Fogyókúra

2020.11.30.

Ennyit hízott Kim Kardashian egy év alatt

Liptai Lilla profilképe Liptai Lilla

Kim az élő példa arra, hogy a mozgás nem minden és nagyon fontos arra is odafigyelni, hogy mit eszünk mellette.

Kim Kardashian mindig nagyon odafigyelt arra, hogy híres homokóra alakja tökéletes legyen. Talán csak akkor hagyott fel az őrült diétákkal, amikor gyereket várt, de mióta ezt is egy béranyára bízza, azóta szinte csak az edzésekre összpontosít a gyereknevelés mellett. Ennek ellenére most mégis úgy tűnik, hogypár kilónaksikerült felkúsznia rá.

Kim egy Insta-sztoriban árulta el, hogy az elmúlt 1-1,5 évben 8 kilót hízott. „Az étkezésem az oka. Járok edzeni, de az étkezés a valódi oka.” A sztár azt is elmondta, hogy jövőre tölti be a 40. életévét, akkora pedig mindenképpen szeretné elérni az álomsúlyát. Jelenleg most ezen dolgozik edzőjével.

A celeb tavaly elárulta, hogy korábban általában 63 kilót nyomott, azonban sikerült 52 kilóra lefogynia, amire akkor nagyon büszke volt, így valószínűleg most is ezt célozza meg.

Összehasonlítás képen ez egy tavaly novemberi fotó Kimről:

Itt pedig egy friss fotón látható:

Ezeket olvastad már?

Ezzel a diétával került Beyoncé bomba formába ikrei születése után

Életmód

Ezzel a diétával került Beyoncé bomba formába ikrei születése után

Edzője adott tanácsokat az énekesnőnek, hogy miként érdemes táplálkoznia, hogy visszanyerje régi önmagát.

Stuth-Nagy Niki

Ettől a 3 gyakorlattól olyan feneked lesz, mint Selena Gomeznek

Életmód

Ettől a 3 gyakorlattól olyan feneked lesz, mint Selena Gomeznek

Amy Rosoff Davis olyan sztárokat edz, mint például Selena Gomez, úgyhogy tudja, miről beszél: ezek azok a gyakorlatok, amiktől bárkinek feszes feneke lehet.

Stuth-Nagy Niki

Elképesztően lefogyott Adele

Fogyókúra

Elképesztően lefogyott Adele

Adele egy szülinapi bulin vett részt, ahol rengeteg kép készült róla, amin jól látszik, mennyit fogyott.

Liptai Lilla

31 kg hét hónap alatt - Király Linda őszinte interjúban mesélt nekünk drasztikus életmódváltásáról

Gasztro

31 kg hét hónap alatt - Király Linda őszinte interjúban...

Az énekesnő néhány hónap alatt több mint 30 kilótól szabadult meg. Az életmódváltás szépségeiről és nehézségeiről mesélt most nekünk.

Fenes Gábriel

via

Címlapkép: Instagram

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

hagyomanyos-krumplis-teszta

krumplis tészta

Hagyományos krumplis tészta

A krumplis tészta az egyik legegyszerűbb étel. Elég olcsó és finom egyben.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept