Életmód

2020.11.30.

Először szerepel Down-szindrómás kislány ebben a katalógusban

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Nagyot lépett az egyik játékkatalógus, akik bevállalták, hogy egy beteg kislányt is szerepeltetnek a magazinjukban.

A Chicagóban élő Ivy Kimble, Down-szindrómában szenved. A négy éves kislány az American Girl babákhoz kapcsolódó katalógus modellje lett ebben a hónapban, ami azért óriási szó, mert eddig sosem szerepelt fogyatékkal élő gyerek a prospektusukban. Ivy, egy szintén Down-kóros babával a kezében szerepel, ami pontosan olyan ruhát visel, mint ő maga.

A kislány édesanyja egy tévéműsorban elmondta, egy álma vált valóra azzal, hogy a négy lánya közül egyikük szerepel ebben a katalógusban, az pedig külön öröm számára, hogy pont Ivy az. Reméli, hogy hamarosan teljesen természetes lesz az, hogy Down-szindrómásgyerekeket szerepeltessenek, nem pedig valamiféle kuriózum.

Egyébként az Egyesült Államokban rendkívül népszerű babák a legkülönfélébb alkattal, haj-, szem- és bőrszínnel rendelkeznek, illetve a fogyatékkal élő gyerekeket is reprezentálják. Az American Girl márkának már léteznek inzulinpumpás, hallókészülékes és kerekesszékes babái is.

Ezeket olvastad már?

Így étkezz, ha antibiotikumot szedsz!

Életmód

Így étkezz, ha antibiotikumot szedsz!

Elérkezett a légúti fertőzések időszaka, és nem ritka, hogy a nyár beköszöntéig többször is átesünk egy-egy ilyen betegségen. Így készítsd fel a szervezeted a védekezésre!

Bodon Judit dietetikus

Will Smith olyat tett, amit minden 50 feletti pasinak meg kellene tennie

Életmód

Will Smith olyat tett, amit minden 50 feletti pasinak meg...

Az amerikai színész tovább folytatja áldásos tevékenységét, érdemes odafigyelni rá!

Bodon Judit dietetikus

Kate, a szép Down-szindrómás modell a divatvilág egyik legkülönlegesebb személyisége

Életmód

Kate, a szép Down-szindrómás modell a divatvilág egyik legkülönlegesebb személyisége

A 20 éves lány divatbemutatókon vesz részt, egy kozmetikai márka arca és sokat tesz a Down-szindrómások elfogadásáért. Kate sok társának példaképe.

Petrás Gabriella

Elképesztő változáson ment keresztül ez férfi, mióta nem iszik alkoholt

Életmód

Elképesztő változáson ment keresztül ez férfi, mióta nem iszik alkoholt

Egy érdekes előtte-utána kép járta be az internetet, amin egy férfi megosztotta, hogy nézett ki, mikor alkoholt fogyasztott, és most, miután lemondott róla.

Liptai Lilla

via

Címlapkép: American Girl

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept