2025.11.27.
Ferencvárosi eszem-iszom – 6 hely a IX. kerületben, ahova látogass el, ha éhes vagy
Hol az egyik, hol a másik városrész a legfelkapottabb, de az igazán jó helyek kiállják az idő próbáját, és jóval csúcsidőn túl is várnak bennünket. Lehet, hogy már nem a Ráday utca és környéke a pesti oldal nyüzsgő központja, de a IX. kerületben így is érdemes körülnézni, és megállni egy fagyira, egy kávéra, egy kis japán street foodra. Ha új vagy itt, esetleg szeretnéd újra felfedezni Ferencvárost, akkor mutatjuk, merre érdemes elindulni.
MAMO Gelato
Ahogy kinézek az ablakon, nincs az a kimondott, fagyizásra csábító idő, bár töretlen optimizmussal bízom benne, hogy lesz még őszközepi szépidő, ami az isteni, olasz gelatoknak is kedvez. A MAMO fagyizó és cukrászdában még nem csalódtam, a szívembe mégis akkor lopták be magukat, amikor egyszer felfedeztem, hogy van náluk rumbaba ízű fagyi. Ez az isteni olasz édesség tökéletes párost alkot a fagylalttal.
A klasszikus alapízek mellett mindig akadnak ilyen, és ehhez hasonló különlegességek is, ráadásul a MAMO-ba akkor is érdemes betérni, ha lehűl az idő.
Az én kedvencem a citromos pite, általában is, de itt különösen, egy jó erős eszpresszóval fantasztikusan működnek együtt.
Budapest, Ráday utca 24.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök, vasárnap 12.00-21.00, péntek-szombat 12.00-22.00
és Margarita
Hosszan lehetne sorolni, hogy miért szeretjük annyira az és Margaritát, az egyik fő érvünk talán az, hogy a pékségekben, gyroszozókban, burgerezőkben, kifőzdékben gazdag Mester utcába frissességet hoztak, és olyan vendéglátással jelentkeztek be, ami itt hiánycikk volt.
Szabados Levente és Orbán Marcell egy olyan éttermet nyitott, ami bármelyik mediterrán városban megállná a helyét, de hál'istennek épp itt van a közelünkben.
Az itallapot gondosan válogatott natúrborok alkotják, van heti menü és rendszeresen frissülő à la carte étlap is. A húsos és húsmentes fogások egyensúlyban vannak az étlapon, az ízkombinációk mindig izgalmasak. Könnyű és ízletes ebéd, baráti beülés, esetleg randevú? Bármelyik alkalomra tökéletes választás, igazi törzshelyalapanyag, látogassátok!

és Margarita
Budapest, Mester utca 46.
Nyitvatartás: kedd-péntek 11.30-14.00, 18.00-23.00, szombat 18.00-23.00
Jedermann Budapest
Adott életkor felett, hú, ezt most nem esett jól leírni… Szóval adott életkor felett nincs olyan barátom, akinek fővárosi élete egy pontján ne vált volna fontos helyszínné a Jedermann. Kávézó, étterem, közösségi tér, kulturális központ és jazzclub egyben, egy darabkája a városnak, amihez könnyű ragaszkodni. Annál is inkább, mert amilyen tempóban tűnnek el, alakulnak át egykori törzshelyeink, kellenek a biztos pontok.
Az étlapjukon vannak szendvicsek, valamint különféle kencék és mártogatósok, az aszalt szilvás pecsenyekacsamáj-pástétom igazi őszi klasszikus, és persze nagyon finom is.
Van naponta változó leves, és fixen rendelhető gulyásleves, valamint melengető főételek és friss saláták, így itt garantáltan mindenki jóllakhat. Akár napközben ugranál be, akár este, a Jedermann remek választás, ráadásul egy komplett esti programot lehet rá építeni. Egy ital, egy kis harapnivaló, beszélgetés, koncert, kell ennél több?

Jedermann
Budapest, Ráday utca 58.
Nyitvatartás: hétfő-csütörtök 8.00-0.00, péntek 8.00-1.00, szombat 9.00-1.00, vasárnap 9.00-0.00
NOSH Budapest
A Nosh Supreme nem most lett a kedvencünk, de az új terasszal, friss étlappal és különleges brunch-fogásokkal még jobban belopta magát a szívünkbe. A Séfek Séfe győztese, Zörgő János gondoskodik arról, hogy a klasszikus kedvencek izgalmas csavarral kerüljenek a tányérra, a kávé szerelmeseinek pedig csak annyit mondanánk, hogy a Caffe42 exkluzív blendjét La Marzocco gépek főzik tökéletesre.
Nappal brunch és specialty kávé, este koktél és pezsgő – a Supreme valódi városi oázis, ahová érdemes visszajárni.
Ez a hely minden napszakban tartogat valami különlegeset. A Nosh-lánc „nagytestvéreként” a Supreme egyszerre kifinomult és közvetlen, egy olyan törzshely, amit nagyon könnyen meg lehet szeretni.

NOSH
NOSH Budapest
Budapest, Tóth Kálmán utca 27.-31.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 8.00-21.00, szombat-vasárnap 9.00-21.00
Okonomiyaki Kincsán
Ha már úgyis minden street food szerte a városban, akkor érdemes minél többfélét felfedezni belőlük. Minek is nevezzük az okonamijakit? Japán omlett? Japán palacsinta? A lényeg az, hogy ebben a picike, Ráday utcai egységben istenien készítik ezt a lisztből, tojásból, zöldségekből készült finomságot. Kapható húsos és húsmentes változatban, a tetejére pedig speciális okonamijaki-mártás kerül, ami már önmagában elképesztően finom, hát még ezzel a valódi ízbombával együtt. Nagyon jó könnyű ebédnek vagy vacsorának, de ha hirtelen megéhezik valaki, és igazán jót enne, lehetőleg gyorsan, akkor is tökéletes megoldás.
Budapest, Ráday utca 14.
Nyitvatartás: hétfő, szerda, csütörtök és vasárnap 11.30–20.30, péntek–szombat 11.30–21.00, kedd zárva
Trafik kávézó és reggeliző
A Trafó előterében található kávézó mostanra messze több lett puszta színházi büfénél. Igazi közösségi hely, melyet nemcsak akkor érdemes látogatni, ha előadás előtt vagy után meginnál valamit.
A kínálat is messze túlmutat a szikkadt pereceken: isteni brunch-kínálatuk van, olyan csodás fogásokkal, mint a mogyoróvajas-lekváros francia pirítós, a shakshuka, vagy a minden jóval megpakolt Trafik Bowl.
Ha hétköznap lendületet szeretnél venni, ha hétvégén terveznél lusta, ráérős reggelit a környéken, a Trafikot csak ajánlani tudjuk. Annál is inkább, mert ez a hely nemcsak a vendéglátásban érdekelt, aktuális célkitűzésük, hogy a lehető legfenntarthatóbb módon tudjanak működni, ezt a törekvésüket pedig baromi izgalmas, kreatív projektek is kísérik, ezeket is érdemes követni!

Trafik
Budapest, Liliom utca 41.
Nyitvatartás: hétfő-péntek 9.00-18.00, szombat-vasárnap 9.00-17.00
Címlapfotó: NOSH
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Barta Brigi konyhájának állandó vendége ez a szaftos és krémes csirkerakottas, amihez a klasszikus savanyúság helyett barackbefőttet fogyaszt a család. Hidegen, melegen és másnap is ...
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos

Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Ez az egyetlen feltét a zabkásán, ami az agyadnak, a...
A dió nemcsak finomabbá teszi a zabkását, hanem értékes zsírsavakat, rostokat és polifenolokat is biztosít. Mutatjuk, miért érdemes hozzáadni a reggelidhez.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Reggelente iszonyú szomjúságra ébredsz? A vércukorszintedről is sokat elárulhat
A reggeli szomjúság többnyire ártalmatlan, de bizonyos esetekben a vércukorszinttel is összefügghet. Mutatjuk, mikor érdemes odafigyelni rá, és mi okozhatja a kutatások szerint.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...
A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
- A legegyszerűbb mákos-meggyes rétes
Még több friss recept














