Vásárlás

2025.11.27.

Ősz a tányéron – 5 étterem, ahol fantasztikus őszi menüvel várnak minket

Kormos Lili profilképe Kormos Lili

Egyre több étterem figyel oda arra, hogy az étlap ne csak jellegzetes, de szezonális is legyen. A séf szezononként papírt, ceruzát vesz elő, és az adott évszakban elérhető frissekre alapozva új menüt kezd tervezni. Nyakig járva az októberben, itt az ideje, hogy körülnézzünk, hol-mit kínál az őszi étlap. Mutatunk öt éttermet, ahol a szezon javából válogathattok.

KIOSK Budapest

Jó, hogy vannak stabil pontok Budapesten, amikről tudjuk, hogy mindig ugyanazzal a stabil minőséggel várnak minket, érkezzünk télen vagy nyáron, ebéd-, vagy akár vacsoraidőben. A KIOSK épp a héten vált őszi étlapra, csupa izgalmas fogással, de emeljük ki ezek közül is az isteni, a csodálatos, az egész évben várt töltött káposztát. Mert nem kell karácsonyig várni ezzel az isteni egytálétellel, ahogy csípősebbre fordulnak az esték a Duna közelében, nyugodtan választhatunk laktatóbb fogásokat, teltebb ízeket. A minőségre nem lesz panasz, és ahogy a KIOSK csapatát ismerjük, az ő töltött káposztájukba a minőségi alapanyagokon túl némi fantáziát is csempésznek majd.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

KIOSK Budapest (@kioskbudapest) által megosztott bejegyzés

KIOSK Budapest

Budapest, Március 15. tér 4.

Nyitvatartás: hétfő-kedd 12.00-23.00, csütörtök – szombat 12.00-0.00, vasárnap 12.00-23.00

Rutin Budaörs

A budaörsi Rutin egy szemvillanás alatt lett a kedvencünk, ha arról van szó, a befogadható, szerethető, ezzel együtt milliméterre pontosan kitalált, alaposan kidolgozott fine diningot kell ajánlani valakinek, biztos, hogy erre terelem őket.

Az új étlapon van Jókai bableves, hentes tokány és túrós tészta is, persze mind új arcukat mutatják, talán nem is gondolnánk, hogy ezekben a fogásokban ennyi fantázia bújik meg.

Pedig talán csak szabadon kalandozó fantázia kell hozzá, hogy valaki meglássa bennük a lehetőséget. No, meg szakértelem és kiváló alapanyagok. A Rutinban mindezek adottak, ha van mit ünnepelnetek ősszel, ide foglaljatok asztalt.

Rutin Budörs

Budaörs, Budapesti út 51.

Nyitvatartás: csütörtök-szombat 19.00-23.00

Lamareda

A győri Lamareda konyhája rendszeresen frissíti az étlapot annak megfelelően, hogy például melyik gyümölcs a leginkább felhasználható a szezon adott pontján. Diós-körtés rétes, madártej, sóskaramell – ez a három összetevője volt például a körteszezont ünneplő isteni desszertjüknek, október 17-től pedig kezdődnek az almanapok, és egész biztos, hogy izgalmas fogásokkal várják majd a vendégeiket. Horváth Szilveszter keze alól egyébként is jó dolgok kerülnek ki, de ha nem tudtok az almanapokra várni, vagy épp nem értek oda hozzájuk, máskor is várnak titeket.

A kemencés báránysült, burgonyapüré, bordás kel és barackchutney kombó például épp az a telt, melengető főétel, amit az egyre mélyülő őszben örömmel látunk a tányérunkon.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lamareda Restaurant (@lamaredarestaurant) által megosztott bejegyzés

Lamareda

Győr, Apáca utca 4.

Nyitvatartás: hétfő-szombat 11.00-23.00, vasárnap 11.00-22.00

CSŰR. a bisztró

A CSŰR. az egyik legjobb példa arra, hogy a vidéki értékeket, a falu legjavát úgyis tányérra lehet álmodni, hogy az egyszerre legyen érthető, bátor, friss és izgalmas is. Nincs hosszúra nyújtva az étlap, de ahhoz pont elég színes, hogy mindenki találjon rajta valamilyen kedvére való fogást. Arról nem szólva, hogy előételtől desszertig tobzódik az ősz ízeiben, az ember legszívesebben mindent megkóstolna.

A törökmogyoróval és cherryecettel tálalt gesztenyekrémleves mellett van helye a májgaluskás, zöldséges kappanconsomménak, és a szezonban klasszikusnak számító, káposztával tálalt kacsamell és az ördöghal sem oltják ki egymást.

Desszertből pedig van könnyedebb és háziasabb is, kinek-kinek ízlése szerint. Kirándulás, hosszúhétvégés elbújás mellé a CSŰR. főztjét csak ajánlani tudjuk.

CSŰR. a bisztró

Levelek, József Attila utca 116.

Nyitvatartás: csütörtök-szombat 11.00-21.00, vasárnap 11.00-16.00

Moszkvatér Bisztró

Körbe érve a listán, a Moszkvatér is egy olyan hely, ami biztonságot ad ebben a gyorsan változó városban, ahol némely helyek egyik napról a másikra tűnnek el. A Fő utcában található étterem minőségében is fix pontnak számít, abban, amit itt ettünk, még nem kellett csalódnunk.

A sertéshússal és hajdinás kenyérrel tálalt szoljankaleves testet-lelket átmelegít, ha hidegre fordul az idő, és kaukázusi zöldségragu báránycsülökkel pedig pont az a laktató, színekben, ízekben gazdag fogás, amit nyárból az őszbe átlépve egyre szívesebben fogyasztunk.

Egy pohár finom ital, egy tál jó étel, és kint akár az eső is eleredhet, mert bent minden rendben lesz.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MoszkvaTéЯ Bistro (@moszkvaterbisztro) által megosztott bejegyzés

Moszkvatér Bisztró

Budapest, Fő utca 30.

Nyitvatartás: hétfő-szombat 12.00-22.00

Címlapfotó: Kiosk

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Rakott csirke főtt rizzsel tálalva fehér tányéron

csőben sült húsok

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti videó

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

diós banános zabkása

Otthon

Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...

A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.

Macsuga Viktória

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Macsuga Viktória

reggel az ágyban ivó nő

Életmód

Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat

A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.

Nosalty

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept