2023.01.27.
Ez a szomorú ok áll a bolti lopások számának megugrása mögött
Az infláció növekedésével rendkívül megnőtt a lopások száma egyes kolozsvári boltokban. Úgy fest, hogy a legtöbben a megélhetésükért követik el a bűncselekményeket, vagyis főleg élelmiszert és ruházati cikkeket tulajdonítanak el a boltokból.
Tavaly decemberben számoltunk be arról, hogy a Spar áruházaiban már a felvágottak csomagolópapírjába is chipet tesznek. Akkor arról írtunk, hogy az alapvető élelmiszernek számító párizsi azért kapott lopásgátlót, mert egyre többször szemelik ki maguknak az elkövetők. Ugyanígy az év végén hasonló esetre lettek figyelmesek a kolozsvári emberek is, akik több helyi szupermarketekben látták, hogy lopásgátló dobozba helyezték a vajakat. Az élelmiszerek árak extrém drágulása előtt csak a prémium kategóriájú élelmiszereket, esetleg a középkategóriás kávékat és az italokat védték különböző típusú lopásgátló csomagolásokkal – számolt be a hírről a Transtelex.

Egyre többen követnek el bolti lopást a megélhetésükért
A lopások száma még tovább nőtt januárban. Ez abból is látszik, hogy a helyi Carrefour üzletekben már a különböző hústermékek is lopásgátló dobozokba kerültek. Sőt, már a túrót, a parmezán sajtokat, a szalámikat, a svájci csokoládékat, a pisztáciát, a tonhalas pástétomokat és még fogkrémeket is dobozokkal védik.
Az egyik Carrefour bolt vezetője szerint a lopások már mindennapos problémát jelentenek számukra. Egyre gyakrabban előfordul, hogy a nap végi leltározás nem egyezik az elszámolással. Ezért a szupermarket részéről központi döntés született arról, hogy a drágább termékeket lopásgátló dobozokkal lássák el. A bolti dolgozók azt is elárulták, hogy többnyire azokat a termékeket szokták dobozokba tenni, amiknek gyakrabban kelt lába.
Egyesek már az alapvető élelmiszerekhez se tudnak hozzájutni

Elkeseredett lépésre szánta el magát a Spar
Már országos szinten is észlelhető a lopások erősödő tendenciája. A friss rendőrségi adatok szerint, 2022 első kilenc hónapjában csaknem 15 ezer ilyen bűncselekményt jegyeztek a helyi hatóságok, ami közel 15 százalékos emelkedést jelent a 2021-es évhez képest. Továbbá a kereskedelmi egységeknél regisztrált bűncselekmények több mint felét (8697 eset) a nyitva tartási idő alatt követték el, vagyis nem betöréses lopások voltak.
Az ellopott termékek alapján az is jól látszik, hogy az esetek nagy része megélhetési lopás, vagyis az elkövetők élelmiszerekért és különböző ruházati cikkekért követnek el bűncselekményt. A társadalom szegényebb rétegei ugyanis csak így tudnak boldogulni. Bár a boltok alkalmazottai már felismernek egy-két gyanús arcot, ám még így sem tudják teljesen kiküszöbölni a lopások lehetőségét.
Ha valaki csak úgy betesz egy terméket a zacskójába, akkor azt nehezen vesszük észre, nincs annyi személyzetünk, hogy minden helyiséget folyamatosan felügyelni tudjunk, csak néhány boltban dolgoznak biztonsági őrök
– nyilatkozta egy a neve elhallgatását kérő helyi üzletvezető a Transtelexnek, aki szerint a térfigyelő kamerák visszanézését is csak akkor kérhetik, ha egyértelműen beigazolódott a bűncselekmény gyanúja.
Az élelmiszerlopások tehát egyre több helyen jelentenek állandó problémát. És ha ez még nem lenne elég, a vásárlóerő fogyása miatt legalább negyedével csökkent a boltok eladása.
Hírek, érdekességek, újdonságok:
- Megdöbbentő: ezt az élelmiszert lopják el a leggyakrabban
- A Lidl is korlátozza az árstopos termékek vásárlását
- Zseniális az Aldi legújabb lépése
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














