2020.11.30.
Ennyit keresnek a brit McDonald's-ban, Costában, Starbucksban dolgozó magyarok
Nagy-Britanniában élő magyarokkal beszélgettünk, mennyire éri meg a szigetországban gyorsétterem- és kávézóláncoknál munkát vállalni. Hogy élnek, éltek meg a fizetésükből?
Nagyon jól érzem magam itt, és eszembe sem jutna visszamenni Magyarországra - mondja nekünk egy Oxfordban élő fiatal. Bence, már több mint két éve él a délkelet-angliai városban és egy Costa Coffee-ban dolgozik. Kezdő fizetése **nettó*1000-1100 font (körülbelül 305 ezer forint)***volt , később már képzett baristaként 8font 40 pennyt(2 860 forint) kapott óránként. Most managerként nettó 1400 font(476 ezer forint) a fizetése havonta.

"Albérletben lakunk a párommal és a kettőnk fizetésével együtt jól kijövünk egy hónapban" - magyarázza Bence, aki előnyként említi azt is, hogy nem a fővárosban, Londonban élnek, ahol jóval drágább az élet. Így félre tudnak tenni a számlák, és az albérleti díj fizetése mellett.
Mennyi a minimálbér Nagy-Britanniában?
A szigetországban bruttó1253 font(426 ezer forint) körüli a minimálbér összege. Az egyes korcsoportoknál változó a minimum órabér összege. 2017 áprilisától a 25 év felettiek ***7 font 50 pennyt (2 550 forint)***vagy efölötti összeget kaphatnak a munkájukért óránként. A 25 évnél fiatalabbak ez alatti összeget kapnak.
Bence szavait erősíti meg a Kentben élő Annamari is, aki négy évig dolgozott egy Starbucksban, ebből másfél évet shift supervisorként:
"Londonban félrerakni csak nagyon jó fizetésből lehet, mi el is költöztünk vidékre, mert őrületesen drága. Rengeteg európai dolgozik egyébként a Starbucksban, sok olasz, spanyol, magyar, szlovák van Londonban- magyarázza Annamari, aki szerint egy kávézós munka leginkább első munkahelynek jó, mert könnyen felveszik az embert már középfokú nyelvtudással is. A munkabeosztás változó, de általában heti 30-35 órában kell dolgozni. "A munkakörülmények magyar szemmel nagyon jók. A szabadságokat rendesen kiadják, féláron lehet enni és ingyen adnak inni" - meséli a középkorú hölgy.
A Starbucksban viszont alacsonyabbak a bérek, mint a Costa Coffeeban. Vidéken a kezdő fizetés a brit minimálbér (bruttó 1253 font). Egy képzett barista náluk óránként 7 font 90 pennyt (2680 forint), a manager ***8 font 50 pennyt (2890 forint)***keres. Ebből vidéken ki lehet jönni, de a fővárosban, Londonban elég nehézkes.

Illusztráció
Iparági forrásaink szerint Magyarországon a fentebb említett két kávézóláncban,heti 40 órára bejelentett baristák átlagosannettó 110-120 ezer forintot vihetnek haza havonta, miközben a magyar minimálbér 2017-ben bruttó127 650 forint (adóterhektől függően nettó 84 887 forint).
Mi a helyzet a gyorsétteremláncokkal?
A kávézókhoz hasonlóan a gyorséttermekben sem éri meg hosszabb távon dolgozni, ha Londonban köt ki az ember. Viktória öt évet húzott le egy londoniMcDonald's-ban, kezdetben minimálbérért, később átlagban havi nettó 850-900 font volt a keresete. Összehasonlításként a magyar McDonald's-okban jóval a minimálbér felett van a dolgozók fizetése. A munkaerő-piaci szempontból nehezebb helyzetben lévő éttermekben nettó 140 – 160 ezer forint a munkavállalók kezdőfizetése.

Illusztráció
"A lakhatás drága, épp ezért sokan csak szobát bérelnek, vagy amíg a gyűjtögetés a cél, tömegszálláson vannak. A lakások bérleti díja Londonban horribilis. Én párommal és a sógorommal osztoztam a költségeken, így tudtunk egy másfél szobás lakást kivenni"- magyarázza az asszony, aki a főiskola mellett korábban Magyarországon is dolgozott a gyorsétteremláncnál, és az itteni munkakörülményekkel sokkal elégedettebb, mint a londoniakkal. Viktória megjegyezte, hogy a gyorséttermi munka még mindig jobb, mint kisebb cégeknek dolgozni, ahol a külföldi vendégmunkás könnyen megütheti a bokáját. Ráadásul a vendéglátós munka előnye, hogy biztosított az étkeztetés, így pénzt lehet spórolni.
...ezeket láttad már?
Ezeket olvastad már?
Kiderült, mennyi magyar dolgozik Nagy-Britanniában - A legtöbbjük pincér és...
Vendéglátásban dolgozik a Nagy-Britanniában élő magyarok többsége - derül ki a brit statisztikai hivatal (ONS) által készített felmérésből.
Megmutatjuk, mennyit keresnek a Meki és a KFC dolgozói
Titeket is érdekel, mennyit keresnek a magyarországi gyorsétteremláncok dolgozói? Most kiderült...
Ennyit keresnek az ALDI raktárosai napi nyolc órában
Hét raktári dolgozót szeretne alkalmazni az diszkontáruház. Ennyi pénzért csábítják a jelentkezőket...
Durva, ennyit keresnek a diákok a Tescóban, Sparban és Lidlben...
Kiderült, az egyes áruházláncok mennyit fizetnek a diákok munkájáért.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept



















