2020.11.30.
Egy elfelejtett klasszikus: orosz krémtorta
A rendes somlói cukrászdai beszerzése majdhogynem lehetetlen. Ennél már csak egy dolog nehezebb: igazi orosz krémtortát felhajtani. Úgyhogy inkább készítsétek el otthon!
Gyerekkoromban ritkán jártunk cukrászdába süteményért. Egyrészt anyukám mindent megcsinált otthon, másrészt meg, ha tilos nem is volt az édesség, azért igyekeztek nem elkapatni minket extracukor-fronton. Más volt a helyzet a nagyszülőkkel - mindenki tudja, hogy a nagyszülők hivatalos feladata a szülők tehermentesítése mellett az unokák elkényeztetése. Ők hordtak cukrászdába rendesen, már csak azért is, mert a nagypapám imádta a cukrászsütit, a nagymami meg pogácsában ugyan mester volt, de a habos-krémesek világa távol állt tőle.

Az orosz krémtorta receptjét itt találod
Nyáron tehát mentünk - heti kétszer. Minden nyáron volt egy sláger, az egyik legbizarrabb a puncsfagyi-orosz krémtorta duó volt. Érteni kell ez alatt, hogy egész nyáron semmi más nem érdekelt a cukrászdában, mint a rózsaszín fagylalt és a habos fehér tortaszelet. Nem hiába volt azonban nyári szerelem - szeptemberben hűtlenül elfelejtkeztem róla. Hogy következő nyáron miért nem lobbantam lángra, nem tudom, mindenesetre az elmúlt húsz évben nem ettem orosz krémtortát. Most aztán eljött az ideje, hogy nekiálljak.

Piskóta és angolkrém - ez a lényeg
Egy pillanatra átvillant az agyamon, hogy mókásan hangzik pont ez előtt az ünnep előtt orosz krémtortát sütögetni, de ha ez valakinek visszatartó erő lenne, szólok: semmi köze az oroszokhoz. Az orosz krémtorta oroszi néven született a harmincas években, és ízig-vérig magyar sütemény. Nehéz ugyan elképzelni, hogy ez a kombináció még soha senkinek nem jutott eszébe korábban, de írásos emlék nincs róla, hogy az angolkrémmel megkent, tejszínhabbal bevont piskótát más is készítette volna korábban. Az angolok rakott piskótája, a triffle például nagyon hasonlít rá, de ha már a bevezetőben megemlítettük a somlói galuskát, tulajdonképpen az is egy rakott piskóta főzött vaníliakrémmel - meg még sok egyéb jóval - rétegezve.

A torta mai neve is tévedés: a budapesti Oroszi cukrászda mestere magáról nevezte el a tortát, így a torta a két háború között ezen a néven lett ismert - a korszak egyik slágerét, a "Jaj de jó a habos süteményt" akár róla is írhatták volna. Népszerűségét valószínűleg már akkor is egyszerűsége okozta, valamint az, hogy különleges cukrásztudomány nélkül is el lehetett készíteni otthon.

Az orosz krémtorta receptjét itt találod
A nagy siker tulajdonképpen csak azért meglepő, mert az orosz krémtorta inkább a XIX. század tortáinak divatját követi - a nagy mérföldkő a Dobos-torta volt 1885-ban - a korábban divatos főzöttkrémes süteményeket egy csapásra felváltotta a vajkrémes torta. Azt senki nem tudja, hogy hol marad el az -i a sütemény nevének a végéről, de tény, hogy a háború, államosítás, és nem kifejezetten cukrászsütemény-barát ötvenes évek után egyszerűen orosz krémtorta lett belőle.

Az orosz krémtorta receptjéért ide kattints
Elkészíteni nem igazán bonyolult, feltéve ha tudunk piskótát sütni, és van türelmünk angolkrémet főzni. A bele kerülő mazsola, rum és kandírozott gyümölcs mértéke fakultatív, akárcsak az, hogy mennyi tejszínhabbal dekoráljuk. Úgyhogy ha semmi különös dolgunk nincs a hétvégén, legyünk kreatívak, és készítsük el ezt a békebeli sütit úgy, ahogy a legjobban szeretjük.
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














