Gasztro

2020.11.30.

Évek óta élelmiszer-hulladékon él ez a nő, és rengeteget spórolt vele

Fenes Gábriel profilképe Fenes Gábriel

Megunta az élelmiszer-pazarlást, és inkább egy lakókocsiban él párjával egy amerikai nő. Rengeteg pénzt spóroltak így, amit utazásra költenek.

Egészen elképesztő módon étkezik, és spórol pénzt egy amerikai nő. Ranae Scott 2015-ben úgy döntött, életét a sziklamászásnak szenteli, ezért a Hondájába költözött. Ugyanebben az évben kukázni kezdett, miután rájött, hogy az élelmiszerboltok és éttermek konténereibe olyan ételeket dobálnak ki, amik még simán fogyaszthatóak.

Mivel Ranae nem költ ételre, így nem meglepő, hogy rengeteget spórolt. Havonta körülbelül 150-200 dollárt (42000-56000 forint) tud félretenni, amit főleg utazásra költ.

A nagy kaland során Ranae találkozott férjével, aki csatlakozott a nő életmódjához, és a kocsit egy kisteherautóra cserélték, amiben már főzni is tudnak. Az életmódjuk rávilágította őket arra, hogy mennyire károsak a kidobott ételek és más hulladékok a környezetre.

A kukázásról nem magától szokott rá Ranae, hanem megmutatták neki. Először a spórolás miatt csinálta, de aztán úgy gondolta, így etikus. Szerinte szívességet tesz azzal, hogy kiüríti az élelmiszerrel megrakott kukákat.

Maradékmentő fogások:

Strata, a maradékmentő olasz kenyérrakottas

kenyérfelfújt

Strata, a maradékmentő olasz kenyérrakottas

Maradékmentő zöldsaláta csicseriborsóval

csicseriborsó-saláta

Maradékmentő zöldsaláta csicseriborsóval

Maradékmentő csirkés saláta

vegyes saláta

Maradékmentő csirkés saláta

Ranae szeretné, ha mások is követnék a példáját, ezért közösségi oldalán folyamatosan elmeséli, hogy miket szokott kikukázni, és milyen ételt készít belőle. Mi azt javasoljuk, hogy ne kövessétek a példáját, egyszerűen figyeljetek egy kicsit jobban arra, hogy mit főztök és esztek, mert ezzel is csökkenthetitek az élelmiszer-pazarlást.

Ezeket olvastad már?

Élelmiszerhulladékon élt egy pár 4 hétig – Te mennyi ételt dobsz ki egy héten?

Kifőzde

Élelmiszerhulladékon élt egy pár 4 hétig – Te mennyi ételt...

A világon évente több millió tonna emberi fogyasztásra még alkalmas élelmiszert dobunk ki. Egy brit házaspár figyelemfelkeltő akcióba kezdett a pazarlás csökkentése érdekében.

Petrás Gabriella

Ez az életmódblogger annyira egészségesen akart étkezni, hogy majdnem belehalt

Életmód

Ez az életmódblogger annyira egészségesen akart étkezni, hogy majdnem belehalt

A clean eating, vagyis a tiszta étkezés lényege, hogy adalékanyagmentes ételeket eszünk. Egy életmódblogger azonban már az életét veszélyeztette az egészségmániájával.

Petrás Gabriella

5 mondat, amit SOHA ne mondj egy pincérnek

Advent

5 mondat, amit SOHA ne mondj egy pincérnek

Ha étterembe megyünk, be kell tartanunk néhány írott és íratlan szabályt. Nézzük, mit nem szabadna mondanunk például a pincéreknek...

Fenes Gábriel

7 dolog, amit anyának és lányának legalább egyszer az életben együtt kell csinálnia

Otthon

7 dolog, amit anyának és lányának legalább egyszer az életben...

Létezik anya-lánya bakancslistád? Ha nem, akkor itt az ideje írnod egyet, és emlékezetessé tenni az együtt töltött időt!

Petrás Gabriella

via Metro

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

gyors-amerikai-palacsinta

amerikai palacsinta

Gyors amerikai palacsinta

A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept