Család

2020.11.30.

Engedd el! Iskolakezdés nulla parával

admin profilképe admin

No para! Lássuk be, a szeptember nekünk is jó alkalom lehet arra, hogy ahelyett, hogy beparáznánk a sulitól, pont ellenkezőleg elengedjünk dolgokat.

Ki-ki a maga vérmérséklete szerint tekint az iskolakezdésre. Valaki már alig várja, hogy végre elkezdődjön az iskola, mert végre rend lesz és nincs későn fekvés, későn kelés. Van, aki pedig úgy érzi, hogy hamar eltelt a nyár és az iskola csak egy kötelező szenvedés.Mindez ugye nem első osztályos kis ex-ovisokkal, hanem kamasz gyerekekkel. Azaz: ötödikes és a középiskola végén járó kamasz időszak között bárhol élő fiatallal.

Amiatt, hogy ezek a kamaszok már nem kisbébik, kellene egy kicsit "csipkedni" magunkat, hogy bizony ez velünk történik, hello, már nem kell a 24 órás felügyelet. El lehet engedni.

El kellene engedni

Az Anyapara javaslata az, hogy a napokban állítsuk tornasorba (ha több kamaszunk is van otthon) a gyerekeket, mondjuk a konyhában. Azért ott, mert ha éppen uncsi, amit mondunk nekik, benézhetnek közben a hűtőbe... és vegyük elő az alábbi (javasolt) listát, hogy mi hogyan kezdenénk az idei tanévet.

1. Az összes korosztályra vonatkozik, hogy no para. Ezt kimondhatjuk nekik (és magunknak) hangosan is. Tehát mostantól nincs nyomasztás, zsarolás, feltétlen szeretet egy ötösért, csirkepörkölt a háziért.

2. Általános iskolában (hatosztályosnál is számoljatok vissza) az lenne a cél, hogy a középsulira, de inkább 8.osztályra már teljesen önállóan tanuljon és intézkedjen (iskolában is) egy kamasz. Minden gyereknél más a tempó, de ez lehet egy jó hüvelykujj szabály.

3. Ötödik osztálytól kezdve érdemes az önálló házi feladat és dolgozatra készülésre rágyúrni. Ez többféle lehet: az egyik bevált verzió az, hogy két hónapig mindennap kiteszi az elkészült házit és este megnézed (mindig ugyanabban az időpontban legyen az átnézés, hogy ő is megszokja ezt a fajta új megközelítést.) A dolgozatokra készülés esetén egyszer vagy kétszer javasolj neki módszert (pl. vázlat) és utána hagyd, hogy önállóan felkészüljön! Ha nem sikerül, akkor majd a következő vagy az azutáni menni fog.

Bízz benne, különben semmi motivációja nem lesz, csak neked fog tanulni.

Te is hidd el, hogy a kamasz képes az önálló létezésre még akkor is, ha elsőre nem sikerül neki. Egyébként neked mindig minden elsőre megy?!

4. Próbálkozzon, hogy melyik tanulási módszer válik be számára. Hangosan elmondja magának vagy leírja? Neki kell kiválasztania, hogy mi jön be. Attól még, hogy te mindent lejegyzeteltél 25 éve, nem biztos, hogy neki beválik.

5. A tanuláson kívül adj neki olyan feladatokat, amelyek például megkönnyítik a te életedet is. Ez azért jó, mert másban is lesz sikerélménye, így a tanulásnál is nagyon önbizalma lesz. Nem mellesleg nem kell mindig érte menni az edzésre vagy elvinni különórára, mehet egyedül is. Próbáljátok egyszer ki az útvonalat és hidd el, oda fog találni. Ha nem, akkor majd felhív.

6. Nyolcadiktól kő kemény önállóság van. Ki kell találnia, hogy hova felvételizik, milyen tantárgy megy nehezen, kitől kér segítséget. Ezt mindenképp beszéljétek át. Egyúttal mondd el neki, nem kioktatva, nem bezzeg az én időmben, nem beszólogatósan, hogy ez az ő élete amit éppen él. Az ő döntése, hogy tanul vagy nem, az ő felvételije és az ő jövője. Ezek nagy szavak, de sokszor az a tapasztalat, hogy ezt a kamasz jobban megérti, mint az, aki mondja neki.Higgyétek el, hogy azzal, hogy te nagyon akarod, hogy bekerüljön egy erős gimnáziumba és ezért a falat kaparod mindennap, hogy tanuljon, nem biztos, hogy jó döntést hozol. Sőt, biztos, hogy nem.

7. A középiskolában elvileg már csak fotelből kell nézned az eseményeket. Szinte alig van információd, hogy mi történik a suliban, a leckékről fogalmad sincs. Emellett zajlanak a bulizások, jó kedv, vidámság, egyszer élünk a fíling. Ha jó fej vagy vele a szabadidejének eltöltését illetően (elengeded bulizni), akkor hidd el, hogy sokkal hatékonyabban kérhetsz tőle te is bizonyos dolgokat.

Ha azt látod, hogy rendszeresen tanul és számára elfogadható jegyeket hoz azokból a tantárgyakból, amiket szeret, akkor nincs para.

Sportoljon rendszeresen, ne hanyagolja el a barátait és barátnőit, erre is tanítsd meg, hogy hogyan kell egy kapcsolatot ápolni. Apropó: te ezt jól csinálod a saját környezetedben?), és harmadiktól kezdjen el készülni az érettségire.

Az egyik Anyapara klub témája ősszel a tanulás lesz. Szeptember közepéig meglesznek az időpontok, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Ott korosztályonként tudunk majd beszélgetni a témáról.

És ezt olvastad már az Anyaparától?

Ezeket olvastad már?

Tíz tipp a sok szemétséghez

Család

Tíz tipp a sok szemétséghez

Van a kocsiból csikket kidobó vadbarom, és vagyunk mi, kedves parázó anyukák, akik éppen hogy belecsöppentünk a szelektív hulladékba. És vannak a kamaszok, mi és a szemét. 

admin

Most akkor pakoljunk, vagy ne pakoljunk?

Család

Most akkor pakoljunk, vagy ne pakoljunk?

Van a kisgyerekkor, amikor állandóan pakolsz. Ja, és mosol, főzöl meg pakolsz...jó, akkor hogy is van ez egy kamasz gyereknél?

admin

Ilyen egy kamasz, amikor igazán éhes

Család

Ilyen egy kamasz, amikor igazán éhes

Ha régóta nem láttad a kamaszod, és hiányzik, állj a hűtő mellé! Ha biztosra akarsz menni, és szeretnéd, hogy észre is vegyen, tarts a kezedben egy tálca sütit! 

admin

8 tipp, hogy a kamaszod végre egyedül főzzön

Család

8 tipp, hogy a kamaszod végre egyedül főzzön

Anyapara megpróbálta rávenni kamasz lurkóit, hogy maguk főzzenek. Az alapételek elkészítése mellett egy közös játékot is bedobott, és az elsősegély-gyorstalpaló is megvolt.

admin

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept