2022.04.16.
5 tipp, hogy minimalizáld az ételhulladékot a háztartásodban
Világszerte komoly problémát jelent az élelmiszerhulladék mennyisége – az alábbi tippekkel tehetsz azért, hogy a saját háztartásodban kicsit jobb legyen a helyzet.
A Klímapolitikai Intézet és az ENSZ statisztikai adatai szerint világszerte az előállított összes élelmiszer közel egyharmada megy veszendőbe. A kidobott élelmiszerek termeléséhez 1,4 milliárd hektár terület szükséges, ami a Föld mezőgazdasági területének közel 30 százaléka. Ráadásul ezt a képet még árnyalja, hogy az évente megtermelt élelmiszerhulladék 2030-ra előreláthatólag akár harmadával is növekedhet. A fejlett országokban egy főre vetítve 105 kilogramm élelmiszerhulladék keletkezik évente, ezzel szemben Afrikában és Ázsiában ez az érték csak 8 kilogramm. A becslések szerint Magyarországon összességében 1,8 millió tonna élelmiszert dobnak ki évente, aminek a harmada keletkezik a háztartásokban.
Érdemes lehet tehát komolyan venni a problémát, és dolgozni rajta – az alábbi öt tipp segíthet csökkenteni az élelmiszerhulladék mennyiségét a háztartásodban.
Válassz ki egy országot!
Ha egy héten keresztül ugyanannak az országnak az ételeit fogyasztod, például ebédre és vacsorára is mexikóit főzöl, akkor nagyobb az esélye annak, hogy a megvásárolt alapanyagokat maradéktalanul fel tudod használni. Ha esetleg eleged lenne a hasonló ételekből, akár le is fagyaszthatsz néhány adagot, a lényeg, hogy használd el azokat az alapanyagokat, amiket vásároltál.
Csirkés taco
Chili Con Carne egyszerűen
Tex-Mex kukorica-krémleves
Ne csak az akciók alapján vásárolj!
Sokan vagyunk úgy vele, hogy ha valami olcsó, szeretünk bevásárolni belőle. Ezt azonban leginkább akkor érdemes megejteni, ha nem romlandó ételről van szó, illetve ha be tudjuk kalkulálni az alapanyagokat a heti menübe. Ha nem gondolkodunk előre, nagy az esélye, hogy ki kell dobni végül az olcsón, de feleslegesen megvásárolt ételeket.
Fagyassz!
A fagyasztást aránytalanul kevesen használják, mint az élelmiszerhulladék csökkentésének egy tökéletes eszközét. Ha túl sok ételt készítesz a családnak vagy a vendégeknek, ha megromlana a hét végére az elkészített étel, ha egész egyszerűen már nem kívánod sokadik nap után ugyanazt az ebédet, használd a fagyasztódat, és vedd elő akkor az ételt újra, ha már meg tudod enni!

A fagyasztás sosem rossz ötlet, ha maradékot kell menteni!
Ne vásárolj tervek nélkül!
Ha úgy mész végig a bolton, hogy megveszed, ami épp megtetszik, ne csodálkozz, ha jó részét dobhatod ki később! Tervvel menj vásárolni, döntsd el előre, mit fogsz főzni a héten, és aszerint szerezd be a hozzávalókat. Ha nem így teszel, rengeteg felesleges, romlandó dolog kerülhet a kosaradba.
Ne vegyél mindenből nagyobb kiszerelést!
Persze, hogy jobban megéri, ha azt a nagy zacskó grapefruitot veszed meg, mintha csak egyet vásárolnál a darabosból – de ha már belevesszük, hogy a zacskó felét valószínűleg meg sem fogod enni, ugyanott vagy anyagilag, mintha darabáron vennéd a gyümölcsöt. Csak olyanból vásárolj nagy kiszerelést, vagy sok darabosat, ami nem romlandó, és amit gyakran használsz fel a konyhában.
Ezek a tippek is segíthetnek:
- 5 dolog, amit nagyszüleinktől tanulhatunk a fenntartható életmódról
- 7 tipp, amivel a fenntartható gasztronómia nem csak otthonunkban nyerhet teret
- Fenntartható étkezés, szezonalitás, kevesebb élelmiszerhulladék: a Felelős Gasztrohőssel beszélgettünk
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















