2021.10.17.
Név helyett motivációs üzeneteket ír egy férfi az elviteles kávékra
Megszoktuk már a kávémultik rutinját: fizetés előtt elkérik a keresztnevünket, amit aztán vagy helyesen, vagy kis bakival vésnek fel a lattéspohár oldalára. A lelkesebbek még szmájlit, virágokat is kanyarintanak mellé. Egy fiatal amerikai mindfulness tréner körülbelül egy éve kezdett post-it-ekre és kávéspoharakra üzeneteket írni, majd publikálni a gondolatait. Mi pedig azóta kedveljük ezeket a posztokat.
Case Kenny egy chicagói író, podcast készítő, dj, mentálhigiénés coach, a mindfulness elkötelezett híve. Polihisztornak hangzik, aki mindenbe belekap egy kicsit, ám az elérhető podcast-eken kívül leginkább az Instagramjára figyelünk, ahol néha csak egy papírlapra, máskor kedvenc dzsúszára, elviteles kávéjára írja rá a napi üzeneteket, gondolatébresztőket, vicces meglátásokat, mottókat. A legtöbb pársoros üzenet valóban a mindfulness jegyében íródik, vagyis a tudatos jelenlétet erősíti meg, nem erőszakosan, vagy túl közhelyesen, hanem könnyen fogyasztható stílusban. Milyen jó is lenne egy ilyen elviteles kávéval indítani minden napot.

Olvasnál a neved helyett inspiráló üzeneteket a kávédon? / Forrás: Case Kenny Instagram-oldala
Motiváció a poháron
Több Case Kenny “ötsorosnak” örültünk már meg, és bizonyára még stílszerűbb lenne, ha nem a közösségi médiában posztolva, hanem valódi poharakról figyelnének a tanácsok, jelenről és elfogadásról, önismeretről.
A múltban már volt hasonló kezdeményezés az egyik ismert ásványvízgyártó cég jóvoltából, mikor a motivációs üzenetek egy világhírű brazil író tollából kerültek fel a vizet ölelő címkére.
Sokan szerették, mások észre sem vették az inspiratív vizes idézeteket. A chicagói fiatalember persze bőven elmarad népszerűséget tekintve az Alkimista szerzőjétől, így egyelőre nem fenyegeti, hogy tejesdobozokon, üdítőkön díszelegjenek a gondolatai. Marad hát az Instagram, a több mint 318 ezer tudatos jelenlétet, alkalmasint kávét is kedvelő követő, akik mosolyogva mentik el nehezebb napokra Case üzeneteit.
Mutatjuk is a kedvenceket:
“Ne hagyd, hogy bárki későbbre tartogasson.”
“Nem vagy önző azért, mert ugyanazt a szeretetet és energiabefektetést szeretnéd, amit te is adsz…”
“Tudod mi vonzó igazán? Amikor nem kell sötétben tapogatózni a másik érzéseivel, vágyaival kapcsolatban.”
“Annyira el vagy telve magaddal… Nem, sok kétségem volt, és az önbizalmammal is voltak gondok… de keményen dolgoztam rajta és most már csodás vagyok. Viszlát!”
“Jó humorérzék, piszkos fantázia, és nagy szív… halálos kombináció.”
“Próbálj meg nem mentegetőzni azért, mert többet akarsz.”
“Ha te túl sok vagy nekik… akkor ők nem elegek neked.”
“Éppen abban az életszakaszban vagyok, amikor már megbékéltem a múltammal, a hibáimmal és az exemmel.” (5. fotó)
“Nem maradsz ki semmiből azért, mert neked mások a prioritásaid, mint a többieknek.” (6. fotó)
“Mostantól nem fogom elfogadni mások morzsáit - az egész pékséget akarom.” (4. fotó)
Még több kedves érdekesség a nagyvilágból:
- Cuki, hordozható miniboltokkal harcolnak az élelmiszerpazarlás ellen Japánban
- Nézz be az ország legszebb közösségi konyhakertjébe
- Évi 30 kiló mézet kap, aki „szobát” bérel ebben a méhhotelben
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded
Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.
Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...
Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














