2020.11.30.
Elegük lett a színes fagyikból: koromfeketét csináltak
Az utóbbi hónapokban mindent elárasztott a szivárványszínű ételek trendje, ennek üzen hadat a fekete fagylalt, ami állítólag nem csak frenetikusan néz ki, de finom is.
A Morgenstern’s Finest Ice Cream névre hallgató New York-i fagyizóban alkották meg az új fagyicsodát, ami már az Instagramot is meghódította. A cukrászat vezetője elmondta, hogy bár első látásra hihetetlennek tűnik, de a fagylalt semmiféle mesterséges anyagot nem tartalmaz, a fekete színt ugyanis nem színezékkel vagy tintahaltintával érik el.
A különleges, mély árnyalatot egy úgynevezett kókuszszén nevű anyaggal produkálják, aminem más, mint a kókusz héjának égetett és feldolgozott formája.
Kicsit professzionálisabb módon elmagyarázva: a kókuszhamu növényi szén, amit mostanában szívesen használnak koktélokban és pizzákon is. Sokan úgy gondolják, az alapanyagnemcsak jól néz ki, de egészséges is, méregtelenítő hatással bír -bár erre nézve nincsenek pillanatnyilag tudományos bizonyítékok.
Nem kell tehát aggódni, semmiféle mesterséges anyagot nem tartalmaz, ellenben nagyon finom kókuszíze van. Nézd végig a róla készült képeket és döntsd el, megkóstolnád-e!
Állítólag a feketefagyi természetes színezéke a szájat és nyelvet sem kíméli, így nem kell meglepődni azon sem, ha az elnyalása után egy Halloweent ünneplő figuraként fogsz kinézni:

Ez is érdekelhet!
Mindig van feljebb: most a csavaros aranyfagyi az új pucctrend
(via Buzzfeed)
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Nagyon kellemes ízhatású étel. A bor selymesen lággyá teszi a ragut. Igazi ínyenc fogás!
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Friss kutatás! Így függnek össze a teázási szokásaid a szíved...
Egy friss, közel félmillió ember bevonásával készült kutatás a rendszeres teafogyasztás és az érrendszeri betegségek kockázata közötti kapcsolatot vizsgálta. Az eredmények szerint nemcsak az számíthat, milyen gyakran töltjük meg a bögrénket, hanem az is, milyen teát választunk, és mennyire forrón isszuk.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Olcsóbb, de kiadós fogások hétvégéje a...
A hétvégén jól belakmározunk, és a pénztárcánkat is igyekezzük kevésbé terhelni. Lesz itt daragaluskás zöldségleves, köménymagleves a menza imádóinak, két csirkés, de nagyon különböző laktató fogás, és egy bájos rizskoch desszert gyanánt, másoknak jó kis nudli.
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
További cikkek
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Nosalty Mit főzzek ma? Rendkívüli raguleves, ropogós rántott zöldség és...
Kanalazzuk bátran a gazdag ragulevest, ami után kedvenc rántott zöldségünk érkezik, a cukkini... kitaláltátok, ugye? A desszertbe répa került, mert ősszel is imádjuk, sőt, extra citrommal is feldobjuk a sütiszeletünket.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Top Receptek
Kakaós és fahéjas fonottka
Ez egy igazi házi finomság, ami elsőre nehéznek hangzik, pedig elég könnyű. Imádok vele pepecselni, a végeredmény pedig gyönyörű! Ezt a receptet még régebben találtam, csak egy kicsit ...
Magyari-féle cigánypecsenye
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
- Márton-napi libalakoma
- Sajtos-pizzás babka bacönnel
Még több friss recept













