2021.10.19.
Egyél jót, és közben támogasd a rászorulókat az Élelmiszerbank kampányával
Az Élelmiszerbank idei célkitűzése nem kevesebb, mint 250.000 adag étel eljuttatása rászorulóknak. Az Együnk Egymásért kampány keretében most jót ehettek, és jót is tehettek.
2021 októberétől már 18 étterem és cukrászda csatlakozásával folytatódik az Élelmiszerbank szeptember óta tartó, idén a 10. születésnapját ünneplő Együnk Egymásért kampánya. Az idei cél 250.000 adag étel eljuttatása nélkülözőkhöz. A vendéglátóhelyek, vállalatok adománygyűjtései által az Élelmiszerbank az őszi időszakban növelni tudja a rászorulókhoz juttatott élelmiszer mennyiségét.

VakVarjú Csónakház: Bőrös gyöngytyúkmell pirított törökmogyorós hajdinával, kecskesajtkrémmel és savanyított bébirépával (GM)
Októberben még több gasztronómiai jótevő kaland vár minden érdeklődőt, hiszen az Élelmiszerbank folyamatosan várja az új belépők csatlakozását, akik az Élelmiszerbankkal közösen tesznek az élelmiszerpazarlás és nélkülözés csökkentéséért. Úgy lehetünk mi is a részesei ennek a jó ügynek, ha felkeressük a csatlakozó vendéglátóhelyek valamelyikét, és megkóstolunk egy jótékonyági fogást, ami által segítjük a kampány célját és a rászorulókat!
A Magyar Élelmiszerbank a tavalyi évben 8 300 tonna jó minőségű élelmiszert mentett meg a megsemmisítéstől. A program adományai az élelmiszerek megmentését finanszírozzák, hogy azok olyan helyekre jussanak el, ahol a legnagyobb szükség van rájuk. Éves szinten közel 250 000 ember jut élelmiszerhez az Élelmiszerbank országos munkája által.
A csatlakozó fővárosi éttermek között találjuk az Arany János utcai Trattoria Pomo d’ORO olasz éttermet is, aki hosszú évek óta résztvevője a kampánynak. Idén az októberi betétlap fogásai által támogatja az Élelmiszerbankot.

Zellereszencia bevert tojással és fekete szarvasgombaszeletekkel
A jubileumi kampányhoz csatlakozva újra felszáll a VakVarjú #szeretetszolgálat, melynek keretében 4 VakVarjú étterem vesz részt idén a kampányban. A séfajánlatukból november 3-ig választva fogásonként 100 Ft-tal támogathatjuk az Élelmiszerbankot és a rászorulók élelmezését. Az Élelmiszerbankot támogató fogások minden étteremben más-más őszi ízeket rejtenek, a részletek ITT olvashatók.

VakVarjú Újlipót: Rump steak sóban sült céklával és kókusztejes, sült mogyoróhagymás burgonyapürével
Jó(t)evésre fel!
Látogass el a csatlakozó vendéglátóhelyekre, és válaszd az Élelmiszerbankot támogató fogásokat! Csatlakozók listája ITT, részletek, információk pedig az alábbi oldalon.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Óriás ravioli paradicsomszószban
A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...
Márványsajtos brokkoli
Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...
Tejszínes krumpli
Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...
Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...
Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!
Címlapról ajánljuk
Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...
Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.
5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást
Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!
Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken
Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!
További cikkek
Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...
November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.
Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...
Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.
Nosalty 7 nap, 7 étel: őszies hangulat gombával, sütőtökkel és...
A héten a szezonalitás és a takarékosság jegyében főzünk: gomba, sütőtök és viszonylag olcsó húsrészek kerülnek középpontba, így kerül majd az asztalunkra szaftos májas egytálétel, sütőtökös tészta vagy csirkeaprólékból főzött, melengető becsinált leves.
Top Receptek
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Egyszerű sütőtökkrémleves
A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...
Zöldborsófőzelék - Vicikó konyhájából
A zöldborsófőzelék nagyon sokunk kedvece. Én így készítem, mi így nagyon szeretjük. Rendkívül gyorsan elkészül, és a finomsága mellett ez az előnye nem törpülhet el :-)) Szerintem ...
Még több top recept
Friss receptek
- Óriás ravioli paradicsomszószban
- Márványsajtos brokkoli
- Tejszínes krumpli
- Halloweeni sajtos pókháló
- Kolbászos-gombás rizs egyszerűen és gyorsan
- Zalai kelt rétes
Még több friss recept















