Gasztro

2023.09.18.

4 tanács, hogy kevesebb étel kerüljön a kukába vendégség után

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Minden vendégségnek eljön az a pillanata, amikor az emelkedettség hangulata megszűnik, és az ember szépen lassan visszatér a praktikum talajára. Általában ilyenkor szokott feltűnni a házigazdának a rendetlenség, a mosatlan és persze a rengeteg maradék. Ez utóbbival pedig csak addig nincs probléma, míg a gondatlanságnak köszönhetően nem alakul át élelmiszerhulladékká. Jöjjön most néhány tipp és tanács ennek megelőzésérre.

Az élelmiszerhulladék a modern konyhák (és nagyobb távlatban a modern társadalmak) fájó problémája: lényegében megfeledkeztünk arról, hogy az ételre értékként kell tekinteni, a tömeggyártás és az ipari mennyiségek által lehetővé tett (manapság nem éppen ideális, de továbbra sem megfizethetetlen) árak mellett nem olyan fájó kidobni valamit. Duplán igaz ez, ha nem csak magunkra főzünk – egy vendégség során az ember lazábban fogja mind a költségek, mind az amúgy szigorúan tartott konyhai elvek gyeplőjét.

Hiszen vendégség előtt sietni kell, időre elkészülni és mindent szépen prezentálni, utána pedig minél gyorsabban megszabadulni a lakásban uralkodó káosztól. Emiatt gyakrabban választjuk a könnyebb utat, magyarán nem figyelünk annyira oda, nagyobb mértékben termeljük a kommunális és az élelmiszerhulladékot is. Legyünk figyelmesebbek, tegyünk jót magunkkal és a bolygóval is, kövessük az alábbi segítő tanácsokat!

4 tanács, hogy kevesebb étel kerüljön a kukába vendégség után

Ne vásárold túl magad

Természetesen minden kellemetlen utóhatás megfelelő előkészülettel előzhető meg, ami vendégség esetében azt jelenti, hogy bizony már a bevásárlás során is oda kell figyelnünk. Sőt, még jóval előtte: tervezzük meg úgy a hetünket és annak étkezéseit, hogy számoljunk az esetleges maradékokkal.

Ugyanis ezekből akár egy teljes értékű ebéd/vacsora is születhet a vendégség másnapján, így megspórolhatjuk a vásárlást és a főzés egy részét is.

Mindent dobozolj be

Amikor egyre közeleg a vendégek érkezésének pillanata, az ember hajlamos egyre kevésbé ügyelni a rendre. Azonban érdemes a nagy hajtás közepette is figyelmet fordítani az alapanyagok, a hozzávalók és a készételek megfelelő tárolására.

Még azokat a kimaradó nyersanyagokat is dobozoljuk be, amelyeket nem használtunk fel a főzéshez, ne hagyjuk, hogy kárba vesszenek. Ne dobjunk ki csak azért zöldségvégeket, kis adag élelmiszereket, mert a készülődés hevében éppen könnyebb így megszabadulni tőlük – vegyük a fáradtságot ezek megmentésére, később nagy szolgálatot tesznek majd.

5 alattomos szokás, ami miatt sokkal több ételt pazarolsz otthon

5 alattomos szokás, ami miatt sokkal több ételt pazarolsz otthon

Csinálj helyet a hűtőben

Nemcsak a konyhapulton, de a hűtőben is kialakulhat káosz, hiszen a fent említett, bedobozolt maradékok mellett természetesen a felkínálni szánt, hűtést igénylő fogásoknak illetve az italoknak is helyet kell fenntartanunk a hidegben.

Szerencsére, ha megfogadtuk az első tanácsot, könnyebb dolgunk lesz, ugyanis nem tömtük tele a szekrényt a következő napok vagy hét alapanyagaival. De ennél tovább is mehetünk: külön jó alkalom lehet egy vendégség arra, hogy végre átnézzük a hűtőnk tartalmát: mit lehet esetleg felhasználni, mit kéne már kidobni. Ha mindezeket megtesszük, biztosan minden befér majd a hűtőbe, nem fog semmi másnapra megromlani a konyhapult szobahőmérsékletén.

Ne hagyd másnapra

Amikor pedig végre (majdnem) minden elfogyott, minden vendég elégedetten távozott, és másra sem vágyunk jobban, mint az ágyunk azonnali kényelmére, álljunk meg egy pillanatra, és térjünk vissza egy utolsó táncra a konyhába.

Ha minden maradékot még aznap elpakolunk a hűtőbe, tényleg minimálisra csökkenthetjük az élelmiszerhulladék mennyiségét.

Minden, ami romlandó, kerüljön a hűvösre, ami kiszáradhat, elfonnyadhat, mind landoljon zacskóban. A mosatlant és a szemetet meghagyhatjuk, legyen a holnapnak is problémája, de az ételek megmentésének boldog gondolatával ezen a ponton már nyugodtan nyugovóra térhetünk.

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


Még több tipp a pazarlás csökkentésére:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept