Vásárlás

2023.03.06.

A szakértő szerint újabb drágulás vár ezekre az alapélelmiszerekre

Nosalty profilképe Nosalty

A szakértő azt is elárulta, hogy mikortól várható a jelentős áremelkedés.

Az elmúlt időszakban nem igazán enyhült az élelmiszerárak emelkedése, ami sokakban felvetette a kérdést: mi várható az ársapkás termékeknél az intézkedés kivezetése után? Szinte biztos, hogy drágábbak lesznek-e, az viszont nagyon nem mindegy, hogy mennyivel? Az Agrárszektor ezért interjút készített Raskó György agrárközgazdásszal, hogy kiderítsék mire lehet számítania a fogyasztóknak a következő időszakban.

A szakértő szerint nagy drágulás vár ezekre az alapélelmiszerekre

Raskó György többek között kifejtette, hogy a fogyasztók az árstopos termékek közül a tartós élelmiszerekből, így a lisztből, cukorból és étolajból mintegy 1,5-ször annyit vásároltak az elmúlt egy évben, mint amennyit általában szoktak. Ez a jelentős felvásárlás az agrárközgazdász szerint azért történt, mert ilyen olcsók voltak az említett termékek.

A cukor esetében kiemelkedőek a számok, a szakember elmondása alapján az elmúlt évben a magyarok a normál fogyasztási mennyiségnél több mint 60%-kal több cukrot szereztek be.

Ha azonban május 1-jével kivezetnék az árstopot, akkor látványos áremelkedésre lehetne számítani egyes alapélelmiszereknél. 

Az étolaj például 60-70%-kal fog többe kerülni.

A liszt legalább 50%-kal, a sertéscomb és csirkemell 30%-kal, a cukor pedig 100%-kal drágul majd. Valószínűleg azért nem törölték még az ársapkákat, mert ezeknek a termékeknek az ára nem fog a 2021. októberi árszintre visszaesni. 

Az élelmiszerek árának emelkedése vagy csökkenése számos tényezőtől függ, de összességében elmondható, hogy az ársapka megszüntetése után egy számottevő drágulásra lehet számítani a szóban forgó élelmiszereknél. A drágulás csak abban az esetben tud majd mérséklődni, ha a forint továbbra is erős marad.



Főzz, értékelj és nyerj, vadonatúj játékunkban hasznos ajándékok várnak!

Forrásunk volt.


Ezek a hírek is érdekelhetnek:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lekváros linzer

linzer

Lekváros linzer

Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

dióbél tálban

Életmód

6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk

Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?

Brecz Judit

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Nosalty

őszi levelek kitakarítása az ereszcsatornából

Életmód

Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...

A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.

Nosalty

További cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Egyszerű sütőtöktócsni

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...

A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

egyszeru-sutotoktocsni

tócsni

Egyszerű sütőtöktócsni

Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept