Grillezz!

2026.06.22.

Imádjuk a Káli-medencét – Ez az a 8 hely, ahova mi mennénk, ha ennénk egy jót

Kormos Lili profilképe Kormos Lili

Tényleg van valami meghatóan szép a Káli-medencében, amit valahányszor meglátok, ugyanolyan hatást gyakorol rám, mint az első találkozásunkkor. A hegyek, a környék színei, a mezők, a háttérben itt-ott felvillanó Balaton, mind lenyűgöző látványt nyújtanak. Tökéletes hely pihenni, kirándulni, de akár szórakozni is, a környék tele van jobbnál jobb kulturális programokkal és hát remek vendéglátóhelyekkel. Ennél-innál egy hűs teraszon? Felfedeznéd a környék vendéglátóhelyeit? Mutatunk nyolc helyet, hogy legyen miből kiindulni!

Káli-kapocs

Pár éve az egyik barátnőmmel elutaztunk néhány napra Mindszentkállára. Szerintem csodálatos volt, mesébe illő naplementék, csend és nyugalom. És persze a közelben lévő Káli-kapocs, ahova reggel be lehetett térni egy jó kávéra, ahova a partról visszafelé robogva beülhettünk hűsölni, na meg persze ebédelni, és ahova este vissza lehetett menni, hogy a fák alatt fröccsözgetve találjuk meg az élet értelmét. A keresés egyébként még folyik, de akkor ott úgy éreztük, hogy legjobb helyen vagyunk a világon.

A konyha úgy hozza a házias ízeket, hogy messze elkerüli a csárdahangulat, és a spórolás, az alapanyagok jóminőségűek, így tehát az ízek is valódiak. Én talán itt ettem életem legfinomabb hűs, nyári tökfőzelékét, de úgy tudom, a túrógombócuk is felejthetetlen.

Nyáron kinti koncertek, télen adventi vásár, és ha a Kapocs zárva is van, a Kapocs ABC akkor is vár titeket!

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Káli-kapocs (@kali.kapocs) által megosztott bejegyzés

Káli-kapocs

Mindszentkálla, Petőfi Sándor utca 11.

Nyitvatartás: péntek 12.00-0.00, szombat 10.00-0.00, vasárnap 10.00-22.00

Bánya Kert

Kell egy jóhangulatú, szabadtéri szórakozóhely, mert anélkül nem nyár a nyár. A salföldi Bánya Kert immár ötödik éve várja a vendégeit, és ez idő alatt a környék egyik kedvencévé vált. Igazi kiülős hely, aki követné a VB-t, annak mondom, hogy itt lehet meccset nézni, de vannak koncertek, vannak kvízestek (akinek hiányzik egy Monica Geller a kvízcsapatából, az szóljon nekem), és tökéletes hangulat a csillagos ég alatt.

Helyben sül a pizza, a sör hideg, a fröccs meg tele van buborékkal, de a verjus-től a termelői szörpig lehet válogatni annak is, aki az alkoholmentes ligában utazik.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Bánya Kert (@banya_kert) által megosztott bejegyzés

Bánya Kert

Salföld

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-0.00 (szezonban)

Káli Fecske

Maradunk Salföldön, csak átmegyünk a Káli Fecskébe, ami a gasztró mellé vállaltan hozza a kultúrát is. Kiállítás, színház, koncert, filmvetítés, gyerekeknek szóló előadás… egészen széles a kínálat, ami azért is örvendetes, mert szerintem nagyon fontos látni, hogy a Balaton is sokkal több, mint sör meg lángos a vízparton.

Gyurecska László olyan menüt állított össze, amiben jó eséllyel mindenki megtalálja a számításait, igen, akár a gyerekek is, a kínálat pedig a szezonnal együtt alakul, így érkezés előtt jó, ha tájékozódtok, hogy épp mi szerepel az étlapon.

Tavasszal lehetett enni a Fecskében kacsazúzát kapros-túrós házi tésztával, az valami csoda volt például. Egy szó, mint száz, ide jöhettek akkor is, ha egyszerűen jót akartok enni, de akár egészestés programot is tud nyújtani ez a hely.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Káli Fecske (@kalifecske) által megosztott bejegyzés

Káli Fecske

Salföld, Templom utca 1.

Nyitvatartás: csütörtök-vasárnap 11.45-21.00

Káli Art Inn

Ennek az étteremnek olyan az atmoszférája, hogy az ember automatikusan Szindbádot keresi az egyik asztalnál, mivel a hely felújításánál gondosan ügyeltek arra, hogy minél többet sikerüljön megőrizni a villaépület eredeti karakteréből. Persze nyáron legjobb a teraszon üldögélni, a reggelit és a vacsorát is el lehet fogyasztani a szabad ég alatt, aminek itt a Balaton környékén egész különleges árnyalatai vannak.

A helyi fűszerekre, zöldségekre és gyümölcsökre erősen alapozó konyhában négyfogásos vacsoramenük készülnek, a reggelinél friss péksütemények, termelői sajtok és húsfélék sorakoznak az asztalon, délután pedig leülhetünk egy kávéra és egy sütire.

Mely kávét egyébként gyönyörű porcelánból szolgálják fel, ami sokat hozzátesz a hely hangulatához. Itt tényleg ki lehet szállni a napi darálóból, mindenkinek ajánlom, aki szeretne megpihenni kicsit.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Káli Art Inn**** (@kaliartinn) által megosztott bejegyzés

Káli Art Inn

Köveskál, Fő utca 8.

Kinga Kamrája - Farm Shop

Nos, ha van hely, ahol igazán megvalósul a farm-to-table koncepció, akkor az Kinga Kamrája.

Egyrészt, helyben is fogyaszthatunk Kingáék, vagy környékbeli gazdák által készített alapanyagokból készült ételeket, másrészt szintén a házigazdák által elkészített sajtokat, húsokat is vásárolhatunk, ha otthon szeretnénk igazán jóminőségű, termelői hozzávalókkal dolgozni. Kecskesajt, kolbász, sonka, tejtermékek?

Itt mindent megtaláltok, karácsonykor, húsvétkor külön csomagokat állítanak össze, nekünk már csak meg kell rendelni. Mégis, az egyik legnagyobb dobásuk a bicskás névre keresztelt reggeli menü volt, amikor a vendég állíthatta össze a pultban elérhető finomságokból, hogy mi kerüljön a tányérjára. (Miután volt olyan vásárlójuk, aki nem bírta ki hazáig, hogy meg ne kóstolja a vásárolt finomságot, Kingáék úgy érezték, reagálniuk kell a piac igényeire. És milyen jól tették.) Aki nemcsak pózból, szólamok szintjén keresi a lelassulást, és tényleg autentikus, helyi élményre vágyik, ide el kell, hogy látogasson.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Kinga Kamrája (@kingakamraja) által megosztott bejegyzés

Kinga Kamrája

Káptalantóti

Nyitvatartás: hétfő, kedd: zárva, szerda-szombat: 9-18, vasárnap 9-15

MonoSlow

A nemrégiben megnyitott MonoSlow csapatának célja, ahogy azt a hely neve is mutatja, hogy a vendégek, akár hosszabb időre érkeznek, akár csak egy vacsorára jönnek, ki tudjanak kapcsolni és el tudják engedni, a hétköznapok minden stresszét. Megjegyzem, ilyen szép környezetben ez igazán nem nehéz. A környék éttermeihez hasonlóan itt is a szezon a legmeghatározóbb az étlap összeállításakor, és így június közepén már mondhatjuk, hogy csodás hetek jönnek. Az édes, gazdag, lédús nyári ízek csodás ételeket ígérnek. Az előételek között találni húsos, húsmentes, halas fogásokat is, a fogasból készült gravlax több mint izgalmasan hangzik. A főételek szekciója már majdnem klasszikus, de azért van benne egy kis csavar, mert

a mindenütt jelenlévő csirkepaprikást vörösboros kakasra cserélték, felvették a kínálatba az amerikai steak-house-ok klasszikusát a surf ’n’ turf-öt is. És a csavar a végére? A szilvalekváros derelye, amit ehetünk édesen, porcukorral vagy roppanósra sült csülökkel és szalonnával.

Már ezért megéri idejönni, hát nem?

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

MONOslow (@monoslow_wine.dine.rest) által megosztott bejegyzés

MonoSlow

Monoszló, Templom utca 3.

Pan’ni Artizán

Pan'ni x Kővirág

A Pan’ni (ejtsd: Panni), a köveskáli Kővirág-Étel,ital,ággyal együttműködve balatoni pop up reggelizőt nyit, és ennek alighanem mindenki örül a környéken, aki valaha kóstolta már a péksüteményeiket, sós-édes reggeli fogásaikat. Fekete Gergőék itt sem vállalnak kevesebbet, mint amit már eddig is megadtak a vendégeiknek:

a legjobb minőségű pékárukat, friss zöldségeket és gyümölcsöket, isteni kávét és kedves kiszolgálást.

Akár Zakar Katáéknál szálltok meg, akár erre jártatokban térnétek be, itt kapjátok a tökéletes reggelit, nem érdemes elszalasztani az alkalmat.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pan'ni • Artizán Budapest (@panniartizanbudapest) által megosztott bejegyzés

Pan’ni Artizán

Köveskál, Fő utca 9/a

Istvándy Birtok

Káptalantóti felé járva ugyancsak nem lehet kihagyni az Istvándy Birtokot. Hosszabb távra is érkezhetünk, mert vendégházaik várják a komolyabb pihenésre vágyó utazókat. Istvándy Csilla konyháján viszont hetente változó menüt kínálnak mindenkinek, aki részesülne a vendégszeretetükből.

Az étlap rövid, de nagyon tartalmas, és húsos, húsmentes három fogást egyaránt tudunk választani magunknak, a héten például van vadasleves, fogas, grillsajt, desszertnek diós, mákos, kakaós, zserbós és meggyes-mákos guba.

Csodás kilátás, mesebeli vidék és nagyon finom ételek, ezért már önmagában megéri útrakelni.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Istvándy Birtok (@istvandy_birtok) által megosztott bejegyzés

Istvándy Birtok

8283 Káptalantóti, Hegymögiszőlő

Címlapfotó: Kinga Kamrája - Farm Shop

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Lekváros linzer

linzer

Lekváros linzer

Imádott receptünk! Minden évben többször készítem el, gyerekkel is egyszerű, már ők állítják össze a tésztát, szaggatnak és színesítik lekvárral az alsó korongokat, versenyezve ...

Óriás ravioli spenótos ricottával és tojássárgájával töltve, fűszeres paradicsomszószon tálalva

töltött tészta

Óriás ravioli paradicsomszószban

A sorrentói La Cantinaccia Del Popolo előtt minden este hatalmas fürtökben gyülekezik az éhes tömeg. Nem gondolják, hogy napközben sokkal egyszerűbben asztalhoz juthatnak. Ez a recept a ...

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

dióbél tálban

Életmód

6 buktató, amibe mindnyájan beleütközünk, amikor olajos magvakat nassolunk

Sokan gondoljuk, hogy minden olajos mag kiváló ómega–3-forrás, miközben észrevétlenül meg is ettünk egy egész zacskóval kedvenc pisztáciánkból, kesudiónkból. De tudtad például, hogy nem mindegyik olajos mag gazdag ómega-3-ban, vagy hogy mennyire kalóriadúsak?

Brecz Judit

Libacomb

Életmód

Márton-napi libaárak: mutatjuk a Lidl, Aldi és Tesco ajánlatát

Egész libát, libacombot, libamellfilét vagy hízott libamájat érdemes venni Márton-napra? November elején több áruház is különleges ajánlattal készül a hagyományos libás fogásokhoz. Megnéztük, mennyibe kerülnek a különböző libatermékek a Lidlben, az Aldiban és a Tescóban.

Nosalty

őszi levelek kitakarítása az ereszcsatornából

Életmód

Ne halogasd az eresztakarítást! 5 dolog a ház körül, amit...

A hideg hónapok beköszöntével nemcsak a kertet és a teraszt érdemes felkészíteni a téli időjárásra, hanem az otthonunk kevésbé szem előtt lévő részeit is. Mutatunk 5 fontos, ház körüli teendőt, amellyel megelőzheted a fagy okozta károkat és a költséges javításokat.

Nosalty

További cikkek

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Egyszerű sütőtöktócsni

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Sütőtöktócsni készül extra krémes salátával és...

A tócsnink ma nem krumpliból, hanem sütőtökből készül, mellé főtt tojásos krémes burgonyasalátát kavarunk, a sort pedig csokis piskótával zárjuk.

Gyors töltelék húsok mellé

Otthon

19 változatos és színes Márton-napi köret, mely tökéletesen passzol a...

Milyen köret illik a Márton-napi libasülthöz? Mutatunk 19 receptet: párolt káposztát, boros almát, különféle krumpliköreteket és édes-sós finomságokat is!

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

egyszeru-sutotoktocsni

tócsni

Egyszerű sütőtöktócsni

Reszelt sütőtökből egyszerűen és gyorsan süthetünk ropogós, mégis szaftos tócsnikat. Magukban, mártogatóssal, de köretként is megállják a helyüket.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept