2020.11.30.
Ez az étterem lett a világ legjobbja - a celebséf Massimo Bottura ismét tarolt
Massimo Bottura 3 Michelin-csillagos étterme immáron másodszorra lett a világ legjobb étterme.
Tegnap derült ki, hogy a World's 50 Best Restaurants listáján mely éttermek a legnagyobb befutók szerte a világból - és természetesen azt is megtudhattuk, hogy ki az abszolút győztes.
Az El Celler de Can Roca második lett, a francia Mirazur lett a harmadik, míg a tavalyi első helyezett Eleven Edison Park negyedik helyen végzett.
Első helyen nem más szerepel, mint Massimo Bottura 3 Michelin-csillagos étterme, az Osteria Francescana - a hely egyébként 2016-ban is győzedelmeskedett.
Nézzétek meg az étterem honlapját itt.
Az étteremben egy kétszemélyes vacsora borkínálattal együtt körülbelül 1000 dollárba, cirka 279 ezer forintba kerül.
Az Eleven Madison Park a negyedik helyre szorult, a francia Mirazur a harmadik lett, a Roca-fivérek pedig a második helyen végeztek.
A legjobb tíz közé került még két latin-amerikai és egy ázsiai étterem is.
Massimo Bottura:
A világ legjobb séfei közt van számon tartva, étterme, a 3 Michelin-csillagos Osteria Francescana másodszor lett a világ legjobb étterme - egyébként az olasz Modenában található. AZ 55 éves Bottura itt is nőtt fel, többen a Chef's Table című sorozat indító epizódjából ismerték meg. A sztárséfet valódi celebként ünneplik a gasztrofanok. Nemrégiben nálunk járt, a Brain Bar konferencia vendégeként.
Ezeket láttad?
Ezeket olvastad már?
11 étterem, ahonnan nem néznek ki a gyermekeddel
Nincs erre hivatalos szabály, mi számít gyerekbarát helynek. Inkább hagyatkozzunk saját döntéseinkre, és döntsünk amellett, ami nekünk személy szerint pont megfelelő.
Önkiszolgáló étterem: lehet jól választani?
Gabi új életének negyedik hetében az önkiszolgáló éttermi kínálat adta fel a leckét. Van vajon olyan alternatíva, amit nyugodt szívvel beilleszthet étrendjébe?
Upsz! Egy magyar étterem huncut üzenetet hagyott vendégeinek
Egészen sokkoló, hogy mennyire nem beszélnek idegen nyelvet a magyarok, és ez alól sajnos a hazai vendéglátás apraja-nagyja sem kivétel.
Budapesti étterem gondatlansága miatt lett agykárosult a tévés producer
A nő hiába szólt a pincérnek, hogy mogyoróallergiája van, nem vettek figyelembe az igényét. Egyetlen falattól örökre agykárosult lett.
forrás diningguide
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept

















