Család

2020.11.30.

Ez a 7 dolgod a legmocskosabb!

Brecz Judit profilképe Brecz Judit

Vannak dolgok a lakásban, amelyekre nem fordítunk kellő figyelmet. Tárgyak, melyek sokkal jobban koszolódnak, és jóval több bacit gyűjtenek magukba, mint gondolnánk.

Ezek a rettentő mocskos tárgyak ott vannak a házban, a lakásban, a szekrényben, és várják a gyakrabban történő cserét és frissítést, mint ahogy megszokták tőled - mert nem mindent kell az utolsó leheletéig használnunk!

1. Fogkefe

MAX. 3-4 havonta cseréljük, de inkább sűrűbben (erről többek közt az amerikai fogászok szövetsége is így nyilatkozik). Mosás után alaposan öblítsük ki a fejet forró vízzel, és hagyjuk levegőn megszáradni. Ne tartsunk rajta fogkefevédőt minden nap, mert a pici, zárt, nedves térben elszaporodnak a bacik!

2. Alvópárna

18-24 hónap. Na jó, ha ez túlzás, vegyél olyat, ami a mosást lehetővé teszi! Ez majd kiszedi belőlük a poratkákat, az elhalt hámszövetet, a bacikat, kórokozókat. Mert nem kevés embernek folyik például a nyála alvás közben, ez van. Ja, és tedd ki a szabad levegőre szellőzni, amennyit csak tudod!

3. Sminkcucc

Az ételekkel ellentétben a sminkfelszerelésen NEM kötelező feltüntetni a lejáratot. Ezért légy te résen! Ha fura szaga van az alapozónak, vagy ha 1 évnél régebbi a szemspirálod vagy a rúzsod, nem igazán tanácsos őket felhasználni! Ugyanitt: mosd az arcoddal, szemeddel érintkező szivacsokat, ecseteket rendszeresen!

4. Konyhaszivacs

Állítólag 200ezerszer is koszosabb lehet, mint a WC-ülőkéd. Ami fontos: gyakran cseréld, legjobb pár hetente, használat után jól öblítsd ki, dobd be a mosogatógépbe, majd még nedvesen tedd fél percre a mikróba szárítani.Vagy térj át a mosogatókefékre: könnyebb tisztítani és szárítani őket.

5. Tupperware/Műanyag ételhordó

Kerüljük el, cseréljük le a PC (polikarbonát) jelzésű műanyag dobozokat, hiszen ezekben biszfenol-A lehet, ami összefüggésbe hozható szív- és érrendszeri megbetegedésekkel, szaporodási rendellenességekkel, cukorbetegségekkel, de az állatkísérletek szerint növeli a daganatos betegségek, a hormonális és idegrendszeri zavarok, az elhízás és a meddőség kockázat! A PP (polipropilén) dobozok azonban nem tartalmaznak biszfenol-A-t, ezért ilyen szempontból nem kockázatosak.Inkább ne mikrózzunk ételhordókban, az a biztos!

6. WC-kefe

Attól még, mert „úgyis egyből koszos lesz”, és „úgyis csak a „WC-ben használjuk”, még érdemes cserélni kb. félévente, mert egy merő bacitenyészet az egész, fogantyústul-keféstül, és a kórokozók a WC-n belül bárhol elterjedhetnek, ahova leülsz. Gondolj bele, általában kézmosás előtt markolod meg…ugye?

7. Futócipő

Sajnos hiába néz ki még mindig szuperül a futócipőd, amit egy jó ideje nyűsz már a futópályán, kb.1000 km-erenként azt tanácsolják, érdemes leváltanod, mert hajlamosít a sérülésekre.

(via popsugar)

Ajánlott videó

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

idős nő alszik

Életmód

Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...

Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

Lisztmentes citromos-mákos süti

Otthon

Nosalty Mit főzzek ma? Extra rántott sajt vár sültzöldség-salátával, könnyű...

A rántott sajt mozzarellából sül, a köret sült karfiolból készül, a süti pedig mákos-citromos lesz. Ja, utóbbi lisztmentes is!

Még több cikk

Top Receptek

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

legegyszerubb-krumplifozelek

krumplifőzelék

A legegyszerűbb krumplifőzelék

Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept