Életmód

2020.11.30.

Erre figyelj oda, ha jól szeretnéd táplálni a kisbabádat!

Nosalty profilképe Nosalty

Ami a természeti népeknél illetve régen a mi társadalmunkban is magától értetődő (volt), arra a fejlett országokban ijesztően kevés figyelmet fordítunk.

Augusztus elsején indul az anyatejes táplálás világhete, amelyet 1992-ben azért jelöltek ki, hogy világszerte hirdessék a szoptatás fontosságát és előnyeit, valamint felhívják a figyelmet a megoldandó problémákra, amelyekkel a kismamáknak táplálás közben kell szembenézniük. Az anyatejes táplálás jelentőségét olyan nemzetközi szervezetek hangsúlyozzák, mint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vagy az UNICEF, az Első 1000 Nap program pedig egyik aranyszabályaként fogalmazta meg, hogy a csecsemő legjobb tápláléka az anyatej. A kisbabák és kisgyermekek egészségét már közvetlenül születésük után megalapozhatjuk a szoptatással: a WHO javaslata szerint az az ideális, ha az újszülött életének első órájában találkozik az úgynevezett kolosztrummal, azaz előtejjel, majd az első félévben csakis anyatejet fogyaszt. A későbbiekben sem szabad hirtelen megszakítani az anyatejes táplálást: az első két életévben, a hozzátáplálás időszakában is erre érdemes elsősorban támaszkodni.

Hiába hangsúlyozza a szoptatás fontosságát több egészségügyi szervezet is, a kizárólagos anyatejes táplálás elterjedése stagnál: az utóbbi 15 évben globális szinten csak 7 százalékpontot növekedett, és általánosan elmondható, hogy az első órában pusztán az újszülöttek 45 százaléka jut előtejhez. A WHO és az UNICEF felmérései szerint évente több mint 820 000, öt év alatti kisgyermek és 20 000 kismama halálában játszik szerepet az anyatejes táplálás elmaradása vagy a nem megfelelő szoptatási szokások, pedig a megfelelő szoptatás számtalan egészségügyi előnnyel jár.

„Bizonyított, hogy optimális szoptatással akár a felére csökkenthetjük az olyan gyakori gyermekkori betegségek kockázatát, mint az emésztőrendszeri- vagy a különböző légúti fertőzések, emellett csökkentheti a túlsúly és a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának esélyét. A szoptatás a gyermekek idegrendszeri fejlődésére és kognitív képességeire is pozitív hatással van, és akár 2,6 ponttal is megemelheti az IQ-szintet. Az anyatejes táplálás ráadásul a kismamák egészségét is megvédi: csökkenti a szívproblémák, a 2-es típusú diabétesz, valamint a petefészek- és mellrák kialakulásának esélyét, közvetlenül a vajúdás után pedig elősegíti a méh összehúzódását és csillapítja a szülés utáni vérzést” – hangsúlyozta Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, az Első 1000 Nap Program szakértője.

Sokaknál az első féléves, kizárólag anyatejen alapuló étrend sem valósul meg: az első hat hónapban tízből mindössze négy gyermeket táplálnak csakis szoptatás útján. Noha a WHO ajánlása szerint kétéves korig érdemes folytatni az anyatejes táplálást, a 20-23 hónapos gyermekek több mint felénél már korábban elmarad a szoptatás. Ezen a tendencián szeretne javítani az Egészségügyi Világszervezet is, ami külön célként tűzte ki a kizárólagos szoptatás arányának növelését: a 2025-ös évre az 50 százalékot szeretné elérni.

Tökfőzelék babáknak

tökfőzelék

Tökfőzelék babáknak

Pórés cukkinifőzelék babáknak

cukkinifőzelék

Pórés cukkinifőzelék babáknak

Sütőtökpüré babáknak

sütőtökpüré

Sütőtökpüré babáknak

A magyar adatok sem mutatnak tisztán pozitív képet: bár a magyar csecsemők egyharmadát az első félévben kizárólagos szoptatás útján táplálják, egy felmérés szerint 2009 és 2014 között 3,6 százalékkal csökkent a csak anyatejjel táplált féléves csecsemők száma. Ugyanakkor a felmérés során azt is vizsgálták, a hozzátáplálás idején hány 1 év körüli kisgyermeket szoptatnak még: ez a 35 százalékos arány jelentősen magasabb, mint ami Görögország (6,4%), Izland (16%) vagy Luxemburg (11,8%) helyzetét jellemzi.

Szoptatás közben kihívásokkal kell megküzdeni

Az anyatejes táplálás elterjedését nehezíti, hogy a kismamák 40 százaléka korai szoptatási gondokkal küzd. Az egyik legelterjedtebb probléma, hogy az újszülöttek egy része (tízből négy csecsemő) képtelen az anyatejes táplálkozás megkezdésére, illetve a kisebesedett, fájdalmas mellbimbó is gyakran jelent gondot. Sok esetben nehézséget okoz még a mell vérbősége vagy formája (például túl nagy vagy befelé fordul a mellbimbó), illetve az anyatejhiány és a szülés utáni stressz is. A szoptatással kapcsolatos gondok gyakran a kismamák edukációs hiányosságaira vagy bizonytalanságaira vezethetők vissza, ezért kifejezetten fontos lenne az egészségügyi szakemberek kérdéskörbe való aktívabb bevonása és új támogatói rendszer kialakítása.

„Nagyon fontos lenne, hogy a kisdedek mihamarabb mellre kerüljenek, és megkapják az előtejet. Bár az anya szervezete csak kis mennyiségben termel kolosztrumot, már ez a 40-50 milliliternyi mennyiség is elég ahhoz, hogy megvédje az újszülöttet a mikroorganizmusoktól. A vitaminokban, tápanyagokban és antitestekben gazdag előtejet semmi sem pótolhatja, az pedig akár káros lehet, ha mást adnak a gyermeknek, még akkor is, ha csak vízről van szó” – ismertette Csordás Ágnes, a Magyar Védőnők Egyesületének elnöke, az Első 1000 Nap Program szakértője.

Olvasd el kapcsolódó cikkeinket is!:

Ezeket olvastad már?

Lehangoló jelentés: túlsúlyos nemzet vagyunk, de ez a legtöbbeket nem zavarja

Fogyókúra

Lehangoló jelentés: túlsúlyos nemzet vagyunk, de ez a legtöbbeket nem...

A magyar lakosság többsége súlytöbblettel küzd, viszont jó részüket ez egyáltalán nem zavarja. A 15 év felettieknek csupán 40 százaléka tekinthető normál testsúlyúnak. 

Nosalty

„Csendes órát” vezetett be egy áruházlánc - miért volt rá szükség?

Életmód

„Csendes órát” vezetett be egy áruházlánc - miért volt rá...

Szombatonként egy órára tompítanak a világításon, kikapcsolják a zenét, nem használják a hangosbeszélőt és lehalkítják a kasszák kódleolvasóinak csipogását.

Nosalty

Próbáld ki kicsit egészségesebben! 10 kedvenc csiga és batyu teljes kiőrlésű liszttel

Életmód

Próbáld ki kicsit egészségesebben! 10 kedvenc csiga és batyu teljes...

Ha nem is szeretnénk lemondani örökre kedvenc kényeztető kelt tésztáinkról, akkor is érdemes egy-egy egészségesebb változatot kipróbálni belőlük. Ehhez adunk most segítséget.

Nosalty

5 mondat, amit soha ne mondj egy rosszevő gyereknek!

Sulikezdés

5 mondat, amit soha ne mondj egy rosszevő gyereknek!

Bármelyikőnkkel előfordulhat, hogy válogat a gyerekünk. Érdemes azonban átgondolnunk, hogy mit mondunk neki, vannak olyan mondatok, amelyekkel többet ártunk, mint használunk.

Peer Krisztina pszichológus

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

hazafelé gyalogló nő számolja a lépéseit

Gasztro

Nem éred el a napi 10 ezer lépést? Friss kutatás...

Nem jön össze napi 10 ezer lépés? Egy új kutatás szerint a séta tempója is számíthat. Mutatjuk, mit találtak a kutatók, és hogyan gyalogolj lendületesebben.

Nosalty

útifűmaghéj kanálban, vízben oldva

Gasztro

5 étrend-kiegészítő, ami természetesen enyhítheti a joggal gyűlölt puffadást

Mutatjuk, mely természetes puffadáscsökkentők jöhetnek szóba, és mit mondanak róluk a kutatások!

Brecz Judit

Hurka

Gasztro

Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken

Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!

Nosalty

További cikkek

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Hurka

Gasztro

Novemberi gasztroprogramok: libator, hurkafesztivál és gasztrokiállítás is vár a hétvégéken

Ha azt hittétek, nincs mit csinálni az adventi vásározás előtt, akkor hadd cáfoljunk erre rá, ugyanis az ősz utolsó hónapja még épp kellő izgalmat tartogat azok számára, akik hajlandóak kimozdulni a négy fal közül. Lássuk, milyen gasztroprogramok várnak novemberben!

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Még több cikk

Top Receptek

hajas-teszta

hájas sütemény

Hájas tészta

Nevezhetnénk a „legbűnösebb levelesnek” is, olyan mennyiségű sertéshájjal készül ez a lemezes, ropogós, foszlós sütemény. De el kell ettől tekinteni, hiszen tényleg felejthetetlen ...

isteni-kakaos-suti

kakaós süti

Isteni kakaós süti

Ezt a receptet a párom nagynénjétől kaptam, mert nála ettem ilyet először, és azóta is a kedvencem.

klasszikus-csirkepaprikas

csirkepörkölt

Klasszikus csirkepaprikás

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept