Életmód

2023.07.03.

Így fotózz főzés után, hogy a te ételfotóid legyenek a legszebbek e vidéken

Nosalty profilképe Nosalty

Főzni valami finomat és elégedetten hallgatni a dicséreteket a családtagoktól/barátoktól egy nagyon jóleső dolog. Ebben a modern korban, amiben élünk, ugyanilyen örömöt okozhat, ha az interneten is elismerést kapunk a főztünkért. És nem is kell ehhez túl sok dolog, főleg nem egy fotóstúdió. Vagy szakképzettség. De akkor mi? Néhány jó tanács és tipp!

Ha sokat főzünk otthon, előbb-utóbb el fogunk kattintani néhány képet is az elkészült ételekről – ezt tapasztalatból mondom. Még ha az Instagramon vagy más közösségi felületen nem is akarunk vele szívecskéket szerezni, akkor is előfordulhat, hogy szeretnénk megörökíteni a főztünket. Például, hogy megmutassuk valakinek, vagy saját magunknak megőrizzük emlékként, esetleg feltöltsük egy receptverseny keretében az internetre. Szerencsére manapság már nem kell hivatásos fotósnak lenni ahhoz, hogy az ételfotózás jól sikerüljön: a technológia nagyban megkönnyítette a dolgunkat az elmúlt években. Persze ez nem mindig jelenti azt, hogy csak kattintunk, és láss csodát, el is kaptuk az étel legmutatósabb oldalát. De ne aggódjunk, az ételfotózás egyáltalán nem megtanulhatatlan műfaj: csupán néhány okos tanácsra lesz szükségünk ahhoz, hogy elinduljunk az otthoni fotózás kacskaringós útján.

Az otthoni ételfotózás során felmerülő kérdések:

Felülről vagy oldalról fotózzak?

Összességében elmondható, hogy a legtöbb étel felülről fotózva a legszebb. Ilyenkor látszik az étel legnagyobb felülete, és azt is elkerülhetjük, hogy a képen olyan dolgok is megjelenjenek, amiket nem feltétlenül szeretnénk megmutatni (mint az alábbi képen látható koszos tűzhely vagy a kenyérpirító).

Oldalról fotózva sok olyan dolog is belekerülhet a fényképbe, amit nem feltétlenül szeretnénk megmutatni

Csak kevés kivétel van, ami oldalról jobban néz ki: ezek elsősorban rétegelt ételek, például torták, muffinok, szendvicsek vagy hamburgerek. Felülről fotózva nem tudnánk megmutatni, mennyi mindent pakoltunk ezekbe, vagy milyen látványosak a különböző rétegek.

Ha nem tudom eldönteni, általában készítek egy fotót felülről, majd egyet oldalról is, és összehasonlítom, melyik néz ki jobban.

Hol fotózzam le az ételt?

Mindig keressük meg a lakásunk legfényesebb pontját, hiszen természetes fényben mutatnak a legjobban az ételek. Ez a hely lehet a nappalink, a konyhánk, akár az erkélyünk is. A lényeg, hogy elég fény jusson, és valamennyire ki tudjuk alakítani a fotózási körülményeket.

Válasszuk ki az otthonunk leginkább fényes helyiségét

A fenti kép a lakásom egyik kevésbé fényes pontján készült, ezért lehet is rajta látni, hogy nem lett olyan éles, és nehezen kivehető, mi van a képen. Szerencsére könnyen ki lehet ismerni, hogy a nap melyik pontján, melyik helyiségbe jut el a legtöbb fény, ehhez alakíthatjuk a fényképezést is.

Miben fotózzam le az ételt?

Nem kell felvásárolni a legnevesebb keramikusok kínálatát ahhoz, hogy szép ételfotókat készítsünk. Már azzal is sokat elérhetünk, ha egyáltalán kiszedjük az egyik otthoni tányérunkba az ételt, és nem a lábosban fotózzuk le.

Lehetőleg válasszunk az étel színétől eltérő árnyalatú edényt

Ezen túl arra érdemes figyelni, hogy a tányér színe vagy mintája ne nyomja el az étel megjelenését. Például a fenti képen a kék tányér nem a legjobb választás, egy világosabb színűben sokkal szebben mutatna. Az egyszínű edények általában előnyösebbek, mivel nem vonják el a figyelmet a rajta lévő ételtől, nem a tányér színe és mintája fog dominálni, hanem az étel textúrája marad a fókuszban.

Tegyek valamit az étel mellé/alá?

Mivel felülről fotózzuk az ételt, viszonylag nagy figyelem hárul az étel alatt lévő felületre. Még akkor is, ha közelről fotózunk, valamennyi látszódni fog a háttérből. Válasszunk egy esztétikusabb helyet a fotózásra: konyhapultot, asztalt.

Az edény és a háttér ne legyen teljesen ugyanolyan színű

Arra érdemes figyelni, hogy a háttér ne legyen teljesen ugyanolyan színű, mint a tányér, mert nagyon össze fognak olvadni. Persze a teljesen ellentétes színek sem túl jók, mert nagyon nagy lesz a kontraszt. A fenti képen láthatjuk is, hogy a fehér pult és a fehér tányér nem különülnek el egymástól, olyan mint ha az étel a semmiben lebegne.

Ha tehetjük, kerüljük a színes-mintás háttereket, mert elvonják a figyelmet az ételtől

A túlságosan mintás felület sem a legjobb választás: ugyanúgy, mint a tányérok esetében, ez is csak elvonja a figyelmet az étel szépségétől.

A háttéren túl, ha szeretnénk, használhatunk néhány dekorációs elemet. Ez lehet egy textilszalvéta vagy más szép anyag, egy evőeszköz vagy valamilyen alapanyag. Én sokszor azokat a dolgokat teszem az étel mellé, amelyek a receptben is megjelennek: egy zöldség, fűszer vagy más alapanyag lehet ilyen. Jó választás a só-bors vagy zöldfűszer is kis tálakba szedve, esetleg néhány szelet kenyér. Ezektől kevésbé lesz üres a kép.

Milyen fénynél fotózzak?

Már korábban is esett szó arról, hogy a természetes fénynél készült képek lesznek a legszebbek. Ez tényleg verhetetlen minden más mesterséges fénnyel szemben: ezt a lenti képen is láthatjuk. Ez a lakásom legfényesebb pontján, a konyhában készült, amikor épp besüt a nap.

A természetes fénynél fotózott ételek néznek ki a leggusztusosabban

Ezeket a képeket általában nem is nagyon kell szerkeszteni, mivel elég fényt kap a kameránk ahhoz, hogy egy látványos, esztétikus, gusztusos képet készítsen, ami egy az egyben visszaadja az étel legjobb arcát.

Megfelelő fény mellett az élesség miatt sem kell aggódnunk: ha nem fotózunk nagyon közelről, a kameránk be tudja venni az egész látványt, és a kép nem lesz homályos. Számomra jó mérték a távolsághoz a tányér: amikor az egész kör nagyjából benne van a képben, az lesz az optimális fotótáv.

Ha megtaláltuk a lakás legragyogóbb pontját arra azért figyeljünk, hogy az ételt sose a közvetlen napra tegyük, mert fotózás közben kiéghet tőle a fotónk. Célszerűbb tehát világos, de nem direkt napfényes sávba helyezni az ételt.

Mit csináljak, ha nincs elég fény otthon?

Persze előfordulhat, hogy nagyon ritkán (vagy szinte soha) nincs elég természetes fény a lakásunkban a fotózáshoz. Ebbe a problémába én is sűrűn belefutok, mivel az ablak előtti fák és a belső udvar elrendezése miatt nagyon rövid ideig süt be a nap.

Természetes fény hiányában fotózhatunk lámpa mellett is

Sokszor este jutok el a fotózásig, amikor már bőven semmi fény nincsen. Ilyenkor kénytelen vagyok mesterséges fény mellett fotózni. A fenti kép például így készült: láthatjuk rajta, hogy így egész jó eredményeket érhetünk el (majdnem ugyanolyan lett, mint a természetes fénynél készült fotó). Csupán néhány dologra érdemes figyelni.

Figyeljünk arra, hogy ne közvetlen felülről jöjjön a fény, mert bele fogunk lógni fotózás közben

Ha a fény közvetlenül felülről érkezik, valószínű, hogy bele fogunk nyúlni vagy lógni, ezzel leárnyékolva az étel egy részét. Inkább állítsuk úgy be a búrát, hogy az hátulról világítsa meg az ételt.

Az átlagos villanykörték fénye meleg-sárgás, amitől furcsa színe lesz az ételnek is

Egy másik dolog a fényhőmérséklet: az átlagos villanykörték meleg, sárgás fényt adnak: ezt a különbséget láthatjuk a fenti és a lenti képek között. Az első egy meleg fényű lámpával, a második egy hideg fényűvel készült.

Keressünk egy hidegebb fényű lámpát a természetesebb fényképek érdekében

A második kép egy fokkal természetesebben hat, ezért, ha tehetjük, keressünk egy ilyen tulajdonságokkal rendelkező villanykörtét.

Hogyan állítsam be a „stúdiómat"?

Amikor lámpával fotózunk, érdemes teljesen elsötétíteni a szobát, hogy ne zavarjon be semmilyen más fény. Én ilyenkor elhúzom a függönyt, ha kell, a redőnyt is lehúzom.

Sufnitunning fotóstúdió otthoni körülmények között

A lámpa fényét tompítanunk kell egy kicsit, hogy ne legyenek túl erősek az árnyékok. Én ezt egészen egyszerűen egy konyharuhával oldom meg, de használhatunk sütőpapírt is. A fenti képen látható, hogy abszolút nem kell túlgondolni a dolgot: semmilyen speciális eszköz nem kell a fotózáshoz, csupán egy állítható lámpa, egy megfelelő villanykörte és valami, amivel tompíthatjuk a fényt. Egy nagyobb felületen kényelmesen elférhetünk, ki tudjuk használni a teret.Nem kell tehát túlgondolni a fényképezést, fogadjuk meg ezt a néhány jótanácsot és hallgassunk az ösztöneinkre is. Gyorsan bele fogunk jönni a dologba!Csatlakozzatok ti is a Nosalty közösségéhez, töltsétek fel receptjeiteket, és inspiráljátok egymást az év minden napján!

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept