2020.11.30.
Ez az az életkor, ami után a legtöbben öregnek érzik magukat
Azt mondják, nem azon múlik, hány éves valaki, hogy hány gyertya van a tortáján, hanem azon, hogyan érzi magát. Egy friss kutatás mégis azt mutatta, hogy az átlagember 47 körül kezd átváltani arra, hogy elérkezett az időskorba.
Egy friss amerikai kutatás szerint egy átlagos ember nagyjából 47 évesen kezdi öregnek érezni magát, de a megkérdezettek egyébként is aggódnak az öregedés miatt. A 2000, 40 év fölötti amerikai bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy a 65 százalékuknak a legnagyobb félelmei között van az, hogy megöregszik. A megkérdezettek átlagosan 50 év körül kezdenek aggódni a testi változások, többek között a betegségek miatt, és az öregedéssel kapcsolatosan is inkább ezek miatt félnek. 64 százalék mondta azt, hogy a testi mellett a mentális leépülés miatt is ugyanannyira tart.
A kutatás legmeglepőbb eredménye az volt, hogy a megkérdezetteket kevésbé érdekelték a külső változások, amik az öregedéssel járnak. Négyből egy ember inkább amiatt aggódott, hogy nem fog tudni lépést tartani azzal, ami éppen divatos vagy menő, ahogyan eljár felette az idő.

Az amerikaiak 56 százaléka napi szinten aggódik a mentális képességei elvesztéséért, és majdnem felük nyilatkozta azt, hogy a családban volt már probléma az öregedéssel együtt járó memóriavesztéssel. A megkérdezettek kétharmada azt mondta, hogy már most érzi, ahogy eljár a memóriája felett az idő.
A válaszolók 58 százaléka felejtette már el valaki nevét, miután bemutatkoztak, 38 százalékuknak pedig nehezére esik felidézni, hogy mikor van a párjuk születésnapja. 84 százalék azonban azt mondta, hogy nem tesz semmit a memóriavesztés megelőzése érdekében – annak ellenére, hogy több mint felük helyesen ismerte fel, hogy az alkoholfogyasztás, a cigarettázás és az alváshiány felgyorsíthatja a folyamatot. Csak 41 százalékuk ismerte fel azt, hogy a nem megfelelő étkezésnek is van szerepe a memóriavesztésben.
Ha tetszett ez a cikk, nézd meg a legújabb videóinkat is, a legfrissebb tartalmainkért pedig lájkolj minket a Facebookon, és kövess az Instagramon vagy a YouTube-on!
Ezeket olvastad már?
Ezek az ételek felgyorsítják a bőröd öregedését
Nem kell őket teljesen elfelejtened, de azért ne fogyassz belőlük minden egyes nap – hacsak nem akarsz idejekorán megöregedni.
A stílusosan öregedő nők 5 titka
Mi, nők általában törekszünk arra, hogy jól nézzünk ki. Nem az életkor határozza meg, hogy mit gondolunk magunkról, hanem inkább az, hogy hogyan állunk a látványhoz, amit a tükör mutat.
12 ÖREGEDÉSGÁTLÓ étel...forgasd vissza az idő kerekét!
Az idő múlása nyomot hagy az emberi szervezeten, de az alábbi 12 étel segít, hogy karban tartsd magad kívül-belül.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Gyökérkenyér
Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...
Tört paszuly
A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.
Csirkés-brokkolis kölestorta
Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.
Neked ajánljuk
- kókuszgolyó
- isler
- rizskoch
- somlói galuska
- aranygaluska
- hagyományos hatlapos
- almás pite
- mézes krémes
- négysajtos stangli
- házi kenyérlángos
Legnépszerűbb cikkek
Se túl sok, se túl kevés: rájöttek, hány órát kellene...
Úgy tűnik, az alvásnehézségek a demencia kialakulását is siettethetik, de a mozgást nélkülöző életmód negatív hatásai sem elhanyagolhatók. Ja, és az sem jó, ha túl sokat alszunk!
Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának
A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.
Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...
Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?
Címlapról ajánljuk
Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...
Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.
Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...
Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.
7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd
Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.
További cikkek
A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...
A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.
Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?
Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?
Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...
A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.
Top Receptek
Frankfurti leves egyszerűen
A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
A legegyszerűbb krumplifőzelék
Van, aki ecetesen szereti, mások több paprikával, van, aki teljesen kihagyja belőle, és sokan szeretik egy kis paprikával vagy paradicsommal feldobni. Nekünk ez a kedvenc verziónk a ...
Még több top recept
Friss receptek
- Gyökérkenyér
- Tört paszuly
- Csirkés-brokkolis kölestorta
- Sajtos rakott csirkemell, ahogy Berta Brigi készíti
- Zöldbabpörkölt
- Lekváros linzer
Még több friss recept


















