2023.10.17.
Egyre több étteremből és kávézóból tiltják ki az influenszereket
A festői városoktól kezdve a kis kávézókon át az éttermekig egyre többen döntenek úgy, hogy bezárják kapuikat a tartalomkészítők kamerái előtt.
Bár a legtöbb kávézó és étterem elismeri, hogy számukra is fontosak az ínycsiklandozó, jól megkomponált étel- és italfotók, ám a tiktokerek és az Instagram-influenszerek már kicsit túlzásba estek.

Egyre több étteremből és kávézóból tiltják ki a tartalomkészítőket
A folyton fotózkodó emberek megzavarják a többi vendéget
Pár napja végleg betelt a pohár egy brooklyni kávézó tulajdonosainál, így örökre kitiltották a fotózkodó influenszereket.
Erről egy posztot is feltöltöttek a Instagram-oldalukra, ahol többek között azt is leszögezték, hogy náluk már laptopot sem szabad használni.
Az emberek bejöttek, és csak fotózkodtak. Vettek egy italt, és két órán át fényképezték
– mesélt élményeiről Carol Song, a DAE nevű kávézó egyik tulajdonosa.
Szintén hasonló helyzetbe került a 916 fős, Vermont állambeli Pomfret városa, ahol a gyönyörű, őszi táj miatt minden évben tiktokerek és az Instagram-influenszerek tömegei lepik el az egyébként nyugodt kis községet. Idén azonban véget vetettek ennek a káosznak, és kitiltották az influenszereket. Azért döntöttek a betiltás mellett, mert a sokszor fotóállvánnyal közlekedő tartalomkészítők megzavarják a helyiek békéjét, illetve a kikapcsolódni vágyó turisták nyugalmát.

A festői Pomfret városa
De térjünk vissza az éttermekre és kávézókra, akik szerint nem egyszer fordult már elő velük, hogy az influenszerek fizetés nélkül akartak távozni, miután elfogyasztották a finom fogásokat. Arról nem is beszélve, hogy egy-egy kép elkészítése néha igen hosszú időbe telik, vagyis a fotózkodók más vendégektől veszik el a helyet. Sőt, olyan eset is előfordult, hogy a tartalomkészítő nem is rendelt magának ételt, hanem a közeli asztalokon lévő fogásokat fotózta le. Ezeket a történeteket olvasva talán nem is csoda, hogy egyre több helyről tiltják ki őket.
Még több friss hír:
- Egy év alatt majdnem 50 százalékkal lett drágább ez a zöldség
- Ez a könnyfakasztóan erős csilipaprika lett az új világrekorder
- Komoly pénzt követel Schobert Norbi cégétől a NAV
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept















