2020.11.30.
Elképesztő változáson ment keresztül ez férfi, mióta nem iszik alkoholt
Egy érdekes előtte-utána kép járta be az internetet, amin egy férfi megosztotta, hogy nézett ki, mikor alkoholt fogyasztott, és most, miután lemondott róla.
Ha te is belevágtál a száraz novemberbe, akkor így az első egyharmad után azért már valószínűleg belefutottál olyan szituációba, mikor alap esetben ittál volna. Mindegy, hogy ez egy vacsora, közös borozgatás vagy éppen egy finom sör a kanapén, hogy levezesd a napot. Ha esetleg kezdenéd elveszteni a lelkesedésedet, akkor hoztunk neked egy inspiráló sztorit, ami után újra lesz motivációd, legalábbis egy darabig.
Kenny D. három évvel ezelőttig súlyos alkoholfüggő volt és naponta 12-15 pohár alkoholt fogyasztott, 3-4 alkalommal hetente pedig teljesen kiütötte magát. 34 évesen rájött, ha nem változtat, és nem hagy fel káros szenvedélyével, akkor végleg tönkreteszi magát. Jelentkezett az Anonim Alkoholistákhoz, majd józansága első 24 órája után készített magáról egy képet:

„Akkor kaptam az első érmet a józanságomért, mivel 24 órája tiszta voltam. Pocsékul éreztem magam, és borzalmasan néztem ki. Azért csináltam fotót magamról, hogy sose felejtsem el ezt az állapotomat. Amikor már 30 napja józan voltam, újabb szelfit készítettem, mert addigra már elég drasztikusnak volt a változás.”

Kenny tovább folytatta a fotók készítését, és akárhányszor kapott egy új érmet, lőtt magáról egy képet. Az első év után úgy döntött, hogy a Redditen is megosztja a róla készült előtte-utána felvételt, amire meglepetésére több ezer reakció érkezett. Rengetegen gratuláltak neki az elért eredményéhez, sőt sokan még tanácsot is kértek tőle, hogyan csinálják utána.
Azóta minden november másodikán, a józansági évfordulóján új képet rak ki magáról. A férfi ráadásul nem csak az alkoholt hagyta el, hanem a többi rossz szokását is, és elkezdett egészségesen étkezni és jógázni is. Ez már három éve történt, ami alatt ennyit változott Kenny:

Reméljük, sikerült egy újabb löketet adnunk, hogy tovább folytasd a száraz novembert.
Ezeket olvastad már?
A 44 éves Angelina Jolie teljesen meztelenre vetkőzött a legújabb...
A sztár bátran pózol a legújabb Harper’s BAZAAR címlapján meztelen, ahol csak egy mennyasszonyi fátyol takarja a fontosabb részeken.
Ilyen súlyos következményei lehetnek a vashiánynak - így ismerheted fel
A vashiánynak nagyon komoly következményei is lehetnek hosszútávon, ezért is hozták létre a vashiány napját, hogy felhívják erre a figyelmet.
Szájából etetett egy medvét Jason Momoa – a videó után...
Van egy tippünk: a medve jobban félt a marcona külsejű színésztől, mint ő tőle!
Nem sok 63 éves nagyi néz így ki fürdőruhában
Ez a nagyi a két lábon járó bizonyíték arra, hogy a kor nem több egy számnál.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















