Gasztro

2024.12.14.

Egy gyakori betegség kialakulását előzheti meg az étcsokoládé

Szász Nóri profilképe Szász Nóri

Hoztunk egy újabb érvet, miért érdemes rendszeresen étcsokit majszolnod!

Ha csokiról van szó, mindenkinek megvannak a maga preferenciái, ám csak egyetlen típus van, amiről tudományosan bizonyították, hogy pozitív egészségügyi hatásai is vannak amellett, hogy finom, és ez nem más, mint az étcsokoládé. Most egy friss kutatás pedig egy olyan jótékony hatását fedezte fel az étcsokinak, amit eddig nem ismertünk: eszerint az étcsokoládé fogyasztása csökkentheti a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát. Váratlannak tűnhet a felfedezés, ezért utánanéztünk, milyen kapcsolatot találtak a kutatók.

Étcsokoládé

Kiderült, az étcsoki segíthet megelőzni ezt a gyakori betegséget

Mit állapított meg a kutatás?

A The BMJ december 4-i számában megjelent tanulmány három hosszú távú vizsgálat, a Nurses' Health Study, a Nurses' Health Study II és a Health Professionals Follow-Up Study adatait elemezte. E korábbi tanulmányok keretében a résztvevők 25 éven keresztül négyévente válaszoltak kérdőívekre arról, hogy mit ettek.

A kutatók azt találták, hogy a közel 192 ezer ember közül, akik azt mondták, hogy fogyasztanak csokoládét, azoknál, akik hetente legalább ötször 30 gramm csokoládét fogyasztottak, 10 százalékkal alacsonyabb volt a 2-es típusú cukorbetegség kockázata azokhoz képest, akik azt mondták, hogy ritkán vagy soha nem esznek csokoládét.

Étcsokis cornflakes-szelet

fantáziasütik

Étcsokis cornflakes-szelet

Sós mogyorókrémes-étcsokoládés pite

csokis pite

Sós mogyorókrémes-étcsokoládés pite

Málnás Mille Feuille étcsokoládé-habbal és karamellmorzsával

leveles sütemény

Málnás Mille Feuille étcsokoládé-habbal és karamellmorzsával

Amikor a kutatók a csokoládéfajtákat hasonlították össze, azt találták, hogy nem csökkent jelentősen a cukorbetegség kockázata azoknál az embereknél, akik azt mondták, hogy a tejcsokoládét részesítik előnyben. Ezzel szemben azoknál, akik hetente legalább ötször 30 gramm étcsokoládét fogyasztottak, 21 százalékkal alacsonyabb volt a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázata. Ráadásul náluk súlygyarapodást sem figyeltek meg, ellentétben azokkal, akik inkább tejcsokoládépártiak voltak.

A csokoládé nem emeli meg a vércukorszintet?

Dehát a csokoládéban sok cukor van! – gondolhatnánk jogosan. A gyors válasz: de lehet. Azonban a cukor mennyisége és annak valószínűsége, hogy a csokoládé jelentősen megemeli az ember vércukorszintjét, általában attól függ, hogy milyen típusú csokoládéról van szó. Az étcsokoládé általában több kakaószárazanyagot és kevesebb cukrot tartalmaz, mint a tejcsokoládé. Ez azt jelenti, hogy az étcsokoládénak alacsonyabb a glikémiás indexe, így kevésbé valószínű, hogy hirtelen vércukorszint-emelkedést okoz.

A tejcsokoládé magasabb cukortartalma és alacsonyabb kakaótartalma így "gyorsabb és jelentősebb" vércukorszint-emelkedést okozhat.

Nem csak a cukortartalomban tér el az ét a többi csokifajtától. Az étcsokoládé nagy mennyiségű flavonoidot tartalmaz, különösen katechineket és epikatekineket, amelyek antioxidáns és gyulladáscsökkentő tulajdonságokkal rendelkeznek.

Ezek a vegyületek javíthatják az inzulinérzékenységet, fokozhatják a véráramlást és csökkenthetik az oxidatív stresszt, amelyek mind szerepet játszanak a 2-es típusú cukorbetegség kockázati tényezőinek csökkentésében.

Más tanulmányok is alátámasztják az étcsokoládé egészségre gyakorolt pozitív hatásait.  Az év elején közzétett tanulmány szerint az étcsokoládé „szignifikánsan összefügg” a magas vérnyomás alacsonyabb kockázatával. Egy másik kutatás szerint az étcsokoládéban található flavanolok (a flavonoidok egy fajtája) védelmet nyújthatnak a szívbetegségek ellen, és még az agyi teljesítményt is fokozhatják.

Csokis perec

csokis perec

Egyszerű csokis perec

Dubaji csoki

csokoládérúd

Dubaji csoki

Meggyes zuzmó

túrós sütemény

Meggyes zuzmó

Érdemes azonban azt is megjegyezni, hogy a Diabetes Care című szaklapban tavaly közzétett randomizált, kontrollált vizsgálat nem mutatta ki a kakaófogyasztásnak a 2-es típusú cukorbetegség kockázatára vagy megelőzésére kifejtett hatását.

A legutóbbi tanulmány, amely szignifikánsabb eredményt talált az étcsokoládé és a cukorbetegség kockázata között, szintén a résztvevők bevallásán alapult, és vannak olyan szakértők, akik szerint az emberek elfelejthetik vagy rosszul is emlékezhetnek arra, hogy mit ettek, így nem feltétlenül megbízhatóak az eredmények.

Ezek az új eredmények ígéretesek, de mindenképp további kutatásokra van szükség.

Fontos azonban megjegyezni, hogy a mértékletesség itt is kulcsfontosságú. Az étcsokoládé kalóriadús, és gyakran tartalmaz hozzáadott cukrot és zsírokat, amelyek túlzott fogyasztása hozzájárulhat a súlygyarapodáshoz és a cukorbetegség kockázatának növekedéséhez.

Azt is érdemes hozzátenni, hogy a csokoládé, még ha ét is, önmagában nem fogja megakadályozni a cukorbetegség kialakulását. Attól, hogy az egészségtelen étrendet egy kis étcsokoládéval próbálná ellensúlyozni az ember, nem fog csökkenni a 2-es típusú cukorbetegség kockázata. Egy kiegyensúlyozott, sok zöldséget, egészséges zsírokat, megfelelő fehérjét magába foglaló étrend és aktív életmódot nagyobb valószínűséggel járul hozzá a hosszú távú egészséghez.

Forrásunk volt.


Hasonlóan érdekes tartalmak itt:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

cinnamon-roll-amerikai-fahejas-csiga

fahéjas csiga

Cinnamon roll - amerikai fahéjas csiga

Egy tipikus amerikai reggeli. Elolvad a szádban, míg meleg, így vigyázni kell vele, mert nagyon hamar el tudnak fogyni... Ez az a recept, amit kerestél!

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept