2022.04.16.
Ezeket az ételeket eszik azok, akik a legtovább élnek
Íme, néhány népszerű étel azokból a régiókból, amelyekben a legmagasabb a százéves kort elérők aránya.
Rengeteg mindenen múlik az, hogy ki milyen sokáig él. Nyilvánvalóan a hosszú élethez kell némi szerencse és jó genetika is, de ezen kívül az sem árt, ha megfelelően tápláljuk a testünket, és vigyázunk rá.
Szerencsére bőven akad hely a világon, ahonnan ötleteket meríthetünk: a kék zónák például követendő példák, hiszen így nevezzük a világ öt olyan régióját, ahol a legmagasabb a százévesek száma. Az első kék zóna Szicília volt, mára rengeteg más országban is neveztek meg ilyen területeket. Sokat tanulhatunk az itt élők életmódjából és napi étrendjéből. Az alábbi ételeket például gyakran fogyasztják a hosszú életért.
Bab
A babfélék a legtöbb kék zónában az alapvető élelmiszerek közé tartoznak. A bab tele van rosttal és rengeteg egyéb, hasznos tápanyaggal, amelyek segítenek a betegségek leküzdésében. Például Ikariában (Görögország) a fekete szemű bab a napi étrend része – a hüvelyesnek rákellenes, szívbarát és cukorbetegség elleni tulajdonságai vannak.
Sült bab
Fekete bab céklakrémmel és buggyantott tojással
Babhummusz
Avokádó
A kaliforniai Loma Linda kék zónás közösség, Hetednapi Adventistákból épül fel. A rendszeres vallásgyakorlás és a heti 24 órás nyugodt szemlélődés mellett a közösség tagjai jórészt vegetáriánus étrendet tartanak, amely tele van egészséges ételekkel. Az avokádó, amelynek fogyasztása számos egészségügyi előnnyel jár, alapvető fontosságú a Loma Linda közösség számára. A National Geographic kék zónákról szóló cikke szerint az avokádó segít a koleszterinszint csökkentésében, és 30%-kal több káliumot tartalmaz, mint a banán.
Tízperces guacamole
Mézes-lime-os csirkesaláta avokádóval paradicsommal
Imádnivaló zöld smoothie
Fokhagyma
Az japán okinavai közösség rendszeresen eszik fokhagymát. A National Geographic szerint a fokhagyma a „természet egyik legerősebb gyógyszere”, és összefüggésbe hozható bizonyos betegségek kockázatának csökkentésével, amelyek az életkor előrehaladtával gyakrabban előfordulnak.
A fokhagymában lévő antioxidánsok segíthetnek megelőzni bizonyos rákos megbetegedéseket, a cukorbetegséget és a szív- és érrendszeri betegségeket.
Burgonya

Elképesztő külsejű kenyeret sütöttünk lila édesburgonyából
A hagyományos burgonya a görögországi Ikariában élők alapvető étele, a lila édesburgonyát pedig Okinawában, Japánban fogyasztják rendszeresen. Mindkettő a kék zónába tartozik. A lila édesburgonya egy antocianin nevű fitokémiai anyagot tartalmaz, az édesburgonya A-, B6-, C-vitaminban, káliumban és rostban is gazdag. Míg a hagyományos burgonyáról az a hír járja, hogy nem egészséges a magas szénhidráttartalma miatt, valójában segíthet a cukorbetegség kezelésében és megelőzésében, miközben hozzájárulhat a vérnyomás alacsonyan tartásához.
Olívaolaj
Az ikariaiak szeretik napi rendszerességgel használni a főzéshez az olívaolajat. Kutatások kimutatták, hogy az extra szűz olívaolaj fogyasztása bizonyítottan egészségügyi előnyökkel jár, nem csoda, hogy a Földközi-tenger térségében élők, ahol ezt az olajat tényleg alapvető élelmiszerként tartják számon, a világ legegészségesebb emberei közé tartoznak.
Még több a hosszú életről:
- A hosszú élet 9 titka - legalábbis e szerint a 101 éves olasz úr szerint
- Ez a hosszú élet titka: 5 szokás, amivel akár tíz évvel tovább élhetsz
- Ez a hosszú élet titka a 111 éves úr szerint
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Mikor érdemes almát enni, ha jót akarsz a vércukrodnak?
Számít-e a vércukorszinted szempontjából, mikor eszed az almát? Mutatjuk, mikor érdemes fogyasztani, és mivel párosítsd a kiegyensúlyozottabb vércukorért.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
Juhtúrós-tejfölös-szalonnapörcös klasszikus: 6 étterem és vendéglő, ahol mindig jó a...
A sztrapacska fenséges étel, és mindig tudtam, hogyha a nagymamám a pirosfedeles éthordójával közeledik, akkor sztrapacskát készített. Sajnos nincs ott mindenki mellett egy nagymama, hogy sztrapacskát főzzön, viszont ez is egyike azoknak az ételeknek, amiknek az elkészítése időigényes, ráadásul csak nagy mennyiséget érdemes csinálni belőle. Úgyhogy, ha valaki megkívánta ezt a fantasztikus finomságot, de nem szeretne álló nap krumplit reszelni, annak mutatunk hat éttermet, ahol fenséges sztrapacskát készítenek.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Figyelem, termékvisszahívás: ezt az ásványvizet ne idd meg, ha mostanában...
Kétféle Primavera ásványvíz is érintett a Nébih legfrissebb termékvisszahívásában. Mutatjuk, melyik kiszerelésekről van szó, és milyen adatokat érdemes ellenőrizni a palackokon.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Nosalty Mit főzzek ma? Olasz kedvencek a pesztós tésztától a...
Ma olaszos ízekkel támadunk: olasz gyógyító levest főzünk, a legkrémesebb pesztós tésztát is elkészítjük, sőt, és pohárkrémek királynőjét is elhozzuk nektek.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Palacsinta alaprecept
Kicsik és nagyok kedvence a palacsinta. Akár sós, akár édes töltelékkel készíted, a legfontosabb, hogy az alap rendben legyen: ez a mi tökéletes palacsinta alapreceptünk, amiben biztosan ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept




















