2020.11.30.
Ennyi Kindertojást kell venned, ha akarod az összes figurát
Gyereknapi kísérletükben arra kerestük a választ, hány Kindert kell venni, hogy összegyűjts egy játéksorozatot. Igaz, a megoldást nem találtuk meg, de egy próbát megért.
Generációk nőttek fel a már a hetvenes években piacra dobott piros-fehér fóliába csomagolt, tejcsokis tojásokon, aminek műanyag belsejében mindig volt valami „meglepetés”. Még ma is, naponta gyerekek millió pattintják ki a benne lévő játékokat, így volt ez most vasárnap is, gyereknapon.

Gondolom neked is megvan az a gyerekkori emlék, amikor kibontottad, és baromira nem az volt benne, amit vártál, de vigaszdíjként elmajszoltad a csokit. Vagy lehetsz akárhány éves, gyereknapra még mindig Kindert kapsz anyudtól. (Én azt kaptam!)
De azon kívül, hogy finom a csoki, és jópofa dolgok vannak benne, mindig ott motoszkált bennem, hogy
vajon hány tojást kell megvenni ahhoz, hogy végre, legalább egy játékból összegyűljön az összes.
A válasz: SOKAT.
Először akkor találkoztam ezzel az érzéssel, amikor Star Wars figurákat gyűjtöttem. Két hétig mindennap vettem egy Kindert, de végül csak egy darab lett meg. Bosszantó volt.

Most tettünk egy próbát azzal, hogy vettünk 30, azaz harminc darabot, egy adott helyen, mert feltételeztük, hogy helyenként nem ugyanazok vannak a tojásban.
30 darab tojásban 13 különböző szettet találtunk, ebből egy figuracsaládbólössze is gyűjt az összes. Igaz, a kísérlet elején nem volt eldöntve, hogy melyikből gyűjtsük össze az összeset, így mondhatjuk, hogy a kísérlet végül is sikeres volt.
Átlagosan mindegyik szettből találtunk két különböző darabot, a legtöbb darabos szett (Hupikék Törpikék) is elég jól sikerült, nyolcból ugyanis ötöt megtaláltunk.
Gondolhatnád, hogy akkor többet kell volna venni. Nem tudhatjuk. Nem találtunk ugyanis listát, hogy jelenleg hány sorozat van forgalomban, így fennáll az esély, hogy nagyobb mintavételnél a különböző szettek száma is emelkedne.
Mindenesetre elég frankó kísérlet volt, amit bár hitelesnek nem nevezhetünk (közjegyzőnk se volt), de mi legalább jól becsokiztunk, a kollégák pedig azonnal lecsaptak a játékokra.
Mondjuk azt, hogy hacsak nem vagy elszánt, és vásárolsz be egy rakattal, akkor a kindertojás valóban azon múlik, hogy mennyire vagy szerencsés.
Neked sikerült már összegyűjteni valamelyikből az összeset? Írd meg nekünk!
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Alma és/vagy körte: de melyik jobb a bélrendszernek? Dietetikusok válaszolnak
Az alma vagy a körte az egészségesebb a bélrendszernek? Megmutatjuk, melyik gyümölcsben van több rost, hogyan hat a pektin a bélflórára, és mikor okozhatnak kedves őszi gyümölcseink puffadást.
Nosalty Mit főzzek ma? Nem klasszik krémes bableves, részeges csirke...
Senki se maradjon éhesen! Fodros keles bableves, parmezános csirke és csinos sütőtökös linzer készül ma kis konyhánkban.
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
További cikkek
5 zöld leveles, amit alig ismerünk, pedig kalciumban gazdag, és...
Az alábbi zöld levelesek igénytelen növények, melyek akár nálunk is megteremnek, mégsem ismerjük/használjuk őket elegen, pedig tele vannak kalciummal, sőt, sok-sok további értékes vitaminnal és tápanyaggal is. Ismerjük meg őket!
Nosalty Heti Menü: az ősz színe-java sűrű, melengető levessel, pörkölttel,...
Fahéjas, körtés, almás, diós és kürtős édességek, sütőtökös, gombás, sajtos, zöldséges és húsos főételek, no meg sűrű, gazdag lélekmelegítő levesek várnak a heti menüben. Ugye velünk tartotok ebben a hét napban is?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept




















