Gasztro

2025.06.09.

5 középkori lovagétterem, ahol óriás bőségtálak várnak, és lanton szólnak a popslágerek

Kormos Lili profilképe Kormos Lili

Valamikor az ezredforduló környékén új trend ütötte fel a fejét a hazai éttermek piacán, és még nem lehetett tudni, hogy múló szeszélyről van-e szó csupán. Eltelt huszonöt év, és még mindig népszerűek, még mindig stabil vendégkörrel bírnak. Szóval, ha akad még, aki nem járt ilyen étteremben, annak most segítünk, és mutatunk öt opciót, ahol lanton szólnak a legnagyobb popslágerek, és ahol kétszemélyes bőségtál alatt nem érdemes rendelni.

A műfaj egyik klasszikusa Budapesten, a VI. kerületben található. A Sir Lancelotban semmit sem bíznak a véletlenre, a magastámlás székek és a masszív asztalok mellett még színezett ólomüveg ablakokkal is ráerősítenek a középkori hangulatra.

Többféle, két- és háromszemélyes tálak is vannak, ki hitte volna, hogy a food sharing koncepciója már a középkorban is létezett?

Szóval, a mindenféle sültekkel megrakott tálakon túl természetesen egyszemélyes fogások is vannak, sőt, a vega tál is opció, hogy a zöldségpárti lovagok se maradjanak éhesek. A desszertek klasszikusak és kiadósak, az Arthurós gombóc elnevezésért pedig jár a pacsi a szövegírónak, lovagias, bátor dolog volt ezt az elnevezést választani. Egy szó, mint száz, ha jót szeretnétek enni, megbízható minőséget látnátok viszont a tányérotokon, és mindehhez nem hétköznapi miliőt választanátok, akkor a Sir Lancelottal jól fogtok járni. 

Sir Lancelot Medieval Restaurant

via

Sir Lancelot Középkori Lovagi Étterem 

Budapest, Podmaniczky utca 14. 

Nyitvatartás: hétfő-szerda 17.00-0.00, csütörtök-vasárnap 12.00-0.00 

Hol találhatna magának jobb helyet egy lovagi tematikára építő hely, mint egy igazi várban? Boldogkő várának falai között immár tizennyolc éve működik a Castrum Boldua nevű étterem. A falakon fegyverek, címerek lógnak, a hangulat pedig egyenest a XIII. századba repít vissza. Célszerű asztalt foglalni, ha náluk szeretnénk vacsorázni, de ha ez megvan, akkor már semmi akadálya egy jól sikerült estének. Dicséret illeti az éttermet, mert az ételeket nevükön nevezik, viszont fontos tisztázni, hogy a vega/vegán barátainkat jobb, ha máshova visszük szülinapi vacsorára.

Egyébként, ha már az étlapnál tartunk, nyúl, fácán, bárány is van a kínálatban, és mindig örömmel látom, ha valahol a csirke-marha-sertés szentháromságon túl is mernek gondolkodni.

Castrum Boldua

via

Castrum Boldua 

Boldogkőváralja, Boldogkői vár 

Nyitvatartás: hétfő-vasárnap 12.00-20.00 

Ez az egri, középkori étterem a város parkjának közepén található, és ez teszi igazán hangulatossá. Hatalmas fák, egy közeli tavacska ... ha egy kiadós vacsora után kifelé sétálunk az ajtón, már tényleg csak a bagolyhuhogás hiányzik a tökéletes összképhez.

Az étlap itt is a húsételekre helyezi a hangsúlyt, de van isteni hagymaleves és grillezett gomolya is, sőt, a gyerekekre is gondoltak, úgyhogy az üzembiztosan mindig ugyanazt választó kicsik sem maradnak éhesek.

Nem mintha az adagokat elnézve bárki üres hassal távozna innen. Desszertnek mákos guba, palacsinta, túrógombóc és már csak egy óriási fotel kell, ahova lepihenhetünk a kiadós lakmározás után. 

Excalibur

via

Excalibur 

Eger, Érsekkert 1. 

Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 16.00-22.00, péntek-vasárnap 12.00-22.00 

Egy vár és egy reneszánsz hangulatú étterem? Csak annyit mondanék: égben köttetett. A helyet nagy körültekintéssel rendezték be, minden szeglet hozza a kor hangulatát, és a találáshoz használt cserépedények is passzolnak a miliőbe. Természetesen innen sem hiányozhatnak a bőségtálak, 2-3-4 fős kiadásban kaphatóak, de van egészben sült pisztráng is, aminek személy szerint hatalmas rajongója vagyok. Akadnak vega és vegán fogások is, ez pedig külön üdvözlendő. Úgyhogy, ha a egy jót kirándultatok a környéken, akkor itt meg is állhattok egy jót enni... mi baj történhet? 

Renaissance Visegrád 

via

Renaissance Visegrád  

Visegrád, Fő utca 11. 

Nyitvatartás:  hétfő 12.00 – 21.00, kedd 12.00 – 22.00, szerda 12.00 – 21.00, csütörtök 12.00 – 22.00, péntek 12.00 – 22.00, szombat 12.00 – 23.00, vasárnap 12.00 – 22.00 

Amikor középkori és paraszt tematikát emlegetnek az étterem kapcsán, akkor nem viccelnek, és mindjárt az elején szögezzük le, hogy akinek ez a stílus nem kenyere, válasszon inkább másik helyet a vacsorájához. Ezzel együtt, ha átkirándulnátok a Duna másik oldalára, egy kiadós séta, kis túrázás, barangolás után itt biztosan jól fogtok lakni.

Az adagok ugyanis kiadósak, az étlap, talán nem meglepő módon húshangsúlyos, és az se izguljon, aki elsőre nem igazodik el az ételek leírásán, zárójelben elmagyarázzák, hogy melyik fantázianév mit takar.

Apropó: asztalt foglalni célszerű, mert mióta a TikTok népe felfedezte magának az éttermet, megugrott a látogatottságuk. 

Középkori parasztétterem Párkány

via

Középkori parasztétterem Párkány 

Párkány, Bem József 4. 

Nyitvatartás: hétfő 11.00-22.00, kedd 11.00-21.00, szerda-vasárnap 11.00-22.00 

Címlapkép: Excalibur


Étteremajánlóban nincs hiány nálunk:

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept