Eszcájg

2020.11.30.

Elérhető, jó magyar konyhát keresel? Megtaláltad! Bemutatkozik a Börze

Dávid profilképe Dávid

Elérhető mai magyar konyha a belváros szívében, mégsem csak a turistáknak célozva. De a Börze több is, mint étterem vagy kávézó - egy valódi multifunkcionális gasztrotér.

Nekem az égvilágon semmi bajom nincs a lofthangulattal, sőt, nagyon is csípem, de az utóbbi pár évben annyira túltolták ezt a stílust a magyar vendéglátásban, hogy már fel sem tűnik, ha valahol egy csinos indusztriális megoldással operáló térbe csöppenek. Pont ez az egyik erénye a Szabadság tér csücskében nyílt Börzének: nincsenek kiálló rézcsövek, vintage, natúr fapadok meg palafesték - helyette egy letisztult, elegáns és csinos vendégtér fogad. Nem kell ám megijedni, pont annyira elegáns, hogy az ember jól érezze magát benne, azaz nem kelt feszengést.

Innen jön a Börze név

A szomszédos épület, az egykori gabonatőzsde köznyelvben forgó elnevezése volt a börze, innen örökölte nevét az étterem is. Emellett a kávézón és éttermiségen túl a név tükrözni kívánja a hely sokoldalúságát is, azaz hogy delikáteszként is funkcionál, ahol számtalan magyar termelői árut is megvásárolhatunk.

A másik, ami elsőre feltűnik, hogy többről van itt szó, mint puszta kávéházról vagy étteremről. Az előtérben szakácskönyvek, a polcokon lekvárok-szörpök-fűszerek és számtalan bor. És még mindig nincs vége, mert a delikáteszszekció kiegészül egy plusz csemegepulttal, illetve hétköznap délutánonként a Pipacs pékség szuper kenyereit is hazavihetjük. Szóval igazi multifunkcionális gasztrotér ez.

De térjünk is vissza az alapfunckióra, mert a Börze ebben is különleges. Talán legjobban a kortárs magyar konyha jelzővel lehetne leírni az étlapot, már ha ragaszkodunk a címkézéshez. Klasszikus hazai fogások, néha átvariálva, néha csak szimplán jól elkészítve. Az Újházy húslevest például gyöngytyúkból főzik, de az állandó menü szereplője a Cordon Bleu is, ami eszméletlen finom, pedig ebből étteremben jót találni nagy kihívás. A desszertszekció is igen erős: az én eddigi kedvencem a Rákóczi túrós volt, amit pohárdesszertként prezentáltak. Mert igen, én már többször is visszatértem! Alul a sárgabaracklekvár, rajta egy könnyű túrómousse, a tetején kekszmorzsa és habcsókkorona. Legnagyobb erénye, hogy nem túl édes, éppen csak amennyire kell egy ebéd lezárásához.

Az állandó fogások mellett fontos megemlíteni a napi menüt is, ahol a standard étlap színvonala ugyanúgy megmarad, de talán a még háziasabb fogások jellemzik. Paradicsomos káposzta, töltött dagadó, csirkepaprikás - csak hogy néhány példát hozzak a heti ajánlatból. Az meg pláne szuper, hogy a kétfogásos (leves-főétel) menü nagyon jó áron, 1290 forintért lehet a miénk.

Kinek ajánljuk?

Mindenkinek, aki jól elkészített hazai fogást kíván, de ha külföldi ismerőseinek szeretné megmutatni az igényes, mai magyar konyhát, a Börze akkor is tökéletes választás. Az ebédmenü és az laza elegancia miatt business ebédre is különösen ajánlott. Plusz előny, hogy a reggeliválaszték is szuper, úgyhogy akár egy tökéletes munkanapkezdést vagy laza hétvégi brunchot is eltölthetünk itt.

Börze . Kávéház . Étterem

Cím:1051, Budapest Nádor utca 23.

Nyitva tartás:H-V: 07.30-00.00

És ezt olvastad már az ízHUSZÁR magazinon?

KHAN, ahol te is osztozhatsz a távol-keleti konyha örömeiben

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept