2020.11.30.
Ez a 6 gyönyörű torta versenyezhet a Magyarország Tortája címért
Kiderült, melyik hat torta szállhat versenybe a Magyarország Tortája címért 2020 nyarán.
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete idén tizennegyedik alkalommal hirdette meg a „Magyarország Tortája” pályázatot augusztus 20-i nemzeti ünnepünk alkalmából, államalapító Szent István köszöntésére.
A tavalyi év legnagyobb nyertesei Tóth Norbert (Tóth Cukrászda – Dunaföldvár) és Gyuris László (A Cappella cukrászda – Szeged) lettek, akik a Boldogasszony csipkéje és a cukormentes Kicsi gesztenye elnevezésű tortákkal nyerték el a szakmai zsűri tetszését.

A torták augusztus 20-a óta számos hazai cukrászdában kaphatóak voltak, most pedig ismét eljött annak az ideje, hogy az ország legjobb cukrászmesterei új tortacsodákkal rukkoljanak elő, hogy 2020 nyarán a két szerencsés elvigye a "Magyarország Tortája", illetve a "Magyarország Cukormentes Tortája" címet.
A versenyre idén összesen 21 cukrász jelentkezett különleges tortáival, a 6 alkotást, amely továbbjutott a következő fordulóba, február 6-án hirdette ki a szakmai zsűri a SIRHA Budapest Nemzetközi Élelmiszeripari és HORECA kiállításon.
Íme a továbbjutott munkák:
Tétényi áfonyás mandula
Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda – Komárom)
Hunyadi krónikája
Sztaracsek Ádám (Jánoska Cukrászda – Komárom)

Mákvirág
Szívós Zita és Poór István (Major Cukrászda – Budapest)

Fenséges fügés manna
Marsa Éva Heléna (Vanília & Gelarto – Nagykőrös)

Curiositas
Füredi Krisztián (Hisztéria Cukrászda – Tápiószecső)
Szegedi boszorkány
Gyuris László és Reisinger Ferenc (A Cappella Cukrászda – Szeged)

A továbbjutott tortákon túl a zsűri egy „hagyományőrző különdíj” odaítéléséről is döntött, melynek nyertese a Fortissimi – Bátrak tortája, melyet Nándori László (Nándori Cukrászda, Budapest) alkotott Kercaszomor, a Legbátrabb Falu tiszteletére, a térség jellegzetes alapanyagaiból, hajdina, köles, kukorica, mák, méz, túró felhasználásával.

Ez is érdekelhet:
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül
Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Gyors amerikai palacsinta
A TV-ben láttam ezt a receptet. Annyira gyors és egyszerű, szinte elronthatatlan.
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept
















