Életmód

2020.11.30.

Egy "én sosem fogok futni" nő vallomása - mégis megtettem, és mi lett belőle?!

Bodon Judit dietetikus profilképe Bodon Judit dietetikus

Soha ne hidd, hogy késő elkezdeni a sportolást! Még szuperebb lesz, ha a gyermekeiddel közösen tesztek egészségetekért. Én már kipróbáltam, most te jössz! (X)

Ha valaki egy évvel ezelőtt nekem azt mondja, hogy én majd rendszeresen futni fogok, kinevetem. Simán.

Ma túl vagyok az első 10 kilométeremen, és heti rendszerességgel nyúzom a futócipőmet. Még most is furcsa leírni, hogy van futócipőm. Nekem.

Hogy történhetett ez?

Azt azért el kell árulnom magamról, hogy egy évvel ezelőttig a kötelező testnevelés órai iskolakörökön kívül soha nem futottam pusztán csak testmozgás céljából. Viszont azt is fontos megosztanom, hogy nem a futással kezdtem a rendszeres testmozgást.

Pár évvel ezelőtt két tényező játszott szerepet abban, hogy elkezdtem a mindennapjaimba beépíteni a rendszeres mozgást:

  1. elegem lett a tartós nyak-, hát- és derékfájásokból,
  2. egyszer a kismotorozó fiam után futottam - illetve csak futottam volna, mert meglepve tapasztaltam, hogy igazából egyáltalán nem futok, az eltunyult lábaim nem azt csinálták, amit kellett volna nekik, hanem valami erőtlen, ide-oda lötyögő-kacsázó mozgást végeztek futás címén.

Ekkor, bevallom, őszintén megijedtem.

Első utam 3,5 évvel ezelőtt egy pilatesórára vezetett, azóta már bővítettem a kört más sportokkal, és végül 2,5 év után, 1 évvel ezelőtt jutottam el oda testben és fejben, hogy készen álltam a futás kipróbálására is.

Klasszikus körözöttel töltött paprika

paprika töltve

Klasszikus körözöttel töltött paprika

Reform zöldbabos-bulguros egytál

húsos egytálételek

Reform zöldbabos-bulguros egytál

Vegán mediterrán quiche

quiche

Vegán mediterrán quiche

Persze korábban engem is megtaláltak futó ismerőseim, hogy:

Ahogy egyre inkább erősödött bennem a "sportos énem" (nem utolsó sorban a csoportos órákat tartó kiváló edzőknek illetve Prónay-Zakar Ginánakköszönhetően), úgy érlelődött bennem fokozatosan a gondolat, hogy ki kellene próbálni ezt a mozgásformát is. A 2,5 éves rendszeres sportolás már testben felkészített annyira, hogy terhelhető voltam, fejben tudtam, mit bírok, ismertem a testem jelzéseit. Ennek köszönhetően nem vállaltam kockázatot, nem "hűbelebalázs" módjára ugrottam neki a futásnak.

Kicsiben kezdtem

Az első köröm 3 kilométeres volt, egy olcsóbb, nem profi futócipővel és egy olcsóbb pulzusmérő-órával, speciális ruházat nélkül. Magam is meglepődtem, hogy milyen egyszerűen teljesült ez a táv, így pár nap múlva már tudatosan hosszabb távot tervezve indultam a futókörre és onnantól nem volt megállás. Az egyik sportkövető applikáció a legjobb barátom lett azóta, és a lakóhelyem körüli csodálatos erdei utakat is sikerült alaposan felfedeznem. Kb. fél év után ruháztam be egy igazi futócipőbe, amikor már egyértelművé vált, hogy ez egy maradandó szenvedély.

Én lepődtem meg a legjobban, hogy a nyaralásokra is magammal vittem a futócucomat.

Aztán valami olyat csináltam, amit eddig másoknál igencsak furcsálltam: a nyaralásra én is magammal vittem a felszerelést, és bárhol voltunk, mindenhol szakítottam egy órát a futásra. Nem tántorított el se szél, se kánikula, se eső, se fáradtság.

Privát kis jutalmam

Amikor tavaly Veszprémben, csodás szülővárosomban nyaraltunk, egy este viccesen felvetettem 11 éves fiamnak, hogy eljöhetne velem másnap reggel futni. Én lepődtem meg a legjobban, amikor igent mondott, és ezt reggelre sem felejtette el.

Mára ez odáig "fajult", hogy idén tavasszal úgy döntött: tájfutás edzésre szeretne járni és minden edzésről lelkesen, örömmel és edzői dicséretekkel ér haza. A hétvégére pedig közös, hosszabb távú futást tervezünk, ahol majd segít nekem eligazodni a tájfutó térképén, és végigjárjuk az edzése útvonalát.

Legkedvesebb futótársammal szülővárosomban

Dietetikusként sosem volt kérdéses számomra, hogy a táplálkozás terén nagyon fontos a szülői példamutatás, az elmúlt egy évben pedig meggyőződhettem arról, hogy nincs ez másként a testmozgás terén sem.

Futás utáni szuper fehérjebomba turmix

Mindig nehéz eldönteni, hogy mit és mikor együnk edzés előtt/után. Annak érdekében, hogy a gyomrunk ne okozzon kellemetlenséget az edzés során, legkésőbb 1-1,5 órával edzés előtt együnk, akkor is valami könnyű ételt. Az edzést követően azonban szükséges visszapótolni az elhasznált szénhidrátokat: ihatunk pl. ~2 dl gyümölcslevet, ehetünk egy almát, banánt.

Az alábbi fehérjében, gyorsan felszívódó szénhidrátot is tartalmazó, és lassan felszívódó szénhidrátokban is gazdag, laktató, de nem nehéz, gyorsan és egyszerűen elkészíthető turmixot mindenkinek ajánlom, a pontos receptet itt találjátok!

Most te jössz!

Soha nem késő elkezdni a rendszeres testmozgást (én 40 évesen kezdtem), vonjuk be családtagjainkat is, hiszen így egyrészt minőségi időt tölthetünk velük, másrészt együtt gondoskodhatunk egészségünkről is!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept