elő a műanyag, egyszeri használatra szánt pohár. Leggyakrabban mégsem ilyenkor, hanem a nagyvárosi élet keretei között, kávéfogyasztásra használjuk. Az eldobható pohár történetén keresztül pedig nyomon követhetjük, hogyan is változtak az évek során az emberek hétköznapi rutinjai, szokásai.

Az első ilyen típusú papírpoharak a 20. század elején születtek meg – hol máshol – a fogyasztói kultúra fellegvárában, az Egyesült Államokban. Ebben az időben egyre szélesebb körben terjedtek el a különböző közkutak, ahol az emberek egyazon fém- vagy porceláncsészéből ihattak. Ez azonban a baktériumok és más, szájon át terjedő kórokozók miatt nem volt higiénikus. Erre válaszképp 1907-ben egy bostoni jogász-feltaláló, Lawrence Luellen megalkotta az első, papírból készült, egyszer használatos poharat.

Az első világháború után, a bolygó egészén végigsöprő spanyolnátha 50-100 millió ember halálát okozta, a kidobható papírpohár pályája innentől már meredeken ívelt felfelé.

Az 1930-as években a füllel rendelkező poharak is megjelennek, jelezve, hogy ekkortól forró ital, főként kávé is került beléjük, az ötvenes évektől pedig már a pohárfedőt is feltalálták innovatív szellemű amerikaiak. Ez utóbbi azt is sugallta, hogy az emberek nem egy helyben állva vagy ülve fogyasztották a kávét, hanem menet közben vagy épp az autóban, és azért volt szükség a fedőre, hogy ne lötyögjön ki az értékes nedű.

1957-ben egy újabb találmány is piacra került: ez volt a hungarocellből készült pohár, amely legalább három évtizedre átvette a vezetést az egyszeri használatra szánt poharak világában. Mivel sokkal jobb hőszigetelőnek bizonyult, mint a papír, a polisztirénnel együtt az utcai kávéfogyasztás is még inkább elterjedt. Ezzel párhuzamosan olyan újítások is szerepet kaptak, mint a pohárfedő közepének behajlítása, amely garantálta, hogy az orrunk már ne legyen útban, mikor utcai kávét fogyasztunk.

A nyolcvanas években a manapság is legnépszerűbb Starbucks kávéházlánc születésének lehettünk tanúi, a vállalat azóta is befolyásolja kávéfogyasztási szokásainkat. A Starbucks búcsút intett a hungarocellnek, és visszatért az kezdetekhez, a papírból készült poharakhoz.

Ezekben az időkben már egyre inkább a biztonságos fogyasztásra került a hangsúly, már csak olyan események miatt is, mint az 1994-es bírósági ítélet, amely 2,86 millió dolláros kártérítésre ítélte a McDonald's gyorsétteremláncot, amiért egy pohár kávé a tulajdonosára borult, és összeégette őt saját autójában ülve.

A sors iróniája egyébként, hogy napjaink trendje épp az egyszer használatos pohártól való eltávolodás, illetve az újrahasználható (reusable) tartóeszközök egyre növekvő népszerűsége. Szóval a végén még visszatérünk a jó öreg bögréhez.

(via Bon Appétit)

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept