2020.11.30.
Elképesztő: ez a nő már egy éve nem ivott vizet, és szuperül érzi magát
Biztos benned is felmerül a kérdés, mégis hogy lehet még életben, pedig a válasz egészen egyszerű.
Az Ausztriában élő Sophie Prana nemrég tett közzé egy videót a YouTube-on, amiben elmondja, hogy már egy éve nem vett magához folyadékot. A nő a száraz böjt nevezetű diétát tartja, aminek az a lényege, hogy csak és kizárólag gyümölcsökből és zöldségekből próbálja beszerezni a szervezet működéséhez elegendő vizet.
Sophie azt állítja, ez volt élete legjobb döntése, és mind testére, mind környezetére nagyon pozitív hatást gyakorolt a változás. A videóban elmondja azt is, hogy jelenleg nem tart a lakásában vizet, és már nem is emlékszik, mikor vett utoljára palackozott ásványvizet.

A nő egyébként egy érdekes elmélettel állt elő, miszerint a friss gyümölcsök és zöldségek „élő vizet” (H3O2) tartalmaznak, ami sokkal jobb a simánál. Hozzátette, hogy az emberi izomszövetek 99%-ban vízmolekulákat tartalmaznak, azonban a sejtjeinkben található víz nem sima, hanem nagyon összetett szerkezetű víz, amely különleges tulajdonságokkal bír. Ez egy viszkózusabb, tömörebb és lúgosabb folyadék, negatív töltésű, és képes az energia tárolására és továbbadására.
„Nem iszom már sem sima csapvizet, sem palackozott vizet már több, mint egy éve. Gyümölcsökből, zöldségekből és kókuszból szerzem be az élő vizet a sejtjeim számára, hiszen ezekben található a legtisztább formában H3O2.”

Mit szólnak ehhez a szakértők?
Jackie Newgent séf és dietetikus is teljesen értetlenül áll a nő életmódja előtt. Elmondása szerint komoly szövődményekkel is járhat Sophie étrendje, ugyanis a nem megfelelő hidratáltság növeli a vesekő és a húgyúti megbetegedések esélyét.
„A víz az első számú és legfontosabb tápanyag a szervezetünk számára, hiszen olyan folyamatokban játszik kulcsfontosságú szerepet, mint az emésztés, vagy a tápanyagok szállítása. Ahhoz is vízre van szükségünk, hogy kiürítsük a salakanyagot a szervezetünkből. A víz elengedhetetlen az élet számára.”
Ezeket olvastad már?
Ilyen a LION diéta, ami alatt kizárólag húst lehet enni...
Mennyire egészséges, ha valaki csak steak-et eszik? A lion diéta hívői kizárólag húst esznek, és úgy vélik, betegségeket is gyógyíthatnak ezzel a bizarr étrenddel.
10 tipp, hogy ne a rumli uralkodjon a konyhapultodon
A tiszta, átlátható konyhapultnak nincs párja! Nemcsak rend és tisztaság érzetét kelti, de még jól is mutat. Hogy tartsuk tisztán, és legfőképp „üresen”? Van rá pár tippünk!
Tudtad, hogy az utált fehér zsírból zsírégető barna zsírt is...
Azt hitték, csak az újszülöttekben van barna zsír, de kiderült, hogy a felnőttekben is. Jó hír, mert elégeti a tárolt zsírt! Na de hogy?
10 McDonald's, ami indokolatlanul furcsán néz ki
2018-as adatok szerint a világon több mint 37 ezer McDonald's működik, egyes éttermek pedig egészen máshogy néznek ki, mint ahogy azt képzelnénk.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















