Életmód

2022.02.02.

„Az odaégett zöldség a legjobb tanító” – avagy miért szeressük a konyhai hibákat

Lakos Benedek profilképe Lakos Benedek

Nyilván senki nem szeret a hibáin keresztül tanulni: sokkal jobb, ha valami elsőre sikerül, és nem a leégett fazék mellett kell buddhai mosollyal elkönyvelni a tanulságot. Mégis elengedhetetlen a főzés során, hogy elrontsunk ezt-azt, és most derüljön fény arra is, hogy miért nem a világ vége ez.

Mint az emberek nagy része, én is magamat tanítottam meg főzni. Persze volt némi alapom hozzá, főként a nagyszülői és szülői konyhákban szerzett emlékekből, amelyek az évek során szép lassan kinőtték magukat konyhai tudássá. De mint minden ilyen önképző folyamat, az én konyhai tanulásom is tele volt elrontott ételekkel. És tudom, hogy nem sikerülhet minden azonnal elsőre, de mégsem tudja megállni az ember, hogy ne eresszen el egy cifra mondatot, amikor már megint kiszáradt a csirkéje. Idővel azonban megtanultam szeretni ezeket az elrontott ételeket, sőt, néha meglepő módon a konyhai kreativitás érdekében is fel tudtam használni őket. De mégis hogyan?

„Az odaégett zöldség a legjobb tanító” – avagy miért szeressük a konyhai hibákat

Ne fogjunk mindent magunkra!

Egy meglepő trükkel kiderítheted, miért nem süt egyenletesen a sütőd

Egy meglepő trükkel kiderítheted, miért nem süt egyenletesen a sütőd

Ha van egyáltalán valami, ami pozitív a konyhai bakikban, az, hogy nagyon sok mindenre tudjuk fogni a félresikerült ételt. A gépek, eszközök, alapanyagok mind máshogy viselkednek minden konyhában, így simán lehetséges, hogy nem mi magunk voltunk a hiba okozói.

Főleg a főzni tanulás első hónapjaiban, én is hajlamos voltam arra, hogy mindent az inkompetenciámra fogjak. Az elrontott étel bekerült a „majd legközelebb jobban figyelek” dobozba, ami gyakran lehangolt, és elvette a kedvem a további konyhai alkotástól.

Pedig ezek nagy része egy teljesen másik dobozba tartozott, amire azt kéne írni, hogy „kiismerhetetlen sütők, összekarcolt serpenyők és huzatos konyhák”.

Az első gázsütőmnél is kellett jó két hónap ahhoz, hogy végre megtanuljam, hogy mit süthetek benne, és miről kell lemondanom.

Arról nem is beszélve, hogy ezek után a sütő forrópontjait is fel kellett térképeznem, mert természetesen nem sütött egyenletesen a szentem. Ehhez is kellet legalább két tepsi felemás keksz.

Nem minden hiba menthetetlen

Persze akkor is érhetnek minket meglepetések, ha már mindent alaposan kiismertünk a konyhánkban. Ezeket sajnos nem nagyon lehet másra kenni, esetleg egy mit sem sejtő lakótársra. Ilyen hiányában pedig kénytelenek leszünk belátni, hogy tényleg elrontottunk egy ételt.

5 gyakori leveshiba, amit szerencsére elég könnyű helyrehozni

5 gyakori leveshiba, amit szerencsére elég könnyű helyrehozni

Az esetek nagy részében viszont ez az étel még megmenthető. Sőt, egyáltalán semmi baja nincsen, csak nem feltétlenül úgy sikerült, ahogy azt mi szerettük volna.

Túl sok levesbetét

A mai napig rendszeresen elkövetem azt a hibát például, hogy túl sok levesbetétet (tésztát vagy gerslit) szórok a bablevesbe, így a főzés végén inkább egy sűrű, hamis sóletre emlékeztető ragu vár rám. Amit nagyon megszerettem az elmúlt időben. Tele van mély ízekkel, minden krémesen puhára főtt benne, és tejföllel ugyanolyan bátran meg lehet pakolni. Nekem ennél ugyan nem kell több.

Túl sok cukor

Szintén hasonlóan „kedves” elbaltázás volt, amikor egy zabkeksz tésztájához cukorszirupot készítettem, majd a recept által írt pár evőkanál helyett az egészet belezúdítottam a tálba. Mondani sem kell, hogy a dologból nem lettek kekszek. Lett viszont belőle egy nagy tepsi, félig ropogós, félig puha fahéjas zabmorzsa, ami szerető otthonra talált néhány őszibarack és egy adag vaníliafagylalt mellett.

A hibákból született receptek

Ahogy a fenti példa is mutatja, az elrontott étel néha ötletet is adhat egy saját recepthez. Ne féljünk ezeket felismerni: ha esetleg megkóstoljuk az odaégett tepsis zöldséget, és felfedezzük, hogy enyhén megkapatva sokkal jobb az íze, ne hezitáljunk levest főzni belőle.

Gyakran a hibák mutatnak meg számunkra olyan kapukat a konyhában, amiket előtte nem láttunk, pedig megannyi érdekes, ízletes és különleges étel vár ránk mögöttük. Lépjünk hát be rajtuk!

Ha tetszett ez a cikk, nézd meg legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon, a Viberen, a TikTokon vagy a YouTube-on!


A Nosalty szerkesztőinek további véleménycikkei:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept