Család

2020.11.30.

Étteremben vacsorázni pelenkás társaságban nem leányálom - Anyaszoba szerint így csináld!

admin profilképe admin

Étteremben vacsorázni pelenkás társaságban nem éppen egyszerű mutatvány. De ha a megfelelő helyet találjuk meg, lehet egy emlékezetes családi esténk!  

Mióta gyerekes szülők vagyunk, nem egyszer előfordult már, hogy elfeledkeztünk a házassági évfordulónkról. Pedig hát ilyenkor meghitt gyertyafényes vacsora dukál, egy kis romantikázás kettesben. Ha úgy adódik, persze ötösben is izgalmas lehet az ünnepi vacsora egy étteremben…

Bevallom, én aznap eszméltem. Meglepve olvastam a nagymama SMS-ét, amit nem sokkal azután kaptam, hogy nyaralni indultunk. Mindenre számítottam, csak erre nem. Talán valamit ott felejtettünk. Vagy nem adtunk kulcsot a viráglocsoláshoz. Ehelyett nagyon sok boldogságot kívántak nekünk ezen a jeles napon. Hidegzuhanyként ért. A párom igyekezett megnyugtatni. Ne aggódjak, majd este beülünk valahová ünnepelni együtt! Az egész család! Amikor aztán hat óra tájban eljött volna az indulás ideje, teljes egyetértésben elhalasztottuk a nagy eseményt. Egész délután a városban sétáltunk, órákig játszótereztünk, bevásároltunk. Ez éppen elég volt ahhoz, hogy este úgy essünk be az ágyba, mint két liszteszsák.

Másnap este végre elég erőt éreztünk magunkban ahhoz, hogy megkeressük az ideális helyet az ünnepi vacsorához. Olyan bababarát étteremre vágytunk, ahol fel vannak készülve egy kicsit hangos, kicsit dacos, izgő-mozgó babalány fogadására. Az ajtón belépve ijedt tekintetünk először is az etetőszéket kereste. Megkönnyebbülve láttuk, hogy a pincér kérés nélkül hozza is a kis trónt az asztalhoz. Az is megnyugtatott minket, hogy több másik asztalnál is babatársaságban vacsoráztak, így aztán megvolt a kellő alapzaj, nem keltettünk feltűnést. Pici lányunk éppen annyi időt volt hajlandó az etetőszékben eltölteni, amennyi a rendeléshez szükségeltetett. Mielőtt maga mászott volna ki, jobbnak láttam felfedező körútra indulni vele az asztalok között…

Kicsit félve követtem az én kis hercegnőmet, ahogy mosolyogva, gagyarászva végigjárta az éttermet. Nem is olyan régen ugyanis olyan pincérbácsival akadtunk össze, akinek a szívét még a mi kis szőke fürtös, huncut kék szeműnk sem tudta meglágyítani. Morcos tekintete minden nem kívánatos mozzanatnál arra késztetett, hogy lesütött szemmel szégyelljem magam a csemetém miatt.

Amikor minden úszik :)

Amikor sikítva hadonászott a kis akaratos. Vagy amikor összekente a terítőt. Nem beszélve az asztal alá potyogó csibefalatkákról. Na és persze a sétálgatást sem nézte jó szemmel. Üljön az a baba szépen csendben a helyén, vagy ha nem tud, ne jöjjön étterembe! Nem mondta ki, de éreztette. Ezért aztán most is behúzott nyakkal indultam a baba után, hamarosan azonban mindenkit elbűvöltünk, a pincérek jövet-menet megsimogatták azt a pici buksit. Azt is megmutatták, hogy merre juthatunk ki a kertbe, ahol igazi babaparadicsom várt:

Először észre sem vettük a kacsákat. Rögtön a hinta és a homokozó felé rohant a pici lány. Ez utóbbitól egy kicsit megrettentem – hogyan fogunk tetőtől talpig piszkosan vacsorázni? Az egyik anyuka azonban megmentette az ünnepi ruhánkat. „Láttad már a kacsákat?”- kérdezte kedvesen az én kis kíváncsi lányomat. Mutatta is az irányt, így aztán máris a kacsasereg nyomába eredtünk. Addig kergettük őket a kis tó körül, míg megunták, és beugrottak úszkálni. Éppen idejében, mert megérkezett a futár a hírrel, hogy a vacsora tálalva. Apa küldte utánunk a nővérkét, hogy visszarendeljen minket az ünnepi ceremóniára.

Bababarát éttermeket például itt találtok.

Mint mindig, a baba türelme azonban most is végesnek bizonyult. Az utolsó falatok villámgyorsan szánkáztak lefelé anya torkán. Apával csak egyszer villant össze a szemünk. Amolyan évfordulós merengésre nem volt mód.

Újabb kacsatúra következett, és mivel a futár szemet vetett a desszertemre, most egy kicsit késve tájékoztatott. Mire odaértem, a somlói galuskám fele volt már csak a tányéromon! És mégis. Az „ifjú pár” a nap végén elégedetten nyugtázta: szebben nem is lehetett volna megünnepelni. Pont így volt az igazi, ötösben!

Hogy kisbabával is jól érezhessük magunkat egy étteremben…

Ezeket olvastad már?

Kedves barátaink, van pár dolog, amit újdonsült szülőként el kell mondanunk nektek

Család

Kedves barátaink, van pár dolog, amit újdonsült szülőként el kell...

Ahogy szülők lettünk, minden megváltozott. Vagyis mégsem minden. És bár baráti kapcsolataink egy kicsit átalakultak, de nem fogjuk elveszíteni egymást! 

admin

9 kép, amiből megérted, miért volt  gyanúsan csendben a gyerek az utóbbi 5 percben

Család

9 kép, amiből megérted, miért volt gyanúsan csendben a gyerek...

Van az úgy, hogy a gyerek pár percre gyanús csöndbe burkolózik...na akkor történnek a legdurvább dolgok...

Brecz Judit

Nem eszik a gyerek: evészavar, betegség vagy lázadás?

Sulikezdés

Nem eszik a gyerek: evészavar, betegség vagy lázadás?

Minden gyermek életében vannak rövidebb-hosszabb időszakok, amikor nem eszik. Ennek lehetnek hétköznapi okai is, de van, amikor érdemes jobban odafigyelni!

Rózsakert Medical Center

18 fotós bizonyíték, hogy egy gyerek bárhol el tud aludni

Gasztro

18 fotós bizonyíték, hogy egy gyerek bárhol el tud aludni

A ti gyereketek is bárhol, bármikor elalszik, amikor tényleg totálisan lemerül benne az elem? Hihetetlen, hogy milyen pózokban tud kidőlni, igaz?

Brecz Judit

További cikkek baba-mama témában:www.anyaszoba.hu

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Sajtos rakott brokkoli fehér tányéron, pirított szalonnával megszórva

rakott zöldség

Márványsajtos brokkoli

Ezt a krémes, márványsajtos brokkolit annyira szeretjük, hogy egy egész tepsivel meg tudnánk enni belőle. Önmagában, főételként is megállja a helyét, de húsok és halak mellé is ...

Apró burgonyák egészben, krémes tejszínes mártásban szalonnával és újhagymával.

krumpliköret

Tejszínes krumpli

Ez a recept tökéletes, ha unod már a megszokott köreteket és villantanál a vendégeknek, de önmagában is szuper, ha egy gyors, olcsó mégis jóízű vacsorára vágysz. A sós szalonna és a ...

Ropogós sajtos rudakból kirakott pókháló, közepén egy műanyag pókkal. A tányért halloweeni tökfigura, pókhálós dekorációk veszik körül.

sajtos rúd

Halloweeni sajtos pókháló

Kedvem támadt elkészíteni egy pókhálót, ami finom ropogós, és sajtos.....gyerekek is egykönnyen elkészítik.... :-)))Ha marad tészta, akár kettőt is készíthetünk.....

Még több recept

Neked ajánljuk

Márványsajtos brokkoli videó

Márványsajtos brokkoli

Legnépszerűbb cikkek

Sertéshús szupermarketben

Vásárlás

Változik a sertéscomb és karaj ára: erre számíthatnak a vásárlók...

Jelentősen olcsóbb lett a sertéshús az elmúlt egy évben, de az árcsökkenés üteme lassulni látszik. Novemberben már inkább stabilizálódhatnak az árak, miközben az akciók továbbra is komoly megtakarítást jelenthetnek.

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

lacikrumpli újratöltve

Életmód

Nosalty 7 nap, 7 étel: gazdagon rakott, töltött és rétegelt...

Nem sima rakott krumplival támadunk, bár azt is imádjuk, hanem többek közt spenótos rakott palacsintával, nyáridéző töltött paprikával és szaftos lacikrumplival. Tartsatok velünk újabb hét napon át!

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

Erdélyi csorba

Gasztro

Nosalty Heti Ételhoroszkóp: Melengető levest küldenek a csillagok minden jegynek

Még mielőtt leves nélkül maradnátok, a csillagok megsegítenek, ugyanis ebben a hűvös időben mindenkinek kijár egy nagy tányér meleg leves. Lássuk, neked mit küldenek a csillagok!

Nosalty

hájas tészta

Gasztro

Márton-napi sütemények: 17 recept a lúdlábtól a mézes krémesen át...

November 11-e táján a libasülté a főszerep, de egy kiadós Márton-napi lakoma után az édességnek is kell, hogy hely jusson az asztalon. A lúdláb szinte adja magát, de a krémesek, a zserbó, a gesztenyés finomságok és a különféle sós vendégvárók is remekül illenek a menüsorhoz. Mutatjuk, milyen süteményekkel érdemes készülni, ha a libalakoma után még valami finomsággal kínálnád a társaságot... vagy saját magad.

Macsuga Viktória

Bácsi és kisfiú kézenfogva

Gasztro

4 jel, ami arra utalhat, hogy lassul az anyagcseréd: így...

Észrevetted, hogy könnyebben felszaladnak a kilók, gyakrabban vagy fáradt, vagy már nem vagy olyan erős, mint korábban? Az életkor előrehaladtával változhat az anyagcserénk, de nem mindegy, mi áll a háttérben. Néhány egyszerű életmódbeli változtatással sokat tehetünk az izomtömeg és az egészséges anyagcsere megőrzéséért.

Nosalty

További cikkek

répatorta glutén- és tejmentesen

Gasztro

Nosalty Mit főzzek ma? Vegán frankfurti, vega rakott krumpli +...

Minden igényt kielégítő és kreatív mentes receptek azoknak, akik ilyen-olyan okból kifolyólag mellőznek egyes alapanyagokat az életükből.

Tesco

Vásárlás

A döntés végleges: ezekben az országokban biztosan eladja a Tesco...

A brit áruházlánc 1,7 milliárd euróért válik meg cseh és szlovák érdekeltségeitől. A vevő a holland Ahold Delhaize, a magyarországi üzletek azonban egyelőre a Tesco tulajdonában maradnak.

Hagyományos rakott kel

Vásárlás

30 csodaszép és isteni recept novemberre, mind a szezon legkedveltebb...

Érdemes a szezon adta alapanyagokat kihasználnunk, hiszen így készülhetnek a legízesebb, legtápanyagdúsabb ételek a konyhánkban, úgy, hogy még a pénztárcánknak is kedvezünk. Ez novemberben sincs másképp, már mutatjuk is a hónap csodaszép, isteni fogásait! Készítsétek el ti is!

Még több cikk

Top Receptek

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

konnyed-sult-sutotokremleves-osz-leves-fahej

sütőtökkrémleves

Egyszerű sütőtökkrémleves

A sütőtök és a hűvös idő úgy járnak együtt, mintha egymásnak lennének teremtve, úgyhogy kényeztessük magunkat egy tál meleg, lágy, sütőtökös levessel. Egyszerű recept, nincs ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept