2020.11.30.
Ez a gyönyörű meggyes-csokis édesség lett az idei legjobb a hobbiszakácsok versenyén
A zsűri 11 torta közül választotta ki a legjobbat, ami bármely cukrászdában megállná a helyét.
A Fekete-erdei könnyű álom lett idén a Magyarország Cukormentes Tortája háziverseny győztese, melyet a budakeszi Jéga-Szabó Anna alkotott meg. A nyertes tortában nincs fehér liszt és hozzáadott cukor, kedvező szénhidrát - és kalória értékeinek köszönhetően egy cukorbeteg étrendjébe is beilleszthető. A döntőben a zsűri a 11 torta közül választotta ki a legjobb édességet, mely a szakemberek szerint megállná a helyét bármely cukrászdában.

A háziverseny döntősei Budapesten, a Zsolnay Kávéházban mutatták be a zsűrinek alkotásaikat. Idén a legnépszerűbb alapanyagok a meggy, málna, szeder, a gesztenye és a csokoládé voltak, de az indulók bátran nyúltak olyan különleges alkotóelemhez is, mint a törökmogyoró-liszt, a totu (tojásfehérjéből készített túrópótló), vagy épp a narancsvirágvíz.
A sokféle izgalmas ízkombináció kóstolását követően nehéz választás elé került a Bechmann György cukrászmester által vezetett zsűri, mely végül a Fekete-erdei könnyű álom elnevezésű kreáció mellett tette le a voksát. A győztes torta alkotóját elsősorban a népszerű Fekete-erdő torta inspirálta, a meggy, a cukormentes étcsokoládé és fehércsokoládé, a tejszín, a zabpehelyliszt, valamint a mandulaliszt felhasználásával kiváló ízharmóniát sikerült elérnie, és ehhez kedvező tápérték-adatok társulnak: szeleteként 8,6 g szénhidrátot és 209 kcal-t tartalmaz.
A zsűri dietetikus tagjai azokat a tortákat részesítették előnyben, melyek készítői figyeltek az energiatartalom és az alacsony szénhidrát értékek egyensúlyára. Erős Antónia, a verseny háziasszonya is kiemelte: a torták a tetszetős megjelenésükkel és kellemes ízélményükkel is megnyernék bármely cukrászda vendégeit.

A győztes a háziverseny fődíját, egy KENWOOD Chef Titanium konyhai robotgépet vihetett haza.
A Magyarország Cukormentes Tortája verseny és háziverseny főtámogatója idén is a 77 Elektronika Kft., az OKOS Dcont® vércukormérők fejlesztője és gyártója. A főtámogató különdíjat, egy Dcont® NEMERE vércukormérőt és cukrászkellék-utalványt tartalmazó ajándékcsomagot ajánlott fel, melyet a Szilvás-gesztenyés tortájával Balázs Gréta vihetett haza.
Egyre többen követnek "mentes" étrendet: ételallergia vagy - intolerancia miatt nem fogyasztanak tejterméket, egészségügyi okból vagy meggyőződésből kerülik a gluténtartalmú gabonák fogyasztását. Az elmúlt években is számos kiváló "mentes" kreációt kóstolhatott a zsűri, mely idén először különdíjjal értékelte a legötletesebb, legfinomabb mentes alkotást. Gazdagné Görbe Tímea az Édeskés ébredés fantázianevű tortájával nyerte a különdíjat, mely a budapesti Radisson Blu Béke Hotel 15 000 Ft értékű vacsora felajánlása.
A verseny, melyhez az ajánlott alapanyagok listáját a Magyar Dietetikusok Országos Szövetségének dietetikusa hagyta jóvá, nemcsak cukorbetegeknek, hanem az egészséges életmód híveinek is szól, ezért a három díjazott receptet rövidesen nyilvánosságra hozzuk az alapítvány blogján (http://cukkerberg.blog.hu/).
Már elindult a 2018-as Magyarország Cukormentes Tortája verseny nevezési időszaka is, melyre január 19-ig várják a cukrászok jelentkezését. További információ: www.egycseppfigyelem.hu-n.
Ezeket olvastad már?
Ezután a videó után csak habos torták díszítését akarod majd...
Ha szereted a habos tortákat, ez a videó csak fokozni fogja a szeretetedet - szerelemmé, mondhatni. Gyönyörű habos-cukormázas-krémes tortadíszítések, tökéletes formák. NÉZD!
TOP 11 gyors és könnyű félórás TORTA
Készíts tortát gyorsan és egyszerűen - de olyat, hogy szem ne maradjon szárazon!
16 torta, amiről sosem gondolnád, hogy torta
Láttunk már pár extra tortát életünkben, na de ezeket mi is a monitorhoz tapadva néztük végig - ez most komolyan mind egy-egy igazi torta?
Szemet gyönyörködtetőek ezek a torták - Vétek lenne őket megenni
Hétvégi kikapcsolódásként összegyűjtöttük nektek párat egy berlini séf munkáiból. Julianna csak vegán alapanyagokból készít szemet gyönyörködtető tortákat.
Ajánlott videó
Legújabb receptek
Zöldfűszeres libaraguleves
Ha Márton-napi menüt tervezel, a liba már a levesben is helyet kaphat. A nyak és a szárnytő ízes levet ad, a combról lefejtett húsból pedig minden tányérba jut pár omlós falat. A ...
Fokhagymakrémleves
Valószínűleg nincs olyan fokhagymarajongó, aki ne kóstolta volna meg ezt a selymesen krémes csodalevest legalább egyszer. Házilag viszont már jóval kevesebben készítik el, pedig az egyik ...
Lúdlábtorta klasszikusan
A lúdlábtorta egy igazi klasszikus desszert, melyben az étcsokoládé és az alkoholba áztatott meggy ikonikus párosa találkozik. Elegáns és ünnepi, ezért jó választás különleges ...
Neked ajánljuk
- vargabéles
- sárgaborsó-főzelék
- pulled pork
- fasírt
- mac and cheese
- narancslekváros-mákos babka
- máglyarakás
- krumplis pogácsa
- zabkeksz
- pad thai
Legnépszerűbb cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Jönnek az első fagyok: ezt az 5 növényt most vidd...
November elején már nem érdemes halogatni a kert és a terasz téliesítését. A hűvös éjszakák, a hajnali fagyok és a hirtelen lehűlés komoly veszélyt jelenthetnek a nyáron szépen fejlődő, ám a magyarországi telet nehezen viselő növényekre. Sokan csak akkor kapnak észbe, amikor a levelek megfeketednek, a hajtások megfagynak, vagy a növény látványosan károsodik. Pedig néhány egyszerű lépéssel a kedvenceink nagy része megmenthető, és tavasszal újra díszítheti az erkélyt, a teraszt vagy a kertet. Most mutatunk 5 olyan növényt, amit most kell bevinned, ha szeretnéd, hogy átteleljenek!
Címlapról ajánljuk
Ezt muszáj megtanulni! Mutatjuk, mi az a 4 betű, ami...
A stroke sokszor hirtelen jelentkezik, és nem feltétlenül jár fájdalommal, ezért könnyű azt gondolni, hogy a furcsa tünetek majd elmúlnak. Pedig ilyenkor minden perc számít. A FAST-teszt négy egyszerű lépése segíthet felismerni a stroke leggyakoribb jeleit, és azt is megmutatja, mikor kell azonnal mentőt hívni.
Cukorbeteg vagy? Ebből a 7 fontos tápanyagból könnyen lehet, hogy...
A cukorbetegség kapcsán legtöbbször a szénhidrátbevitel és a vércukorszint szabályozása kerül szóba, pedig az is fontos, hogy a szervezet elegendő vitaminhoz, ásványi anyaghoz és egyéb tápanyaghoz jusson. Lássuk, diabétesz esetén melyekből alakul ki leggyakrabban hiány!
7 hely Budapesten, ha a tökéletes házi kürtőskalácsot keresed
Nem tudom pontosan mikor történt, hogy a kürtőskalács lett a nagybetűs, magyar édesség, de tény, hogy egy ideje minden sarkon árulják, az idelátogató turisták kezében pedig a töltött változattól kezdve a klasszikusig mindenféle változat megtalálható. Mivel ezt az erdélyi finomságot ennyi helyen árulják, nehéz eldönteni, hol kapunk igazán jó minőséget. Ezért most segítünk, és mutatunk hét kürtőskalácsozót Budapesten, ahol garantáltan nem fognak csalódást okozni.
További cikkek
December 24-én a boltoknak zárva kell tartania: itt a Lidl...
Nem tartanak forgalomcsökkenéstől a nagy élelmiszerláncok amiatt, hogy december 24-e munkaszüneti nap lesz. A Lidl már a korábbi években is zárva tartott szenteste, a CBA pedig arra számít, hogy a vásárlók az ünnep előtti napokra időzítik majd a bevásárlást.
Vajat vagy sertészsírt kenjünk inkább a kenyerünkre? A kardiológus válaszol
Vagy vagy sertészsír? A kardiológus most elmondja, miért nyerne nála egy hajszállal az utóbbi.
Nosalty Mit főzzek ma? Erdélyi zöldségkrém és gombócleves készül házi,...
Hibátlan receptek Erdély mélyéről melengető ízekkel, zöldséges, füstös mártogatóssal, húsos csorbával és szilvalekváros papuccsal.
Top Receptek
Párolt lila káposzta
A párolt lila káposzta remek kísérője a különféle sült húsoknak, például a kacsa elképzelhetetlen nélküle. Ezzel a recepttel könnyedén elkészítheted Te is otthon, bár tény, hogy ...
Tradicionális gulyásleves
Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...
Aranygaluska ahogy a nagymamám készíti
Jó, hát tudom, hogy van már pár aranygaluska receptünk, de ilyen még nincs! :) Nem a tésztában van a pláne, gyanítom, a nagymamámat is Horváth Ilona tanította aranygaluskát készíteni, ...
Még több top recept
Friss receptek
- Zöldfűszeres libaraguleves
- Fokhagymakrémleves
- Lúdlábtorta klasszikusan
- Krémes extra csokis muffin
- Kakaós és fahéjas fonottka
- Zöldséges-sajtkrémes csirkemellragu
Még több friss recept
















