2020.11.30.
Élet anorexiával - árulkodó jelek. Mit tegyünk, ha gyanút fogtunk?
Az anorexia nervosa egy lassan kialakuló betegség - ezekre tünetekre a kellene odafigyelnie a beteg környezetében élőknek, hogy még időben felismerésre kerüljön.
Korábbi cikkünkben egy interjú keretében megismerhettétek Szandrát, az anorexia nervosa betegséggel élő fiatal nőt. Sorozatunk mai cikkében azokról az árulkodó jelekről írunk, melyekre érdemes odafigyelnünk, és amelyeket nagyon komolyan vennünk.
Az anorexia nervosa ugyanis egy olyan betegség, amelybe bele lehet halni. Ha bizonytalanok vagyunk a gyanúnkat illetően, akkor mindenképpen forduljunk szakemberhez és kérjünk segítséget, mintsem végignézzük valakinek az éhezését és a pszichés összeomlását.

Mire figyeljen a környezet?
Szülőként, társként, barátként, szomszédként, tanárként egyaránt élhetünk olyan ember mellett, aki anorexiaban szenved, vagy éppen most bontakozik ki nála az evészavar és annak egyes tüneteit, jeleit már mi magunk is felfedezni véljük.
Ha azt látjuk, hogy a gyerekünk, szerelmünk, barátunk, tanítványunk az alábbi tünetek közül többet is produkál, az mindenképpen jelzés értékű:
- nem eszik, kihagy étkezéseket,
- rövid idő alatt sokat fogyott,
- megrögzötten számolja a kalóriákat,
- ragaszkodik az étkezések időpontjához és azokon nehezen változtat,
- az étkezései mentén szervezi a napirendjét,
- intenzíven sportol, erősít,
- lehangolt és sokszor szomorú,
- kapcsolatai beszűkültek, nem szívesen megy társaságba,
- negatív az önértékelése,
- saját testsúlyát felülértékeli, nem látja reálisan azt,
- az alacsony testsúlyát tagadja,
- fél a súlygyarapodástól,
- elmarad a menstruációja,
akkor tegyük szóvá mindezt, beszéljünk róla, ne tabusítsuk!
A beszélgetés során sok minden kiderülhet számunkra arról, hogyan gondolkodik az illető önmagáról, a súlyáról, a fogyásról. Fejezzük ki aggodalmunkat és legyünk jelen támogatólag! Ha pedig gyerekről van szó, ne késlekedjünk és időben vigyük orvoshoz
Természetesen egy tünet önmagában még nem diagnosztikus értékű, ugyanis egyszerre több tünetnek kell huzamosabb ideig jelen lennie, hogy valaki pszichiáter általi evészavar diagnózist kapjon. De laikusként nem is az a dolgunk, hogy diagnosztizáljunk, az viszont felelősségünk, hogy a környezetünkben élők testi és lelki egészségére odafigyeljünk. Ha pedig azt látjuk, hogy veszélyezteti önmagát, akkor tegyünk lépéseket és a lehető leghamarabb juttassuk el őt a professzionális segítségnyújtásig.
Olvasd el kapcsolódó cikkeinket is!:
Ezeket olvastad már?
„Ez egy komoly lelki betegség, minden étkezésnél bűntudatod van” -...
Új cikksorozattal jelentkezünk a Nosaltyn, amelyben az anorexiáról tudhattok meg többet, és megismerkedhettek Szandrával, aki ebben a betegségben szenved.
Anorexia nervosa - mit kell tudni erről a speciális betegségről?
Az őszi hónapokban egy cikksorozat segítségével ismerkedhettek meg itt a Nosaltyn egy anorexiás hölgy életével. Első cikkünkben bemutatjuk a betegséget, a tüneteket.
Anorexiás kamaszok elképesztő trükkjei
Kamaszlányod úgy dönt, hogy odafigyel az egészségére. Ennek még örülsz is, egészen addig, amíg egyszer csak egy csont-és-bőr lány ül veled szemben az asztalnál. Mire figyelj?
Rémisztő fotók anorexiás fiatalokról betegségük alatt és után
Mindannyian találkoztunk már az anorexiával így vagy úgy - cikkek, képek, ismerősök, vagy akár saját magunk által. Ezek a fotók a betegségre és a gyógyulásra emlékeztetnek.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















