Karácsony

2020.11.30.

Epres Panni: ,,Bármilyenek is lesznek a gyerekeim felnőttként, úgy lesznek tökéletesek!" - EgySztárÉtel

Hajnal Stefi profilképe Hajnal Stefi

Epres Pannit talán csak óriásplakátokon és kifutókon képzeljük el, pedig ugyanolyan nő, anyuka és feleség, mint mi, halandók. A Nosalty konyhájában ezúttal nektek főzött.

Epres Panni két gyermekes anyuka, modell, és összességében egy olyan típusú nő, akivel nem lehet rosszba lenni. Szép és szerény, a forgatáson csendes, szófogadó, viszont nem feltétlen halk szavú, és abszolút jó beszélgetőpartner. Egyik percben nevetve kezd bele egy sztoriba a kisfiáról, a másik pillanatban valami apró cseprő bosszúság miatt pedig akár egy a Francba! is elhagyja a száját – de valahogy ez is olyan elegánsan történik, hogy csak percekkel később konstatálom, hogy nézzenek oda, milyen jó, hogy a modellek is csak emberek.

Legújabb EgySztárÉtel epizódunkban Epres Panni fakanálba énekli Soltész Rezső Szóljon hangosan az ének című dalát, majd egy csodálatos karácsonyi Wellingtont rak össze nekünk, nektek!

Epres Panni csirke-wellington receptjét itt találod!

Mi volt az első étel, amit megtanultál elkészíteni?

Életemben először egy borsólevest főztem, végig telefonnal a fülemen, miközben anyukám irányított.

Mekkora szerepet játszik a főzés a hétköznapjaidban vagy egyáltalán az életedben?

Minden nap én viszem a gyerekeknek az ebédet suli és edzés között, ami miatt bőven 6 előtt csörög a vekker...Szinte minden nap főzök, mert a családban többen vagyunk, akik speciális, ilyen-olyan mentes étrendet kell, hogy kövessenek.



Csirke-Wellington Epres Panni módra

Szerinted mennyire sztereotíp az a gondolat, hogy az, aki modell – vagy simán csak vékony – , tuti nem szeret enni és főzni? Esetedben ez mennyire igaz vagy nem igaz?

Főzni legtöbbször kötelességből főzök, örülök, ha valaki elém teszi az ételt, és nem nekem kell megcsinálnom, de alapvetően nem hiszem, hogy létezik ilyen szabály. Szerencsére ez nem szakma-, hanem személyiségfüggő, mondjuk nekem pont sem az evés, sem a főzés nem a passzióm, úgyhogy rám azt hiszem, illik a mondás.

Mennyire eteted tudatosan a gyerekeidet? Hogyan esne, ha nem lennének modellalkatok felnőtt korukban?

Amióta megszülettek, azóta lett fontos számomra is a tudatos táplálkozás. A gyerekek megszületésével ez is egyfajta felelősség lett: nem mindegy, mit eszünk! Száműzve van például sok egészségtelen alapanyag a konyhámból. Azt tanítjuk nekik, hogy nem a jó kinézet érdekében, hanem az egészségük miatt kell, hogy jó élelmiszereket együnk. Bármilyenek is lesznek a gyerekeim felnőttként, tökéletesek lesznek úgy!

Karácsonykor - ételek terén - szigorú vagy velük és magaddal?

Karácsonykor nem! Azért készítettem csirke wellingtont, mert karácsonykor keverhetjük a húst a szénhidráttal, megérdemeljük! Ráadásul az egész család szereti, ízletes és látványos, mégis egyszerű elkészíteni.

Mit jelent neked a karácsony?

Imádom! Már szeptemberben elkezdek készülni rá, gyűjtögetem a meglepetéseket, és mindenkinek nagy körültekintéssel választok ajándékot, mert fontosnak tartom, hogy ezzel is megkülönböztessük az ünnepeket a hétköznapoktól. Az pedig, hogy a család együtt van, a legfontosabb.

Ezeket láttad már?

Ezeket olvastad már?

Schell Judit és Kamarás Iván: ,,A színpadon gyurma, papír és piros festék keverékéből áll össze a hús"

Advent

Schell Judit és Kamarás Iván: ,,A színpadon gyurma, papír és...

Schell Judit és Kamarás Iván színészpárosa talán nem nyit éttermet a közeljövőben, de azért most hoztak nektek egy isteni mákos gubát, ami több egy egyszerű klasszikusnál. (x)

Hajnal Stefi

Gáspár Bea túlélő tippjei, hogy ne őrülj meg karácsonykor!

Karácsony

Gáspár Bea túlélő tippjei, hogy ne őrülj meg karácsonykor!

Mindenki kedvenc reality show-s nagyasszonya Gáspár Bea ezúttal olyan trükkökkel szolgál nektek, amik tuti segítenek átvészelni az ünnepeket. 

Hajnal Stefi

Gáspár Bea vadonatúj szakácskönyvéből főzött nálunk! - Kóstoljátok meg ti is isteni sztrapacskáját!

Család

Gáspár Bea vadonatúj szakácskönyvéből főzött nálunk! - Kóstoljátok meg ti...

A napokban jelent meg Gáspár Bea szakácskönyve, a Bea konyhája. Mindenki kedvenc reality show-s nagyasszonya elsők között nálunk mutatott be egy receptet a könyvből. VIDEÓ!

Hajnal Stefi

Peller Anna és Lukács Miki: ,,Nem bírjuk elviselni egymást a konyhában!" - EgySztárÉtel

Gasztro

Peller Anna és Lukács Miki: ,,Nem bírjuk elviselni egymást a...

Peller Anna és Lukács Miki életében nincs megállás, fél lábbal itt és ott is helyt kell állni. A pörgős páros ezúttal a konyhánkban főzött ki valamit. (x)

Hajnal Stefi

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept