Húsvét

2020.11.30.

Ez itt a medvehagyma-kánaán!

Nosalty profilképe Nosalty

Idén újra Medvehagyma Fesztivál, amelyet április második hétvégéjén immár tizenharmadik alkalommal rendeznek meg a Pécshez közeli Orfűn.

Gasztronómiai különlegességek mellett kulturális programokkal és koncertekkel is várja vendégeit a Medvehagyma Fesztivál.Serényi Róbert, az esemény egyik főszervezője a fesztivált beharangozó pénteki pécsi sajtótájékoztatón elmondta, hogy április 9. és 10. között mintegy harminc programmal várják a résztvevőket.

A rendezvénysorozat április 9-én ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd átadják az újonnan épült Orfűi Medvehagyma házat, valamint medvehagymaszobát avatnak a Kemencés Udvarban található Tájházban.

A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek a növényből és megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit is.

Szombaton könnyűzenei koncertek mellett színházi műsorral készül a Pécsi Baptista Gyülekezet és a SonadorGrupo Színtársulat. Vasárnap egyebek mellett népzenei műsor és táncház is várja a résztvevőket, a fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat.

Medvehagymás pesto mandulával

pesto

Medvehagymás pesto mandulával

Medvehagymás-sajtos mini piték

zöldséges pite

Medvehagymás-sajtos mini piték

Ázsiai medvehagymás palacsinta

különleges palacsinták

Ázsiai medvehagymás palacsinta

A medvehagyma - népies nevén sásihagyma - gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.

Medvehagymás sajtgolyó

sajtos golyó

Medvehagymás sajtgolyó

Túrós-medvehagymás pulykamelltekercs

göngyölt hús

Túrós-medvehagymás pulykamelltekercs

Medvehagymás spagetti

zöldséges tészta

Medvehagymás spagetti

Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait.

Ez is érdekelhet!

Változnak a medvehagymagyűjtés szabályai

(NOSALTY/MTI)

Legújabb receptek

Belül puha, kívül ropogós házi gyökérkenyér felszeletelve.

fehér kenyér

Gyökérkenyér

Ez a házi gyökérkenyér kívül jó ropogós, belül puha, ráadásul dagasztani sem kell. Tökéletes pékárú egy közös családi reggelihez, és még másnap is puha, persze csak ha marad ...

Retró tányéron, krémes tört paszuly, tetején hagymás-fűszeres zsírral és friss kenyérrel tálalva.

babfőzelék

Tört paszuly

A tört paszuly a szabolcsi konyha egyik egyszerű, mégis tartalmas, hagyományos fogása. Legtöbbször zsíron dinsztelt, paprikás hagymával és friss kenyérrel tálalják.

Egy szelet csirkés-brokkolis kölestorta fekete tányéron. Mellette villa, sárga szalvéta és egy pohár gyümölcsital látható, sárga pöttyös terítőn.

rakott hús

Csirkés-brokkolis kölestorta

Egészséges, mutatós és nagyon finom, akár ünnepi egytálétel. A metélőhagyma helyett használhatunk más zöldfűszert, a brokkoli helyett egyéb zöldséget. Salátával tálalhatjuk.

Még több recept

Neked ajánljuk

Gyökérkenyér videó

Gyökérkenyér

Legnépszerűbb cikkek

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

Otthon

Ezt a magyar vörösbort választották a világ legjobbjának

A Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot-ját választották a világ legjobbjának a Concours Mondail de Bruxelles szakértői.

diótörés

Gasztro

Mikor érdemes diót enni, ha a legjobbat akarod az agyadnak?...

Sokan szeretünk diót ropogtatni, és azt is sokan tudjuk, hogy jót tesz az agynak (még az alakjuk is hasonlít), na de vajon mikor érdemes bekapni pár szemet, hogy tényleg felturbózzuk az agyműködésünket?

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Címlapról ajánljuk

egy világos és egy sötét sárgájú feltőrt tojás egy tányérban

Otthon

Narancssárga a tojássárgája? Ebből még nem tudhatod, hogy házi tojást...

Az, hogy a sárgája sötétsárga, nem feltétlenül jelenti azt, hogy táplálóbb falusi tojással van dolgunk. A tojássárgája színét elsősorban az határozza meg, hogy mit evett a tyúk, pontosabban az, hogy milyen növényi pigmentekhez, úgynevezett karotinoidokhoz jutott hozzá. A szín ezért sokkal inkább a takarmányozásról árulkodik, mint arról, hogy mennyire friss vagy tápanyagdús a tojás.

Nosalty

tojásreggelit készítő nő

Otthon

Egészségtelen, ha minden nap ugyanazt reggelized? A dietetikusok szerint nem...

Egészséges minden reggel ugyanazt reggelizni? A dietetikusok elárulják, mikor előnyös a megszokott rutin és mire figyelj az étrendedben.

Nosalty

elégedetlen, kicsit túlsúlyos harmincas nő a tükörben nézi magát

Otthon

7 jel, ami arra utalhat, hogy sajnos lelassult az anyagcseréd

Mutatjuk, milyen jelek utalhatnak az anyagcsere lassulására, és mit tehetsz ez ügyben.

Brecz Judit

További cikkek

Tejfölös csodabogár

KonyhaPro

Nosalty-kvíz: Felismered ezeket a furcsa nevű magyar ételeket?

Ökörszem, selyemsutty, pöcsmácsik vagy éppen apácafingocska – első hallásra akár kitalált szavaknak is tűnhetnének, pedig valódi magyar ételek nevei. Vajon hányat ismersz közülük?

klasszikus bécsi szelet

Otthon

Nosalty Mit főzzek hétvégén? Szomszédos kedvencek a Wiener Schnitzeltől a...

A szombati-vasárnapi kínálatban nokedli, palacsintaleves, klasszikus bécsi szelet, de még szilvalekváros bukta és almás rétes is érkeznek a konyhánkba.

elektronikai hulladék

KonyhaPro

A MOHU új ötlete: a lakosság számára ingyenes, az önkormányzatoknak...

A MOHU új bejelentése szerint a lakosság számára ingyenes az önkormányzatok által szervezett hulladékgyűjtési akciók indulnak októbertől, melyeknek köszönhetően végre megválhatunk elektromos és elektronikai hulladékunktól.

Még több cikk

Top Receptek

birsalmalekvar-fuszerekkel-tartositoszer-nelkul

különleges lekvárok

Birsalmalekvár fűszerekkel tartósítószer nélkül

Jó sűrű lekvár lett belőle, és az íze valami csodálatos. Én bármi forrót szedek az üvegbe, egy kés pengéjét alá teszem, az elrepedés miatt..... Sütemény töltéséhez, vagy csak ...

tradicionalis-gulyasleves

gulyásleves

Tradicionális gulyásleves

Az igazi Hungarikum, amire igazán büszkék lehetünk. Vendéglátós lévén tapasztaltam, hogy a külföldi turisták, amikor betérnek az étterembe, az volt az első kérdésük, hogy "Gulász " ...

frankfurti-leves-egyszeruen

frankfurti leves

Frankfurti leves egyszerűen

A frankfurti virsliről elnevezett levest sokféleképpen készítik, nekünk ez az egyik kedvenc verziónk.

Még több top recept

Friss receptek

Még több friss recept