Amerikai hét

2024.11.28.

Íme, a győztesek: igazi ínyencségek az Év Szaloncukra 2024 versenyén

Nosalty profilképe Nosalty

Az Év Szaloncukra versenyt immár ötödik alkalommal rendezték meg, amin a hazai cukrászdák kézműves szaloncukrokkal, illetve szaloncukrot gyártó cégek vettek részt termékeikkel.

Az Év Szaloncukra díj mellett idén is számos új kategóriában is versenyezhettek a gyártók. Az új kategóriák összeállításában a Magyar Édességgyártók Szövetsége is segítséget nyújtott. Az elmúlt években népszerűvé vált „ízek versenye” sikerén felbuzdulva idén ismét új ízeknek lett egyéni versenykategóriája.

Megválasztották Az Év Szaloncukrát

A kóstolókat most is a Facebookon választották ki és a zsűrizésben a civil zsűrin túl a meghívott sztárok mellett a Szeretem a csokit TikTok-csatorna videós párosa és a Nagycsaládosok Kispesti Egyesületének tagjai és vezetői is segítségére voltak a csapatnak.

Idén ismét a szakmai kategóriában is nevezhettek a gyártók. Ebben a kategóriában azonban gyártónként csak három szaloncukorral indulhattak. A zsűri szakmai szempontokat és a szaloncukor formai elvárásait is figyelembe vette a döntéskor.

A szakmai zsűriben Barta Enikő cukrász, Gácsi Zoltán, a Csokoládé Akadémia szakmai vezetője, Erdélyi Balázs a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke, Abrudán Zsolt, a New York Kávéház chefje, Mihály Lajos szakácsmester és cukrász, valamint Veszely Attila Nemzetközi Csokoládé bíráló csokoládémester és mestercukrász döntött a szaloncukrokról. A szakmai kóstoló az Ibis Styles Budapest Center Hotelben zajlott a hotel támogatásának jóvoltából.

A mester zsűri mellett idén újra a gyerekek is külön fókuszba kerültek a Gyerekek kedvence kategóriával, amiben csak gyerekek kóstolták a gyártók által külön nekik szánt szaloncukrokat.

Kovács Ádám és Kovács Gergely a verseny szervezői elmondták, hogy a verseny idén tovább növekedett és pár érdekes számot is megosztottak a versenyről:

Az Év Szaloncukra 2024 címet a maklári Stühmer Körtezselés-muskotályos szaloncukra nyerte el, a második helyezett a gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés szaloncukra lett, míg a harmadik helyen a Sulyán Cukrászda szaloncukra végzett.

Az szakmai kategória győztese a gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés szaloncukra lett, második helyen végzett a soltvadkerti Szent Korona Cukrászda Vörösboros málna szaloncukra, a harmadik pedig a Szent Korona Cukrászda Pilvax Petőfi 200 sós karamellás kávés szaloncukra lett.

Zselés szaloncukor

szaloncukor

Zselés szaloncukor

Házi kókuszos szaloncukor

szaloncukor

Házi kókuszos szaloncukor

Chilis-csokis szaloncukor

szaloncukor

Chilis-csokis szaloncukor

Az „ízek versenyében” idén a legkedveltebb szaloncukor fajta, a zselés szaloncukor kiemelt kategória volt, de új ízkategóriaként jelent meg a sós karamella, az alkoholos italok ihlette szaloncukrok és a desszert ihlette szaloncukrok kategória is. A legjobb zselés szaloncukor a Szamos feketeribizli zselés szaloncukra lett, a második szintén a Szamostól egy málnazselés szaloncukor lett és harmadik helyen végzett a Szerencsi Retro gyümölcsízű szaloncukra. A legjobb sós karamellás szaloncukor a kiskunlacházi Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukra az alkoholos italok ihlette kategóriában a gyulai Kézműves Cukrászda Bailey’s kávés szaloncukra lett, a legjobb desszertek ihlette szaloncukor kategóriában a szilvásgombóc ihlette szilvás fahéjas szaloncukra lett a szombathelyi Chocofive-tól.

A gyerekek kedvence kategóriában az első helyezést ért el a Chocofive robbanócukros szaloncukra, a második a Sulyán Cukrászda popcornos robbanócukros szaloncukra lett, a harmadik pedig a pápai Ricsi Cukrászda Kinder szaloncukra, az Év Új íze az orosházi Hóvirág Fagylaltbár barackos-mogyorós szaloncukra lett, amit az idén először megjelenő új termékek közül választottak ki.

A díjazottak:

Az Év Szaloncukra győztesei:
1. Stühmer - körtezselés-muskotályos szaloncukor
2. Gyulai Kézműves Cukrászda - Bailey’s-kávé szaloncukor
3. Sulyán Cukrászda mogyorókrémes chips-es nugát szaloncukor

Az Év Szaloncukra szakmai kategória győztes szaloncukrai:

1. Gyulai Kézműves Cukrászda - Bailey’s-kávé szaloncukor
2. Szent Korona Cukrászda - Frittmann vörösboros málnás szaloncukor
3.  Szent Korona Cukrászda - Pilvax - Petőfi 200 sós karamellás kávés szaloncukor

A legjobb zselés szaloncukrok:

1. Szamos - feketeribizli gyümölcszselé szaloncukor étcsokoládéval mártva
2. Szamos - málna gyümölcszselé szaloncukor étcsokoládéval mártva
3. Szerencsi Bonbon - RETRO étcsokoládéval mártott gyümölcsízű zselés szaloncukor

A gyerekek kedvenc szaloncukrai:

1. Chocofive Kft. - robbanócukros szaloncukor
2. Sulyán Cukrászda - robbanócukros popcornos fehér csokoládé trüffel szaloncukor
3. Ricsi Cukrászda - Kinder szaloncukor

A legjobb sós karamellás szaloncukor: Demeter Chocolate sós karamellás szaloncukor
A legjobb alkoholos italok ihlette szaloncukor: Gyulai Kézműves Cukrászda - Bailey’s-kávé szaloncukor
A legjobb desszert ihlette szaloncukor: Chocofive Kft szilvásgombóc - szilvás fahéjas szaloncukor
Az Év Új Íze: Hóvirág Fagylaltbár barackos-mogyorós szaloncukor

További részletek elérhetők a hivatalos honalpon.

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept