Életmód

2020.11.30.

Erre a mozgásformára esküsznek a világ legegészségesebb emberei

Petrás Gabriella profilképe Petrás Gabriella

A Föld ún. Kék Zónáiban élő emberek, vagyis a várható legmagasabb élettartammal rendelkezők edzőtermi súlyzózások helyett valami egészen más mozgásformát választottak.

100 évvel ezelőtt az emberek körülbelül 10%-a mondhatta el magáról, hogy ülőmunkát végez, miközben ma ez az arány 90%-ra emelkedett. Létezik azonban egy pofonegyszerű és mégis hatékony mozgásforma, amit még a legelfoglaltabbak is be tudnak építeni a napi rutinjukba. A bolygónk ún. Kék Zónáiban (Blue Zones), a leghosszabb várható élettartammal élő emberek - akikrőlebben a korábbi cikkünkben tudhatsz meg többet - például nem járnak edzőterembe, igaz, nem is ülnek naphosszat irodában vagy az autójukban, hanem egyszerűen csak aktívan élik a hétköznapjaikat.

Gyalogolj!

A testünket mozgásra tervezték, azonban ez nem azt jelenti, hogy mindenáron az edzőteremben súlyokat emelgetve kell töltened a szabadidőd nagy részét. A hosszú és egészséges élethez a rendszeres mozgás is szükséges, és a természetes mozgásformák, mint amilyen a gyaloglás, tökéletes megoldást jelenthetnek még a kifogást keresők számára is. Az autózás kényelmes, a tömegközlekedés gyors, azonban ha még a mosdóba is 4 keréken mész, gondold kicsit újra az életviteledet.Gyalogolj naponta legalább 15 percet, és javíts az életminőségeden! Dönthetsz úgy, hogy az otthonod és a munkahelyed közötti rövidebb távot gyalog teszed meg,gyalog mész a gyerekért az iskolába, vagy 1-2 megállóval előbb leszállsz, és a fennmaradó távolságot sétálva teszed meg.

Az agyad teljesítményét is fokozza

Az Amerikai Rákszövetség tanulmányaszerint a heti 6 órás gyaloglás következtében kisebb lehet az esélye a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának, valamint a légúti és a daganatos megbetegedések kockázata is csökkenthető. Sőt, a kutatás szerint már akár heti 2 órás gyaloglás is sokat segíthet a megelőzésben.

A gyaloglás azonban nemcsak a tested, hanem az agyad egészségének fenntartásában is fontos szerepet játszhat. Dr. Anders Hansen, a svédországi Karolinska Intézet orvosa és pszichiátere szerint a rendszeres napi séta 40% -kal csökkentheti a demencia kockázatát.

Gorgonzolával töltött körte Lakatos Márktól

gyümölcsös tapas

Gorgonzolával töltött körte Lakatos Márktól

Színes zöldséges és lazacos sushi tekercsek porcelán tányéron, pálcikával

sushi

Sushi egyszerűen

Ázsiai sütőtökös marhahússaláta

hússaláta

Ázsiai sütőtökös marhahússaláta

Ha a hosszú sétákat nem érzed a magadénak, akkor az 1 órás időtartamot oszd fel kisebb egységekre a nap folyamán.Gyalogolj naponta többször rövidebb ideig: menj ki levegőzni az ebédszüneted egy részében, tarts 1-2 óránként néhány perces szünetet a munkádban, amikor felállsz az asztalodtól, és átmozgatod magad egy kicsit. A lényeg, hogy ragadj meg minden alkalmat, amikor lehetőséged van egy kis sétára!

Ezeket olvastad már?

Ezeket olvastad már?

Gyakran felébredsz az éjszaka közepén, és nem tudsz visszaaludni? Ez lehet az oka

Életmód

Gyakran felébredsz az éjszaka közepén, és nem tudsz visszaaludni? Ez...

Este hullafáradtan zuhansz az ágyba, majd néhány óra múlva, az éjszaka kellős közepén felébredsz, és kipattant szemekkel nézed a plafont? Így járhatsz az álmatlanság végére!

Petrás Gabriella

Janet Jackson 50 felett szült, és újra bomba formában van! Alakját ennek a 4 gyakorlatnak köszönheti

Életmód

Janet Jackson 50 felett szült, és újra bomba formában van!...

Janet Jackson 52 éves és jobban néz ki, mint valaha. Edzője elárulta, hogy melyik az a 4 gyakorlat, amitől Janet szülés után csúcsformába lendült.

Petrás Gabriella

Szomorú adatok: a magyar felnőttek közel 10%-a ebben a betegségben szenved

Életmód

Szomorú adatok: a magyar felnőttek közel 10%-a ebben a betegségben...

A cukorbetegség egyre több embert érint a világon, számos, vezető megbetegedés elsődleges oka.

Bodon Judit dietetikus

Te is szeretsz nassolgatni? Egy friss kutatásból az derül ki, hogy nem vagy ezzel egyedül

Életmód

Te is szeretsz nassolgatni? Egy friss kutatásból az derül ki,...

A megkérdezettek közel 13%-a nassolásfüggőnek tartja magát, több mint fele pedig „heavy user”-ként tekint magára - derül ki egy friss kutatásból.

Nosalty

via

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept