2025.02.12.
Ilyen valójában az igazi dubaji csoki – Leteszteltük az eredeti változatot
Az egyik ismerősöm volt annyira kedves, hogy hozzon nekem Dubajból egy tábla igazi dubaji csokit, így egyértelmű volt, hogy megkóstoljuk, és meg is írjuk nektek véleményünket.
A dubajicsoki-őrület már hónapok óta zajlik. A desszert hatalmas népszerűségének köszönhetően már szinte minden áruházlánc polcán megtalálható a dubaji csoki. Sőt, rengeteg más finomságot is készítettek belőle, többek között fánkot, tortát, szaloncukrot, bejglit, és nemrégiben még fagyit is.

Ilyen valójában az igazi dubaji csoki – Leteszteltük az eredeti változatot
Bár szinte már mindenhol kapható ez a finomság, az eredetit nagyon nehéz beszerezni, hiszen a lejárati idő miatt nem igazán szállítják más országokba. Ilyenkor jön kapóra, ha van az embernek egy kedves barátja, akinek éppen Dubajba vezet az útja.
Kedves Anikó barátnőm nemrégiben járt Dubajban, és természetesen nem hagyhatta ki, hogy ne próbálja ki a híres finomságukat, no meg azt sem, hogy ne hozzon néhány táblát haza. A szerencsések között voltam, és én is kaptam belőle - izgatottan bontottam ki, hogy megkóstoljam.
A teszt
A csokoládé külseje igazán mutatós, az arany csomagolásból kiszedve semmi hivalkodó, feltűnő nincs rajta, csupán néhány zöld és fehér vonal.
Feltöréskör egy kis roppanást hallhatunk a kadayif tésztának köszönhetően, a töltelék pedig krémesen lágyan, óvatosan ömlik ki a csokiból.

Így készítsd el a világhírű dubaji csokit otthon – Könnyen beszerezhető alapanyagokkal
Nézzük, milyen az íze!
Miután kívülről jól megvizsgáltuk, jöhetett az illatolás: azonnal beindult tőle a nyáltermelésünk, hiszen árad belőle a finom pisztáciaillat. Első harapásra pedig azonnal a csokoládé omlós, szájban szétolvadó mivolta tűnt fel nekünk. A pisztácia és a csokoládé remekül harmonizál egymással, nem nyomja el egyik a másikat. A ropogós tészta pedig kiváló, nem törik bele az ember foga, pont kellőképpen ropogós.
Mindent összevetve tehát nekünk nagyon ízlett a dubaji csoki, bár egyáltalán nincs összehasonlítási alapunk, hiszen nem kóstoltunk más fajtát. Az egyik ismerősöm, aki a Lindt változatát már kóstolta, azt mondta: „Én nem igazán érzem a kettő közt a különbséget. Ez is, az is nagyon finom."
Még több érdekesség itt:
- Kiderült, ki lesz a Séfek Séfe új zsűritagja: női séf Wolf András utódja
- Izgalmasnak ígérkező új ízzel bővül a Coca-Cola termékcsaládja
- Roham várható: egyedül ez a hazai áruház árulja a dubajicsoki-fagyit
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












