2020.11.30.
Ettél már velőlepényt?
Miután Alsószopori Nagy Ferencé desszertjeivel már befürödtem a múlt héten, most egy húsos ételt készítettem a Dunántúli szakácskönyvből.
Ezekben pedig (mármint húsételekben) kifejezetten bővelkedik a könyv. Vannak különféle halételek – a 20. század elején még nyilván könnyebb volt a mindenféle tengeri herkentyűk beszerzése – , és meglepően sokféle, belsőségből készült fogás is.A húsételek közt minden második receptet tágra nyílt szemmel olvastam, mert még csak hasonlókkal se próbálkoztam életemben, de nem is kóstoltam még ilyeneket. Itt van például az ún. Gentry-pecsenye (268.):

A velőlepény receptjéért kattints ide!
„Többféle húsból készül. Marhahús, borjuhus, ürü vagy sertéshusból. Fél kgrmos szép szeleteket vegyünk mindegyikből, tisztítsuk meg hártyától, intól és lapitsuk meg késháttal. Sózzuk meg és tegyük egymásfölé. Tekerjük össze kolbász módra, kössük át vastag zsineggel, zöldséggel, kis ecettel és vizzel pároljuk puhává. A zöldséget piritsuk meg; szardellavajjal és mustárral keverjük össze, piritsunk hozzá cukrot és tejföllel elegyitve, szürjük a fölszeletelthus fölé. Körözzük rizzsel és kisütött burgonyával. A szardellát, mustárt mellőzhetjük, helyette kis borral pároljuk.”
De meg kell említenem a Hamis lazac (160.) elnevezésű csodát is, ami a fentihez hasonlóan készül borjúszeletekből, és több napon át érlelődik. A Marhafarktő (242.) nevű fogásnál pedig a húst szalonnával, pácolt nyelvdarabokkal és csontvelővel szurkálják meg. Sajnos ezen ételekhez nem álltak rendelkezésemre a megfelelő alapanyagok, nem úgy viszont a Velőlepény (184.) nevű recepthez, mely így hangzik:
„20 deka lisztet, 14 deka vajat, 3 tojássárgáját, kis sóval, kevés tejfellel tésztává gyurunk és vékonyan elnyujtunk. A tortaforma aljára megfelelő nagyságu lapot vágunk és ráillesztjük; a maradék tésztából kis pogácsákat szaggatunk és körülrakjuk vele a gömb szélét. A közepébe teszünk kis vöröshagymán és petrezselyemzöldes zsiradékon párolt, sózott borjuvelőt. Ezt takarjuk tésztarácsozattal, amit a pogácsák kiszaggatása után nyertünk. Tojással felületesen megkenjük és heves tűznél süssük.”
Valójában ehhez sem tudtam az előírt hozzávalókat használni, borjúvelő helyett sertésvelővel készítettem, de ez talán nem végzetes különbség. Különbség viszont a liszt mennyisége. 14 dkg vajhoz és 3 tojássárgájához a 20 dkg liszt nevetségesen kevésnek tűnt, és az is volt. Még legalább 10 dkg-t kellett hozzáadnom, hogy kezelhető legyen a tészta. Egy kicsit kezdek gyanakodni, hogy Alsószopori Nagy Ferencnének valamiféle problémás viszonya lehetett a számokhoz. Ha a rétesnél nem is, de a tolófánk receptjénél biztosan valami ilyesmi miatt buktam el, és ha be akarom tartani ennek a receptnek is minden szavát, biztosan nem lett volna tészta belőle.

A velőlepény receptjéért kattints ide!
Igazság szerint a velőlepény elkészítése egyfajta önismereti lépcsőmászás is volt a részemről, mert bár nagyon szeretem a velőt, nyersen eddig a közelébe nem mentem volna. Ugyanakkor éreztem, hogy ez kissé álszent hozzáállás, így esett a választásom erre a receptre. Most már meggyőződésből állíthatom, hogy a nyers velő csontszilánkoktól és hártyáktól való megtisztogatásánál visszataszítóbb konyhai tevékenységgel még életemben nem találkoztam.
Túlestem rajta, megfőztem, hosszan Domestos-oztam utána, és tulajdonképpen megérte. Az étel miatt mindenképp, aki szereti a velőt, annak feltétlenül ajánlom. Persze nagyon nehéz, zsíros étel, igyunk hozzá sok fröccsöt. Ha mi magunk készítettük, akkor talán a pálinka sem árt, hogy a gyomrunk ne háborogjon – a főzés után.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept














