2020.11.30.
Elhunyt vendégének hamvaival reklámozza éttermét egy férfi, aki jót akar az embereknek
Kevés olyan gyorsétterem van, amelyik nyíltan vállalja, mennyire egészségtelenek az ott kapható ételek. Ez a Las Vegas-i étteremtulajdonos inkább büszkélkedik vele.
A Las Vegasban található Heart Attack Grill (Szívroham Grill) nevű étteremnek egyáltalán nem célja, hogy egészséges ételeket szolgáljon fel vendégeinek sőt, ők kifejezetten szeretnek azzal büszkélkedni, hogy a náluk kapható ételek egészségtelenek, hovatovább károsak lehetnek a fogyasztók számára - derül ki a 24.hu cikkéből.
Az étterem már eleve egy kórházas tematikára épül, a pincérek nővérjelmezben szolgálnak fel, a rendelést receptnek nevezik, és olyan édesség is van, amelyet injekciós tűből lehet kiszippantani.
Az étterem óriási hamburgereivel már a Guinness-Rekordok Könyvébe is bekerült. Míg már a legkisebb szendvicsükben is negyed kilós hús található, addig díjnyertes hamburgerük (az Octuple Bypass Burger) 1,8 kilogrammnyi húst, összességében pedig 9983 kalóriát tartalmaz. Az étterem "főorvosa" és tulajdonosa, az orvosi köpenyben, sztetoszkópban látható Jon Basso mindent megtesz a figyelemfelhívó reklám érdekében, étlapját pedig azoknak ajánlja, akik az éttermében haltak meg szívrohamban, egyik elhunyt vendégének még a hamvait is megőrizte.
Reméli, hogy egyszer rájönnek az emberek, milyen káros, amit esznek
Basso a különös reklámfogások mellett ésszerű magyarázattal érvel, szerinte ugyanis a gyorséttermeknek nem kéne azzal takaróznia, hogy egyre egészségesebbek akarnak lenni, ez ugyanis tényleg oda vezethet, hogy a túlzott fogyasztásba belehalnak a vendégek. Basso azt reméli, egyszer eljön majd az a pillanat, amikor egy vendég sem megy majd vissza hozzájuk, mert rájönnek arra, milyen rossz az egészségüknek a gyorséttermi étel.
,,Büszkén kijelenthetem: ne gyere az éttermembe, mert rosszat tesz neked, és meg fog ölni!"
– nyilatkozta.
Ez is érdekelhet:
Ezeket olvastad már?
Sir David Attenborough egészen elképesztő rekordot döntött 94 évesen
Sir David Attenborough alig néhány óra alatt döntötte meg az Instagramon Jennifer Aniston rekordját.
Neked is viszket a fejbőröd? – Komoly probléma is állhat...
Az állandó viszketés amellett, hogy rettentő idegesítő, komoly problémát is okozhat a későbbiekben.
Ezért lehet hízás a rossz alvás vége
Ha keveset vagy rosszul alszol, túlsúlyos lehetsz, ami további egészségügyi problémákhoz vezethet.
7 jel, hogy haldoklik a mosogatógéped
Fura hangokat hallat, vagy éppen nem mossa tisztára az edényeket? Ezek a leggyakoribb problémák a mosogatógépekkel.
via 24.hu
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Hagyományos krumplis tészta
A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















