2026.01.28.
Erkélyen vagy teraszon tárolni az ételt még télen sem érdemes – Azt is elmondjuk, miért
Azt gondolnánk, és miért ne gondolhatnánk, hogy ha már kint úgyis mínuszok vannak, akkor nem árthat az ételnek, ha kikerül az erkélyre. Azonban ez az elképzelés több ponton is hibás, a kinti hideg ugyanis nem helyettesíti a hűtőt. Olvass tovább, és tudd meg, miért!
Természetes, hogy ha kevés a hely a hűtőben, akkor az erkély vagy terasz jut eszünkbe, ami az ételtárolást illeti, főleg így, télvíz idején. Ez az ötlet azonban korántsem annyira dicséretes, hiszen az ingadozó hőmérséklet, a kíváncsi állatkák és egyéb tényezők is hatással vannak az étel erkélyen való tárolására.

Erkélyen vagy teraszon tárolni az ételt még télen sem érdemes – Azt is elmondjuk, miért
A hőingadozás miatt gyorsan megromolhat az étel az erkélyen
Ha még tartós is a hideg időjárás, akkor is vannak minimális ingadozások, hiszen az erkélyre vagy teraszra sütő nap felmelegítheti az ételt is, így az a stabil hőmérséklet (0-5 fok közötti), amit a hűtő képes biztosítani, azt az erkély nem.
Míg nappal felmelegszik, addig éjszakára jelentősen lehűl a levegő hőmérséklete, így az ott tárolt étel folyamatos hőingadozáson megy keresztül, ami jelentősen növeli a baktériumok és kórokozó elszaporodásának esélyét.
Az étel íze és az állaga is megváltozhat
Még ha nappal is folyamatos a mínusz, akkor is árt a kinti időjárás az ételnek, hiszen az megfagy, viszont felengedéskor (például, amikor elfogyasztanánk és megmikrózzuk), akkor elveszíti eredeti állagát, íze is megváltozhat, és még romlásnak is indulhat, ha nem fogyasztjuk el az egészet.

Még ha nappal is folyamatos a mínusz, akkor is árt a kinti időjárás az ételnek
Egyéb tényezők, melyek miatt nem szabad erkélyen tárolni az ételt
- A kint tárolt ételhez hívatlan látogatók is érkezhetnek, például galambok, varjak, de még rágcsálók is, melyek komoly egészségügyi kockázatot jelenthetnek, még akkor is, ha az étel alaposan be van csomagolva.
A csomagolás ráadásul az időjárás viszontagságainak is ki van téve, így a műanyag fedél alatt pára csapódhat le, ami felgyorsítja az étel romlását.
Mindezek ellenére nem minden esetben rossz megoldás az erkélyen való ételtárolás, csak az nem mindegy, mit és mennyire időre teszünk ki:
- például a frissen készült, jól lezárt levesek jól viselik, de ezeket se hagyjuk kint több mint 24 órán át
- ha valamit szeretnénk viszonylag gyorsan lehűteni, akkor ezt megtehetjük odakint
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Nosalty-kvíz: Mennyire ismered jól a Márton-napi szokásokat?
A közelgő Márton-nap alkalmából kvízzel készültünk nektek! Lássuk, mennyire ismeritek jól a Márton-napi népszokásokat!
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Nosalty Mit főzzek ma? Kiadós húsos főétel krémes körettel és...
Ma sem bízzuk a véletlenre a menüt: kiadós főétel után őszies desszert következik.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kongatják a vészharangot: túlkínálat miatt visszatarthatják ezt a kedvelt élelmiszert
Jelentősen növekedhet az olívaolaj-termelés Spanyolországban a 2026/2027-es szezonban, ami komoly nyomást gyakorolhat a termelői árakra. A piaci egyensúly megőrzése érdekében a spanyol agrárminisztérium olyan szabályozást vezetett be, amely lehetővé teszi a készletek egy részének ideiglenes visszatartását.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Szaftos brassói aprópecsenye
A szaftos, fűszeres hús és a ropogósra sült burgonya párosa olyan klasszikus kombináció, amit nehéz megunni – nem véletlen, hogy a magyar konyha egyik alapdarabjává vált.
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept












