2020.11.30.
Elképesztően kevés zöldséget fogyasztanak a hazai családok
A magyar lakosság mindössze 30%-a fogyaszt zöldséget egy napon, ez derül ki a Bonduelle reprezentatív kutatásából. Új termékcsaláddal, a Légumióval jelentkeztek. (x)
Az Eurostat adatai alapján az EU tagállamai közül Magyarország az utolsó helyen áll a napi zöldségfogyasztás tekintetében: a lakosság csupán 30%-a fogyaszt naponta legalább egyszer zöldséget. A Bonduelle ezt a kiugró adatot megragadva országos kutatást végzett, hogy felmérje a hazai élelmiszer-fogyasztási szokásokat és az azokra ható tényezőket.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének segítségével összeállított reprezentatív kutatás eredményei szerint kiemelten alacsony a hüvelyesek aránya az étkezésünkben, de a kukorica, a gomba és a brokkoli is háttérbe szorul a mindennapi táplálkozásunkban. Legnépszerűbb zöldségeink közé sorolhatjuk a burgonyát, valamint a vacsorához fogyasztott paradicsomot és paprikát, ezek sem teszik ki azonban nagy részét – csupán egynegyedét - az étkezésünknek. Ennek valamilyen szinten tudatában is vagyunk: az eredmények szerint a lakosság mindössze közel harmada gondolja úgy, hogy gyakran táplálkozik egészségesen, a döntő többség saját bevallása szerint csak néha/ritkán tesz így. A javasolt napi ötszöri étkezés helyett a háromszori étkezés a leggyakoribb, legtöbben az uzsonnát és a vacsorát hagyják ki, amikor kiemelt szerepet kaphatnának a zöldségek és a gyümölcsök.

A motivációs tényezőket tekintve elmondhatjuk, hogy leginkább azért fogyasztunk zöldségeket, mert egészségesek és finomak, vitamindúsak és rostban gazdagok. A környezettudatosság – főként az élelmiszerpazarlás elkerülésére való törekvés - egyre inkább jellemző a társadalomra, azonban egyelőre nem a zöldségtermesztés kis ökológiai lábnyoma motivál minket a zöldségfogyasztásra, ez az utolsó a listán.
A Bonduelle számára a hosszú távú fenntarthatóság, a gazdaságosság és a környezetre gyakorolt pozitív hatás élvezi az egyik legnagyobb prioritást. A hüvelyesek és zöldségek termesztése kevesebb terhet ró a környezetre, ráadásul széles spektrumot kínálnak tápanyagok, színek, textúrák és ízek tekintetében. Az új Légumio termékcsaládba tartozó tészta formájú zöldségek azt a célt szolgálják, hogy a legkisebbek is nagy kedvvel fogyasszák a legfinomabb hüvelyeseket – melyekből a javasoltnak csupán töredékét fogyasztja a magyar lakosság, miközben a különleges Légumio szószok óriási zöldségdarabokkal teszik vitamindússá az esti vacsorát. Előbbi csicseriborsó-kukorica, vöröslencse-sárgarépa és zöldborsó-cukkini, utóbbi pedig padlizsán & kakukkfű, sárga cukkini & tejszín, cukkini & olíva ízekben kapható októbertől a boltokban.
Keress még több Bonduelle terméket itt!
Ezeket olvastad már?
4 vegán hely Budapesten, ahol egy nem-vegán is jót ehet
Ha kipróbálnád, milyen az igazán jó vegán étel vagy elvinnéd a nem vegán barátaidat egy szuper helyre, akkor az alábbi budapesti konyhákat célozd meg.
Így faragj otthon töklámpást halloweenre!
A halloween elmaradhatatlan kelléke a töklámpás, amihez nincs másra szükséges, mint egy tökre, egy késre és némi kreativitásra!
Itt a válasz, miért kell fóliába csomagolni minden kígyóuborkát
Vajon miért van zsugorfóliába csomagolva a legtöbb bolti kígyóuborka? A jogos és sokakat érdeklődéssel eltöltő kérdésre a Nébih adott választ.
Címlapkép: iStock
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept

















