Konyhadekor

2020.11.30.

Az elfeledett könyvjelző

admin profilképe admin

Az E-book és az internet világában, amikor az offline magazinok is sorra eltűnnek a színről, egyre ritkábban veszünk a kezünkbe könyveket.

Nem tudom, ki, hogy van vele, nekem még mindig a nyomtatott sajtónak és egyéb, papír alapú olvasmányoknak van súlya. A receptkönyveket is felváltották a gasztroblogok, na meg persze mi. Ami jó dolog! Mert sok mindent hamar megtalálunk, de bevallom, én személy szerint jobban szeretem, ha főzés közben nyakig kajásan nem a laptopomon kell nézegetnem az éppen elkészítendő ételt. De van, hogy csak egész egyszerűen nincs lehetőség arra, hogy a notebook is kikerüljön velünk a konyhába. Éppen ezért én a kedvenc receptjeimet általában kinyomtatom vagy leírom egy papírra, és egy mappába rendezem, vagy pedig könyvből nézem. Ezek hátránya, hogy folyton olyankor csukódnak össze, amikor nem kéne.

Pofonegyszerű, szinte már banális dolgot javasolnánk. Könyvjelzőt!

Könyvjelző variációk

Nem, nem akarjuk megváltani a világot, tudjuk, hogy nem mi találtuk fel a spanyol viaszt. Mi csak alternatívákat szeretnénk mutatni ennek az egyszerű problémának az áthidalására, és mutatni néhány szuper, olcsó, de talán nem hétköznapi megoldást, hogyan is készíthetünk egy ilyen jelölőt, ami mégiscsak esztétikusabb, mint egy – a lapok közé nyomott – sajtpapír. (Reméljük, nem a szó szoros értelmében.)

Készítsük papírból!

Hobby boltokban már számtalan nagyon szép kartonpapírt lehet kapni, többek között az úgynevezett scrapbook papírokat. Színesek, mintásak és nagyon vidámak. Ebből aztán bármilyen formát ki lehet vágni. A technika nagyon egyszerű.

Első lépésként célszerű papír sablont készíteni. Ha szimmetrikus a mintánk, akkor hajtsunk félbe egy papírt, rajzoljuk rá a motívum felét, majd vágjuk körbe.

Hajtsuk szét, és kész is a sablon. Ezt helyezzük a kiválasztott papírra, újra rajzoljuk körbe, majd vágjuk ki. Most készítsünk el egy ugyanilyen, de pár cm-rel kisebb motívumot, amit majd ráragasztunk félig, így kapunk egy olyan kis csücsköt, amit a könyv lapjai közé tudunk helyezni. Valahogy így!

Textilek és gombok

Akinek jó a kézügyessége, textilből is készíthet/varrhat könyvjelzőt, amire tehet még gombot vagy függönyrojtot. De még annál is egyszerűbb megoldás, ha gemkapocsra ragasztunk valamilyen kis kütyüt, legyen az egy kicsi műanyagfigura vagy gomb.

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept