Gasztro

2020.11.30.

Európa egyik legjobb csokiját kóstoltuk meg Berlinben

Nem vagyok nagy csokirajongó, de a berlini Belyzium valóban magas minőségű és különleges termékei engem is csokihívővé tettek. (X)  

Egy személyes vallomással kell kezdenem: nem szeretem a csokit. Míg mások nem tudnak ellenállni neki, és komolyan küzdenek azért, hogy ne egy teljes táblát nyomjanak be egyszerre, addig én elegánsan csak egy kockát szopogatok el néhanapján - bárcsak a marcipánnal kapcsolatban is ilyen visszafogott tudnék lenni. Így amikor Berlinben járva egy kézműves csokimanufaktúra meglátogatása és csokikészítés is a program rész volt, nem lelkesedtem különösebben az ötletért. Amikor benyitottam a Berlin Mitte városrészében, az egykori Kelet-Berlin ma már divatossá vált negyedében található Belyzium üzletébe nem számítottam nagy kalandra. A felvezetésből a szemfülesek már gyanakodhatnak arra, hogy pozitív csalódás ért.

Az üzlet bejárata

Az üzlethelyiség, és a hozzá egy üvegablakkal kapcsolódó kis csokiműhely csodás, gazdag, fanyar illatot árasztott. A polcokon számtalan különleges, különböző ideig fermentált és változatos adalékokkal ízesített csokoládé, kakaópor sorakozott, és egy hűtőpultban csokifagyi is kínálta magát. Kóstolóval is kínáltak minket, és amikor beleharaptam a nyers, fermentálatlan kakaóbabból készített különleges csokiba, úgy éreztem, hazaérkeztem. Az olvasó, most lehet fölkapja a fejét: mi az, hogy fermentált a kakaóbab? Mivel én sem voltam tisztában a csokoládékészítés részleteivel, izgatottan hallgattam meg a Belyzium munkatársainak beszámolóját, ők hogyan csinálják.

Kattints ide, és fedezd fel Németország gasztronómiájának sokszínűségét!

Megkóstoltuk a kakaóbabhéj-teát is

Megosztom veletek is, hogyan lesz a kakaóbabból csoki.



Egy kakaófa aminek magvaiból a Belyzium csokijai készülnek

A legtöbb gyártó más cégektől veszi a már fermentált és szárított kakaóbabot, és ebből készíti saját ízlése szerint a csokit. A Belyzium ezt egészen másképpen csinálja. A cég nagyon szoros kapcsolatot tart néhány, a közép-amerikai Belize-ben működő, organikusan gazdálkodó termelővel, így a gyártás teljes folyamatát ellenőrzése alatt tudja tartani. Játszani tud azzal is, meddig és hogyan fermentálja a kakaóbabokat, de azt is megteheti, hogy ne fermentálja őket egyáltalán, csak szárítsa.



Kávés csoki

A cég fontosnak tartja azt is, hogy támogassa azokat az embereket, akik az ültetvényeken dolgoznak, és az etikus kereskedelmet folytató fair trade kereskedőknél is kedvezőbb áron vásárolja a kakaóbabot.

Nyers, finomítatlan csokit kóstoltunk

A boltban töltött idő alatt nem csak elméleti ismeretekkel gazdagodtunk, de elkészíthettük a saját csokinkat is. Kipróbálhattuk, milyen megszabadítani a kakaóbabot a héjától, és a temperálóban lágyan kavargó csokiból elkészítettük a saját táblánkat is. A saját kezűleg készített csokival a táskámban igazi rajongóként jöttem el az üzletből - legalábbis a jó csokik rajongójaként.

Hozzá kell tennem, nem csak én értékeltem ilyen nagyra a műhely teljesítményét. 2017-ben, a The International Chocolate Awardson az osztrák, svájci és német csokikat összehasonlító versenyen az ezüst és a bronzérmet is a Belyzium egy-egy csokija vitte el. Ugyanebben az évben a The Academy of Chocolate világversenyén három bronzérmet is nyertek a cég termékei.

Kattints ide, és fedezd fel Németország gasztronómiájának sokszínűségét!

Ezeket olvastad már?

Ezt eszik reggelire a világ különböző pontjain - 11 ország fullos reggelije

Család

Ezt eszik reggelire a világ különböző pontjain - 11 ország...

Az olaszok beérik egy kávéval, az ausztrálok néhány szelet kenyérrel, máshol viszont megadják a módját a reggeliknek. Mutatjuk, mit esznek a világ különböző pontjain.

Fenes Gábriel

6 étel, ami nem onnan származik, ahonnan hitted

Gasztro

6 étel, ami nem onnan származik, ahonnan hitted

Sokan gondolják úgy, hogy az egyes ételek abból az országból származnak, ahonnan elsőre, vagy nevük alapján gondoljuk. Csakhogy ez egyáltalán nincs így.

admin

Kórházi koszt a világ körül - a magyar a legrosszabb?

Gasztro

Kórházi koszt a világ körül - a magyar a legrosszabb?

Most megnézhetitek, hogy néz ki a kórházi koszt más országokban. Szerintünk érdekes képsorok következnek...

Nosalty

Így néznek ki az irodai ebédek a világ különböző pontjain

Gasztro

Így néznek ki az irodai ebédek a világ különböző pontjain

Az ebédszünet arra való, hogy egy kis időre kiszakadjon a munkából, és egyen valami finomat. Nem mindenütt szeretik ezt az időt kiélvezni, valahol beérik egy szendviccsel is.

Fenes Gábriel

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Fokhagymakrémleves sajtos pirítóssal, fehér csészében tálalva

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Klasszikus lúdlábtorta, fehér tortatálon tálalva, étcsokoládé-krémmel és meggyszemekkel

lúdláb torta

Lúdlábtorta klasszikusan

A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...

Csokoládés muffinok színes cukorkákkal megszórt, vastag csokikrémmel a tetejükön, világos faasztalon elrendezve.

csokis muffin

Krémes extra csokis muffin

Ezzel a recepttel többet kísérletezgettem, először gluténmentesen készítettem (egy vendég miatt). De muszáj volt simán is elkészítenem, így egy kicsit variáltam az adagokon és így ...

Még több recept

Neked ajánljuk

Fokhagymakrémleves videó

Fokhagymakrémleves

Legnépszerűbb cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Leander átteleltetés

Otthon

Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...

November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

kialvatlan férfi reggel az ágyban

Otthon

Mikor feküdj le, ha óvnád a szíved? A szakértők szerint...

Mikor érdemes lefeküdni, ha az egészséged is szem előtt tartod? Megmutatjuk, mit tudunk az alvásidő, a rendszeres alvási rutin és a vérnyomás kapcsolatáról.

Nosalty

Hamis tepertős papucs szilvalekvárral

Életmód

Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...

Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.

Brecz Judit

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Nosalty

További cikkek

Karácsonyfát nézegető nő és kisgyerek

Otthon

December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...

Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.

Vajas kenyér

Otthon

Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol

Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.

koreai nő a földön ülve étkezik

Gasztro

Kétezer éve így fűtenek Koreában, és radiátor nélkül sem fáznak

Ez a többezer éves koreai fűtési módszer tényleg nem mindennapi... ismerjétek meg ti is!

Még több cikk

Top Receptek

sajtos-rolo

sajtos roló

Sajtos roló

A családunkban mindenki nagyon szereti. Ünnepi alkalomnak számít, ha csinálok. Ilyenkor más sütemény nem is kell, amíg ez el nem fogy, de nagyon hamar kiürül a tányér.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

sultfokhagyma-kremleves-1

fokhagymakrémleves

Fokhagymakrémleves

Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept