Életmód

2022.05.09.

Kicsit borsos az ára, de már kapható a magyar szamóca

Nosalty profilképe Nosalty

Bár a külföldről érkező eper csupán a felébe kerül, ennek ellenére a vevők szívesen választják a hazait. Ha megtehetik.

A Magyar Zöldség-gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb körképe szerint május elejétől egyre nagyobb mennyiségben kapható a magyar szamóca a boltokban és a piacokon.

A magyar szamóca termelői ára 2000 és 2400 forint körül mozgott április végén, az import tételek esetében pedig 3 euró és 4,5 euró között alakultak az árak.

Kicsit borsos az ára, de már kapható a magyar szamóca

Egyelőre még csak az üvegházakban termő magyar szamóca került ki a boltok polcaira, hiszen a szabadban termő még csak a virágzásnál tart, így kell még két-három hét, hogy szedni lehessen. Az előbb említett azonban jóval drágább a Görögországból érkező importnál, majdnem kétszer annyiba kerül jelenleg.

Fraisier torta

epertorta

Fraisier torta

New York-i sajttorta 3. - eperöntettel

sajttorta

New York-i sajttorta 3. - eperöntettel

Eperkrémleves

gyümölcskrémleves

Eperkrémleves

A görög epret nagybani áron kilónként 500 forintért veszik, aztán 990 forintért kínálják. A magyar termelők meg 2000 forint alatt nem tudják adni, mert magas a tápoldat, a vegyszerek költsége, sőt, a palánták ára is

– nyilatkozta a szoljon.hu piaci körképében egy termelő.

A portál tudósítása szerint a szolnoki piacon 2000–2600 forintos kilónkénti áron kínálták a hazai termést.

A gazdák nagyon bizakodóak a terménymennyiségét illetően, hiszen a tavalyival szinte azonos területen szépen fejlődnek a növények, a megszokottnál azonban kevesebb virággal, ami főként az őszi időjárásnak tudható be.

Epres sajttorta pohárban b-ors konyhájából

pohárkrém

Epres sajttorta pohárban b-ors konyhájából

Epres-túrós süti

epres pite

Epres-túrós süti

Epres tiramisu Hossó Anitától

tiramisu

Epres tiramisu Hossó Anitától

A teol.hu tudósítása szerint a múlt héten a szekszárdi piacon a legtöbb árus félkilós csomagolásban adta a szamócát, de úgy tűnt, ezt is drágának tartották a vásárlók. A fél kiló ára 1200–1400 forint volt.

Forrásunk volt.


Még több izgalmas cikk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

A Nosalty somlóija

Gasztro

6 hely, ahol mindig tökéletes somlói galuskával zárhatod az ebéded

Tökéletes desszert, csak macerás elkészíteni. A háromféle piskóta, a csokiöntet, a házi tejszínhab, mire az ember végezne otthon a somlói galuskával, a kedve is elmenne tőle (tisztelet a kivételnek). Ettől még kár lenne lemondani erről a fantasztikus édességről, úgyhogy most mutatunk négy budapesti, és két vidéki helyet, ahol a somlóit hibátlanul készítik.

Kormos Lili

céklás rizottó fűszeres, diós morzsával

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Őszies ízek céklával és vaníliakrémes palacsintával,...

Borsóleves isteni galuskával, céklás rizottó fetával és még néhány palacsinta is érkezik, méghozzá vaníliasodóval.

Macsuga Viktória

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept