2025.06.19.
Siralmas a helyzet: kiderült, mi vagyunk-e a legszegényebbek az EU-n belül
Közzétették az Eurostat friss kutatását, melyből kiderült, mennyire rosszul állnak a magyar háztartások az EU-n belül. A helyzet a lehető legrosszabb.
A tavalyi évben a magyar háztartások fogyasztása volt a legalacsonyabb az egész Európai Unióban az Eurostat friss adatai alapján - írja a Házipatika.

Siralmas a helyzet: kiderült, mi vagyunk-e a legszegényebbek az EU-n belül
Hogy mit vizsgáltak?
A becslések alapját az egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC) vásárlóerő-egységben kifejezett értéke adja - ezt vizsgálták minden egyes eu-s tagállamban.
- a mutató összeveti a megvásárolt árukat és szolgáltatásokat az adott ország árszínvonalával
- így az életszínvonalról pontosabb képet adhat, mint a bruttó hazai termék (GDP)
Az eredmények alapján elmondható, hogy a hazai lakosság életszínvonala rendkívül alacsonyan van: 2024-ben a magyarok voltak a legszegényebbek az EU-ban.
Magyarország a legutolsó helyen végzett
- a sor elején ezúttal is Luxemburg végzett: 41 százalékkal az uniós átlag felett áll
- ez követi Hollandia (20 százalék)
- majd Németország (18 százalék)
- a lista végére Magyarország került: 28 százalékkal az uniós átlag alatt teljesít, így az utolsó helyre szorult vissza
- Románia 11 hellyel előttünk végzett a listán
- Lengyelország is jelentősen elhúzott
GDP/fő tekintetében jobb a helyzet
A vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP az Európai Uniós átlag 77 százalékának felel meg Magyarországon.
Még több friss hír:
- Rossz hír: a legnépszerűbb húsfélénk is növelheti a vastagbélrák kialakulásának kockázatát
- Olcsóbb, mint hinnéd: most akciós a Pennyben a fürtös paradicsom
- Így lehet felhasználni a 30 ezres nyugdíjas utalványt
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Krémes extra csokis muffin
Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Címlapról ajánljuk
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Nem az alma, nem a banán: ilyen gyümölcsöt enne a...
A napi öt adag zöldség és gyümölcs régóta az egészséges táplálkozás egyik fontos alapelve, egy friss kutatás szerint azonban nemcsak a mennyiség számít. Az sem mindegy, milyen gyümölcsöket és zöldségeket választunk, ha szeretnénk minél több, a szív- és érrendszer számára kedvező növényi vegyülethez jutni.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak
Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!
Top Receptek
Sajtos roló
A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Még több top recept
Friss receptek
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
- Magyari-féle cigánypecsenye
Még több friss recept












